„Azután ezt mondta Dávid: Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sám 17,37)
Észrevetted már, mi történik, ha egy sporteseményen az esélytelennek tartott csapat vagy versenyző minden várakozás ellenére elkezd nyerésre állni? Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a legtöbben nagyon izgatottak lesznek ilyenkor, és lelkesen szurkolnak a gyengébbnek tartott versenyzőknek. A társaspszichológiában ezt underdog-hatásnak nevezik, és a jelenség az igazságérzetünkkel van összefüggésben. Empatikusak vagyunk azokkal, akik hátrányból indulnak, mert mi magunk is voltunk már ilyen helyzetben, sőt szinte mindenki könnyebben azonosul a hátrányos helyzetűvel, mint az eleve előnnyel kezdővel. Ráadásul érezzük, hogy az esélytelenebb számára valahogy többet jelentene a győzelem, mintha minden a papírforma szerint történne.
Az underdog-történeteket, a lépéshátrányból indultak sikerét a kultúránk is szívesen ünnepli. Az erős amerikai gyökerekkel rendelkező önfejlesztő mozgalom például nagy rajongója a semmiből gazdagságot teremtő hősöknek, az amerikai álom megvalósítóinak. „Rags-to-riches” sztoriknak nevezi az ilyen felemelkedéseket, amelyekben mindig kiemelt szerepe van a főszereplő kitartásának, munkabírásának, elköteleződésének, és annak, hogy semmilyen bukás, külső körülmény vagy a körülötte lévő emberek nem tudták megtörni és elvenni a lelkesedését. Azért annyira motiválóak ezek az élettörténetek sokak számára, mert implikálva van bennük: ezek az emberek mindent a saját erejükből értek el, nem egy többgenerációs családi vállalkozás biztonságából vágtak neki az életnek. Ha nekik sikerült, akkor kellő kitartással bárkinek sikerülhet.
Szimpatikus gondolat. Elég nehéz ugyanis lenyelni a pirulát, hogy az élet általában nem igazságos. Van, aki sok privilégiummal kezdi azt: támogató családi környezet, anyagi biztonság, politikai biztonság… Mások viszont a Földnek egy kevésbé könnyű életet ígérő szegletére születnek, vagy épp az erős szociális háló, esetleg az egészség nem adatik meg nekik. Hogy kellő akaraterővel, kitartással és igyekezettel mégis felemelkedhetünk – ez valamennyire kedvez az igazságérzetünknek.
Talán ez az általános lélektani beállítottságunk az egyik oka annak, hogy Dávid és Góliát története évszázadok óta – kultúráktól függetlenül – generációkról generációkra megszólítja az olvasókat és a hallgatóságot. Hiszen ez egy tipikus underdog-történet: az esélytelennek látszó Dávid Isten segítségével győzedelmeskedik a behemót harcos, Góliát ellen.
Nem sok szerző van, akinek eddig minden könyvét elolvastam, de Malcolm Gladwell ilyen. Az író-újságíró Dávid és Góliát – Történetek esélytelenekről, avagy hogyan kényszerítsünk térdre óriásokat című könyvében rámutat, hogy Góliát ereje – a mérete és a harci felszerelése – egyben a gyengesége is volt. Dávid szokatlan fegyvere, a parittya segítségével ugyanis kihasználta az óriás nehéz és lassú mozgásában rejlő lehetőséget, és saját javára fordította ellenfele látszólagos előnyét.
A történet legfontosabb hőse persze nem Dávid kreativitása, nem is a gyors mozgása vagy a kézügyessége, hanem Isten, aki a láthatatlan, de érezhető erőt képviseli, és akibe Dávid is a bizalmát helyezi, akitől a bátorságát nyeri, majd pedig akinek a győzelmét tulajdonítja.
De emellett a legfontosabb mellett is érdemes megemlékeznünk arról a perspektívabeli különbségről, amely másképp láttatja velünk a gyengeségeinket, a hátrányos helyzeteinket, mint ahogyan azok a Teremtő szemszögéből látszhatnak. Hiányaink, sérüléseink a legtöbbször megnehezítik az életünket, de nem várt növekedést és a bukások után az újra és újra felállásra való képességet is magukban rejthetik. Lehetnek áldottak a hiányosságaink. Már csak azért is, mert minden alkalmatlanságunk, gyengeségünk és kevésségünk lehetőség Isten számára, hogy megmutassa rajtunk hatalmas erejét.
Molnár-Kovács Dorottya
