Egy esős hideg nap késő délutánján a kisfiam szinte feltapadva a bejárati ajtóra, a gyermekek minden őszinteségével ordítva és toporzékolva követelte, hogy most már aztán tényleg elég a bentből, és menjünk ki. Mivel már épp nem esett, engedtem a követelésnek, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Furcsa idő volt, az egész napi borús időjárás után lemenőben megmutatta magát a nap. S amit a lemenő nap sugarai még elértek, olyan meleg fénnyel telt meg, de mögötte még sötét és szürke volt az ég. Olyan idő, amikor szivárvány szokott lenni, de hiába kerestem. Közben beszélgettem emberekkel, kaptam híreket, gondolkodtam. S majd úgy egy óra elteltével megláttam azt, amit addig is szinte szünet nélkül fürkészett a szemem: a szivárványt. Előbb csak egy kis szivárványdarab volt a horizonthoz egészen közel, aztán ez egyre nőtt és fényesedett. Majd a belső ívén mintha egy második, sőt egy harmadik keskeny ív is látható lett volna, mint egy kapu; aztán a kívül is láthatóvá vált a második ív egy része, és már a másik szára is előbukkant. S ahogy mentem és néztem hosszasan a szivárvány legfényesebb, legragyogóbb részét, szinte beleégett a szemembe, így akárhová néztem az égen, láttam – látni véltem – a szivárvány színeit, mintha tényleg az egész égbolt szivárvány lett volna. Az Isten szövetségének és kegyelmének a jelévé.

Békességet kaptam ekkor az Úrtól, megerősödtem, hogy minden külső zűrzavar – háború, sorozás, katonatemetés –, minden kósza hír – újra jönnek az áramszünetek, újabb csoportokat vetnek majd sorozás alá –, minden személyes életemben lévő kuszaság – betegségek, harcok a gyermekekkel, önmagammal, dilemmák a jövőre nézve – és minden fölött ott az Isten és az Ő kegyelme. Le lehet tenni, meg lehet pihenni a terhek alól. Bármilyen koszosszürke is az ég, megjelenik rajta a szivárvány, és végül már mindent a szivárvány határoz majd meg. Végső soron minden fölött ott van az Ő kegyelme, gondviselése. Ő számontartja mindazt, ami engem, a családom, az országot, a világot ér. Lehet Nála békességet keresni, sőt meg is találni azt a sok zűrzavarban.

Ezalatt a séta alatt nem oldódott meg egyetlen gondom sem. Hazatérve ugyanúgy ott voltak a betegségek, a fájdalmak, a küzdelmek, a dilemmák, de volt sokkal több békesség. Nem biztos, hogy minden jól alakul majd, mint a mesében, de biztos, hogy mindenben ott lesz velem az Isten.

Szemere Judit

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .