Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” (Péld 16,3)

A gyülekezetünkben reggelente online együtt szoktunk az ige köré gyűlni. Az egyik ilyen alkalommal a fenti igét olvastuk. Elgondolkodtam ezeket a sorokat olvasva: vajon mennyire merjük rábízni magunkat az Úrra? Vajon elhisszük igazán, hogy mindent a kezében tart? Vagy esetleg néha azt gondoljuk, hogy azért nekünk is be kell segíteni. Nekünk is kell megtenni lépéseket. Lehet, hogy voltunk már úgy, mint az az iskolai csoport, ahol dolgozatírás volt tervezve, és a diákok mindenféle fondorlatot elkövettek annak érdekében, hogy ne azon a napon kelljen megírniuk a felmérőt. De nem tudhatták, hogy amúgy sem írtak volna. Imádkoztak talán érte, mégis úgy gondolták, hogy ez nem elég. Mi is sokszor talán úgy gondoljuk, hogy imádkoztunk egyszer, százszor, évekig és nem volt elég, hiszen ha elég lett volna, akkor bizonyára történt volna valami előre mozdulás. (És amikor ezeket írom, nyilván nem arra gondolok, hogy ha valaki például beteg, akkor ne menjen el orvoshoz, hanem azokra a dolgokra gondolok, amiket Isten elé vittünk, és Ő türelemre intett minket, mert nagy bölcsességében úgy látta jónak.)

Mi sok mindent nem értünk. És Isten mondja is: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9). Illés a Kármel-hegyi események után elvonul és meg akar halni. De Istennek nem ez volt a terve. Angyalt küld hozzá és ennivalót, hogy újra erőre kapjon (1Kir 19). Lehet, hogy most te is elfáradtál, és úgy érzed, kevés az erőd, és szeretnél pontot tenni a dolgok végére, mint Illés, de meglehet, hogy Isten vesszőt tenne, és szeretne téged megerősíteni abban, hogy tarts ki és folytasd. Mert Ő az egész képet látja és ismeri. Nem akarja, hogy még azelőtt feladjuk, hogy beteljesítené az ígéreteit. Márpedig Illéssel még volt terve, ahogyan veled is van.  

Pontosan tudom, hogy emberi oldalról sokszor tűnhetnek reménytelennek bizonyos helyzetek. Ezen pár hete gondolkodtam el, amikor úgy tűnt, hogy az egyik növényem elpusztul, annak ellenére, hogy gondoztam, locsoltam. Aztán mégis arra jutottam, hogy még egy próbát megér, és néhány napja elindult rajta egy új hajtás. Isten is ezt szeretné tőlünk, hogy tegyük, amit lehet, amit ránk bízott. Ez a mi részünk. Ezt mi tudjuk megtenni. És hiszem, hogy Isten is megteszi a saját részét, amit csak Ő tud megtenni.

Én nem tudom, mi Isten terve, válasza veled kapcsolatban, kedves Olvasóm. De azt igen, hogy ha őszintén feltárjuk előtte a szívünket, meghallgat és válaszol. Ő ismeri gondolatainkat, szívünk szándékait, vágyait, és arra bíztat minket, hogy bízzuk rá a dolgainkat, mert Ő a kezében tartja azokat. Ő a legjobban tudja.

Fodor Ákos rövid haikujában, ami a Teológia címet kapta összesen ennyit ír: „Isten tudja”. A mai nap gondjai, kétségei, miértjei közepette kapaszkodjunk bele abba, hogy Isten tudja. És egészen biztosan jobban tudja, mint mi.

Szatmári Anita

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .