Egy vidéki farmon két testvér élt egymás szomszédságában. Egy napon valami jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek, és odáig fajult a dolog, hogy végül nem is álltak szóba egymással.

Az idősebb testvérhez egy reggelen bekopogott egy idegen, aki munkát keresett egy-két napra. Amikor kiderült, hogy ácsmester, jól bánik a fával, emberünk azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába készítsen kerítést, olyat, amelyen át sem lehet látni. Miután rendelkezésére bocsátott minden szükséges eszközt, elment a városba. Az ács pedig hozzá is kezdett a munkához.

Estefelé, amikor visszatért, döbbenten látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem kerítés, hanem híd áll, amely összeköti a két telket. Épp akkor jött ki házából a fiatalabbik testvér is, dermedten nézte a hidat, majd ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál hidat építtetni azok után, amiket tettem és mondtam?” Mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymás vállára borulva kibékültek.

Kérték az ácsmestert, hogy maradjon még néhány napig, találnak még neki munkát. Ő azonban így felelt: „Szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem.”

Sokszor jó lenne maradni. Megnyugodni egy kényelmes kis fotelben, élvezni a jól elvégzett munka gyümölcseit, sikerben és elismerésben fürödni nap mint nap. Csakhogy nem lehet. Minden változik, állandóan új helyzetek, új kihívások jönnek. A tegnapi megoldások ma már nem működnek. És az emberi lélek folyton háborog: mikor lesz már ennek vége? Mindig csak a harc a kiszolgáltatottsággal, a szenvedéssel, a hiábavalósággal, az igazságtalansággal, az elmúlással szemben? Hát sosem jön már el a béke, a megnyugvás?

Mintha az Úristen újra és újra kiűzne bennünket az Édenünkből, hogy ne együk az örökkévalóság gyümölcsét. Mintha folyamatosan emlékeztetne:

„…enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam.” (3Móz 25,23)

Igen, valamikor ezt kell tennie. Nem kegyetlenségből: a mi érdekünkben állít lángpallosú kérubokat az Éden kapujába, hogy ne kényelmesedjünk bele a majdnem jóba. A mi javunkra terel, vezet, kényszerít olyan helyzetekbe, amelyeket magunktól sosem választanánk, pedig áldásokat rejtenek. Mert ez a világ a maga módján tud szép is lenni, és képes elfeledtetni velünk, hogy ezen a helyen mi átutazók vagyunk. Feladatunk van itt, nem pedig állandó lakhelyünk.

„Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét.”  (Dale Carnegie)

Amikor elkeserít, hogy már megint valami váratlan kellemetlenség következik, nézz rá a két kezedre, és kapaszkodj bele két igazságba:

1. „Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (Jn 17,16)

Mi nem ide tartozunk. Ezen a bűnnel szennyezett földön minden jó és szép pillanat ajándék, pici bepillantás abba a világba, amely felé haladunk. Minden megtett lépés egyre közelebb visz ahhoz az örökkévalósághoz, amely felé valójában vágyódunk.

2. „Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk.” (1Krón 29,14–15)

Krisztusban zsellérek, azaz föld nélküli vagy kis birtokkal rendelkező bérmunkások – alkalmi munkavállalók vagyunk. Ma itt van dolgunk, holnap máshová visz az Úr. A feladat mindig más, de alapjában véve ugyanaz: amit kaptál – legyen az adottság, tehetség vagy pillanatnyi állapot –, abból építs. Ne kerítést, hanem hidat – ember és ember, föld és menny közé.

Olasz Tímea

2 hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    “Minden változik, állandóan új helyzetek, új kihívások jönnek. A tegnapi megoldások ma már nem működnek.” Nagyszerű felismerés. Vajon a Bibliát mért nem merjük így olvasni és értelmezni? Például a Sátánról és kísértéseiről szólóakat. Sok sok évvel ezelőtt,mikor a Biblia íródott egy földművelő kis népnek és az ő logikájuknak,sok minden más volt. Ma már nevetséges,hogy minden rosszat a sátánra kenünk és mindent amit mi kísértésként élünk meg rá fogjuk. Ma már jobban ismerjük lelkünk működését,és nem kívül kellene keresni a gonoszt,hanem magunkban.Nem hárítani kellene a gonoszra,hanem önismerettel rájönni,hogy mit mért csinálunk és kijavítani azokat. Azt írtad “minden változik”,hát akkor ideje azon változtatni,amin érdemes. Nagy bátorság kell hozzá,de hatalmas nyereséggel is jár. Vajon ki mer a Biblia ellen beszélni? Én például,nem is szeretnek. De a célom inkább( nem vagyok álszent,én is szeretem ha szeretnek,de fontosabbak tartom,..) hogy fejlődjünk.
    “„…enyém a föld” A föld nem Istené, vele kapcsolatban felesleges a birtoklást megemlíteni. Belőle,benne és általa van minden,a birtoklás,hogy kié a föld,nevetséges gondolat.
    “A mi javunkra terel, vezet, kényszerít olyan helyzetekbe, amelyeket magunktól sosem választanánk, pedig áldásokat rejtenek.” Ez belemagyarázás a dolgokba,hogy így könnyebben viseljük el amit nem tudnánk elviselni.Itt is megjelenik Isten mint egy tökéletes földi uralkodónak a képe.De tökéletes földi uralkodót még nem hordott a hátán a föld,nincs róla tapasztalatunk ezért el sem tudjuk képzelni. Igen,Istent sem,próbálkozunk keményen,bölcs emberek sok mindent mondanak de őket is befolyásolja a lelki sérüléseik,ezáltal mindig tévednek.
    “mint ahogy én sem vagyok a világból való.” Mégis úgy kezeljük. E világi ember büntet,bíráskodik,vezeti a másikat stb. Istenfogalmatok azt mondja,”nem e világból való” de istenképzetetek nem tudja ezt megérteni és e világi embert kreáltok,e világi emberben hisztek aki bizony büntet,ítél és gonoszkodik. Ezt vajon mikor ismeritek be?

  2. Filipánics Tibor

    “A mi javunkra terel, vezet, kényszerít olyan helyzetekbe” Ezt úgy nevezik:túlidealizálás. Istent mi emberek,felruháztuk azzal a képességgel,amit sajnos el is várunk tőle,hogy “vezessen és kényszerítsen” bizonyos helyzetekbe. Azonban ezeket a helyzeteket mi osztályozzuk és mi mondjuk meg melyik melyik.Vegyünk engem. Te aki olvasod ezt és nagyon idegesít amit írok és hatalmadban áll törölni,azt mondod ez ártó és törlöd.De mi van akkor,ha Isten pont ezt akarja tőlem,hogy kritizáljak és tőled,hogy beszélj velem? Fontos!! Én ilyet soha nem állítok magamról,de a te istenképzeted ezt mondatja veled.”a mi javunkra terel”. Tehát a te javadra terel,csakhogy azt te fogod eldönteni mi az. Ezt én úgy hívom,kiskapu,azaz kivétel. Azt is gondolhatod,hogy Isten velem üzen, de biztos azt gondolod,ez nem így van.Látod,nem Isten üzenete a fontos számodra,hanem a saját elképzelésed. (én soha nem beszélek Isten nevében,mindig a magaméban szólok)
    “Mi nem ide tartozunk.” Teljesen mindegy hová tartozol,itt élsz most és itt kell helytállnod,itt kell a jóra törekedned.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .