Izráelbe nehéz napok köszöntöttek be. Az egész országban szárazság tombolt, a nép éhezett. Isten prófétájáról, Illésről a Kerít-patak vizénél hollók gondoskodtak. Amikor az a csekély vízforrás is kiszáradt, a prófétának az Úr új úticélt adott. Így találkozott a sareptai özveggyel.
„Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre.” (1Kir 17,10–14)
A Sareptában élő özvegyasszony már csak egy alkalommal tudott volna enni adni a gyermekének. Épp egy nappal azelőtt érkezik a próféta, hogy teljesen leürült volna az asztal. Illés megjelenik, és elkéri az anyától az utolsó falatot. Nem tudom, hogy hitt-e neki az özvegyasszony, vagy csak remélte, hogy tényleg történik valami hihetetlen, de a Szentírás szerint megeteti a prófétát. Az azt követő napokon pedig tényleg csodálatos dolog történik: „És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr.” (1Kir 17,15b–16)
Annyira egyszerű itt a képlet. Isten megígéri, hogy nem fognak éhezni, konkrétan meghatározza, hogy nem ürül ki a lisztes fazék és az olajos korsó, és tényleg így történik. Az Úr megtartja szavát. Isten Annának gyermeket ígért, és megszületett a kis Sámuel. Jézus Jairust arról biztosította, amikor megkapta lányának a halálhírét, hogy ne féljen, mert meg fog gyógyulni. És bár már mindenki sírt és gyászolt, Jézus egyetlen szavával feltámasztotta a gyermeket. A Biblia telis-tele van példákkal, amikor Isten ígér valamit, és az beteljesül.
A mi valóságunkban, a mi jelenlegi életünkben viszont sokszor más a helyzet. Gyógyulásért könyörgünk, mégis el kell temetnünk szerettünket. Gyermeket szeretnénk, mégis elmarad az áldás. Pénzre van szükségünk, mégis nélkülöznünk kell. Békességért könyörgünk, és még mindig háború dúl. Pedig Isten reményteljes jövőt, békességet és nem romlást ígért.
Igen, nagyon nehéz elfogadni Isten akaratát, amikor ilyen csodálatos történeteket olvasunk a Bibliában. Gondot okozhat azt is elhinni, hogy a bibliai, csodatévő Úr ugyanaz, akihez már évek óta ugyanazért esedezünk. Megkörnyékez a gondolat, hogy nem figyel ránk, hátat fordított nekünk. Egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni, hogyha lát és hall, akkor miért marad tétlen.
Én sem értem – de nem hagyom abba az imádkozást. Nem állok le a könyörgéssel azért, amire szerintem szükségem van. Azonban így bővítek a tartalmán: „A Te akaratodtól függök, Atyám, és úgy érzem, úgy lenne teljes az életem, ha megadnád, amit kérek. Te azonban jobban tudod, hogy mire van szükségem. Ha ez a Te akaratod, akkor arra kérlek, segíts megbékélni a döntéseddel!”
Keresztyén Eszter
