Jóbarátok. A filmsorozat, amiről negatív kritikát csak nagyon nehezen lehetne megfogalmazni. A szitkom egyike a nagy kedvenceimnek, és talán ez az egyetlen, amelynek mind a hat főszereplője további filmjeit is szívesen követem figyelemmel. Jennifer Aniston, Lisa Kudrow, Courteney Cox, Matt LeBlanc, David Schwimmer és Matthew Perry mind-mind belopták magukat a szívünkbe a Jóbarátokban nyújtott alakításukkal.
Nemrég kezembe került Matthew Perry „Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet” címet viselő önéletrajzi könyve. Matthew-t annak idején Chandler Bingként ismerte meg igazán a világ, és még mindig így emlékszünk rá annak ellenére, hogy a sorozat 2004-es zárása óta számos amerikai filmben láthattuk. Tudomásom volt a magánéletét érintő szenvedélybetegségekről, elsősorban ezért voltam kíváncsi a szubjektív beszámolójára arról, hogyan jutott túl életének ezen az időszakán – ha túljutott. Ugyanakkor nem számítottam arra, hogy a kifejezetten nem keresztyén témájú könyvben istenélményről fogok olvasni, de mégis:
„Gyűlöltem magam.
Ez volt az abszolút mélypont. Nem hittem, hogy lejjebb is van, mint az előző mélypontom, de sikerült eljutnom oda. Ráadásul apám szeme láttára, aki nyilvánvalóan halálra rémült. A szenvedélybetegség, ez a ravasz, fondorlatos, erőszakos kis izé, megint túljárt az eszemen. (…)
Eljutottam a mélypontra, a gödör aljára. Ez klasszikus pillanat a szenvedélybetegek életében: a pillanat, ami után az ember tartós megoldásra vágyik…. De hé, mi ez? Ahogy ott ültem és bámultam magam elé, láttam, hogy ráncot vet a levegő. Ha nem a gödör fenekén ülök, talán elhessegettem volna a gondolatot, de ott és akkor olyan lenyűgözőnek találtam a látványt, hogy nem bírtam betelni vele. A levegő enyhén fodrozódott. Soha életemben nem láttam még ilyet. Valóságos volt, igazi, kézzelfogható, konkrét. Ezt látod az életed végén? – gondoltam magamban. Talán haldoklom? Aztán…
Imádkozni kezdtem, egy fuldokló kétségbeesésével. A legutolsó imámkor, közvetlenül azelőtt, hogy bekerültem a Jóbarátokba, csak egy fausti alkut sikerült kötnöm egy olyan Istennel, aki visszafojtott lélegzettel várta a megfelelő pillanatot. És most, több mint egy évtizeddel később, megint imára kulcsoltam a kezemet.
– Istenem kérlek, segíts rajtam! – suttogtam. – Mutasd meg, hogy velem vagy. Istenem, kérlek, segíts rajtam!”
Mire a könyvben eljutottam idáig, a rengeteg humorral megfűszerezett és fájdalmasan őszinte önéletrajzot nem akartam letenni, ezért ráment az éjszakám is az olvasásra. Kíváncsi voltam, mi következett Matthew életében az Istennel való találkozása után. Rettenetnek nevezi a függőségeit – mert több is van –, a szenvedélybetegségét. Kertelés nélkül vall arról, hogy az életében hogyan váltogatják egymást a különböző szakaszok és hullámvölgyek, attól függően, hogy éppen legyűri-e a Rettenetet vagy fordítva. Beszél mélységekről és magasságokról, fájdalmakról és örömökről, szerelmekről és magányról. Arról, hogy 14-szer megműtötték, 65-ször volt detoxikálóban, 15-ször járt elvonókúrán, az anonim alkoholisták többezer gyűlésén vett részt, és sokmillió dollárt költött arra, hogy szabaduljon a betegségétől.
De beszél arról az életmentő, irgalmas Istenről is, Aki a gödör mélyén sem hagyta magára, és Akibe időnként bele tudott kapaszkodni. Ma ez az ember, aki ennyi mindent túlélt, nagyra becsüli, hogy az Isten még mindig az élők között tartja. Matthew igyekszik a Rettenettel küzdő embertársainak segítséget nyújtani. Ebből a küzdelemből maga is kiveszi a részét azóta is minden egyes nap. Példaként állhat előttünk, mert az élete megmutatta, hogy van kiút akkor is, amikor már mindenki – és az ő esetében a „mindenki” kb. az egész világot jelenti – lemondott rólunk.
Matthew Perry memoárja kifejezetten felnőtteknek szól tekintettel a függőségekkel kapcsolatos részletes beszámolóira, de szeretettel ajánlom azoknak, akik külső szemlélőként vagy segítőként állnak olyan ember mellett, aki maga is harcol a Rettenettel.
Nigriny-Demeter Adrienn
