„Új neveden szólítanak téged, amelyet az Úr maga ad majd neked.” (Ézs 62,2)

Emlékszem, amikor először megértettem az óember megöldöklése – újember megelevenítése gondolatot. Máris elbizonytalanodtam a saját üdvösségemet illetően. Arra gondoltam, hogy én nem tudtam annyira radikális változáson keresztülmenni, nem tudtam minden óemberi hajlamomat és vágyamat a hátam mögé dobni és véglegesen elhagyni. Nem tudtam magamat megtagadni. Ennek ellenére Isten ezt kéri, és Ézsaiás könyvében új nevet is ígér nekünk. Lehetünk valaha méltók, készek az új név felvételére?

Az új név új személyazonosságot takar. Teljes megújulást, igazi pálfordulást. Hiszen a kifejezés ihletője, Pál a Jézussal való találkozás után új tűztől vezérelt emberré vált. Szenvedélye, habitusa, energiája megmaradt, de mégis más hajtotta. És ez kulcsfontosságú. Ha új nevet kapunk Istentől, az nem a személyiségünk teljes megváltozását jelenti. Az azt jelenti, hogy az indíttatásunkat már nem önös érdekek vezérlik, hanem valami feljebbvaló motiváció.

Sokszor beleesek abba a hibába, hogy azt gondolom, Isten nem ismeri az emberi természetet és ezáltal irreális elvárásokat támaszt elénk. Pedig Ő soha nem tesz ilyet. Nagyon jól tudja, hogy milyenek vagyunk. És ez benne a legszebb, hogy mégis méltónak talál az új névre. Mégis hajlandó volt elküldeni Fiát, hogy az istállóban megszülessen, majd pedig a keresztfán meghaljon. Ha valamit karácsonyi csodának nevezhetünk, akkor ezt mindenképp: Isten irántunk érzett szeretetének testet öltését.

Keresztyén Eszter

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .