Egy vallási vezető, Izráel tanítója, Nikodémus felfigyelt Jézus egyik csodatettére, és nem hagyta nyugodni a Lélek, ezért felkereste őt az éjszaka leplében, találkozni akart vele, vágyódott a közelségére, kérdései voltak hozzá, ugyanakkor félt is, mert Jézus tanítása nagy port kavart a farizeusok között. Azt mondta Jézusnak:
„Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele.” (Jn 3,2).
A bizonyossága Jézus istenségéről vezette Nikodémust, emiatt vállalta a veszélyt is, csakhogy találkozhasson Vele.
Talán ez a vágyakozás hiányzik most az emberekből, akik elzárkóznak Istentől, a kérdéseiket megtartva magukban. Nikodémust hajtotta a vágy, ment, feltette a kérdéseit Jézusnak, de meglepte a válasz: „…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát”. Hogyan? – értetlenkedett Nikodémus. Nem értette, hogyan születhetne újjá egy idős korú ember? Összezavarodott, és talán már bánta is, hogy odament és feltette a kérdéseit.
A jól ismert Chosen sorozatban van egy részlet, ami ezt a történetet jeleníti meg. Ott Jézus a tetőn beszélget Nikodémussal, és rámutat a szél misztikus ereje által a Lélektől való újjászületésre:
– Hallod ezt, mi ez?
– A szél.
– Honnan tudod, hisz nem látni?
– Onnan, hogy érzem és hallom a hangját.
– És tudod honnan jön, hová megy?
– Nem.
„A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3,8)
A szelet nem látjuk önmagában, de látjuk, hogy leveleket mozgat meg a fákon, és hogy nagy az ereje, amikor munkálkodik. Megmozgat, felemel, tovább visz dolgokat, szétszórja a virágmagokat. Láthatatlan és semmitmondó egyedül, mégis nagyon erős tud lenni irányítás alatt, ha az Alkotója irányítja a mozgását.
Gyakran érzem azt, hogy én is erre vágyom: szabadon élni, jönni-menni, tenni, amit kell, de mégis nem a saját akaratom irányába, hanem Isten által vezetettnek lenni. Szállni, akár a szél nem törődve a gondokkal, a világgal, táncolni a napsütésben, részese lenni Isten tervének, hasznosnak lenni mások számára is, kellemes érzést nyújtani a körülöttem élőknek, mint a szél a nyári hőségben. A Lélek vezetése és ereje által simogatni, felemelni és tovább vinni, ha kell. És szeretnék olyan láthatatlan is maradni, akár a szél, hogy ne az énem mutatkozzon meg a tetteimben, hanem Isten Lelke, amely bennem él. Hogy ne én akarjam learatni a dicsőséget, ami egyedül Őt illeti meg. Mondd, te is vágyakoztál már erre, kedves Olvasó? Erre a lelki vezetettségre, engedelmességre, arra, hogy így tudjon használni és megáldani az Úr Jézus?
Nikodémus – és sokan mások vele együtt – azt gondolták, a Messiás azért jön majd el, hogy Rómától megszabadítsa a népet, erre vágytak igazán, de nem pont ezt kapták. Mi is sokszor konkrét dolgokat várunk el Istentől, és ezért néha csalódunk, ha nem azt és nem úgy kapjuk. Pedig valami sokkal többet hozott el Jézus számukra és számunkra is: szabadítást a bűnökből és a lelki halálból.
Az Atya nem hagyott magunkra bennünket, elküldte a Pártfogót, a Szentlelket, hogy Ő vezessen, adjon bölcsességet a döntéseinkhez, bátorítson és tárja fel előttünk az igét, biztasson a harcokban, felemeljen, ha elesünk. Rejtély ez számunkra, mert nem látjuk a Lélek munkáját a szemünkkel, mégis felismerjük, érezzük a hatását az életünkben.
Balázs Krisztina
