„Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár.” (Zsolt 128,1)

Minden ember életének van alapvetően egy fő kérdése, ami igazán az értékmérője annak, hogy mit hagyunk magunk után, és egyfelől biztosíték is, hogy mi lesz velünk életünk elmúltával. Ez a kérdés így hangzik: mivel telik az életünk? Tékozlom az életemet vagy valami mással, valami értékesebbel töltöm meg? Különösen korunkban nagy a kísértés, hogy az előbbi felé billenjen el a mérleg nyelve, mert az ember abban a tudatban éli az életét, hogy a boldogságot csak azokon az utakon lelhetjük meg. Az Ige azonban egy egészen más utat kínál nekünk: „boldog mindenki, aki az Urat féli, és az Ő útjain jár.” Azt jelenti ez, hogy helyesen, nem tékozolva, úgy tudom élni az életet, hogy az Úr útjain járok. Ez sokszor nagyon nehéz. Rengeteg vívódás és kudarc kövezte út az Úr útja. Miért nem szól az Isten? Miért érnek kudarcok? Miért nem vagyok sikeres az életben, mint az a másik? Véget nem érő kérdések és kétségek… Az Isten azonban mindig szól, csak gyakran nem úgy, ahogyan azt mi gondolnánk.

Személyes életemből is vehetem a példát. Amikor 18 éves voltam felvételiztem a teológiára, megvolt az elhívásom, tudtam, hogy lelkésznek kell lennem. Kétszer is jelentkeztem a Károlira, de egyszer sem nyertem felvételt. Rengeteg kérdés volt bennem. „Miért nem? Tudom, hogy ide kell jönnöm. Miért engeded ezt Uram?” Ezek után eltelt egy év, és az Úristen egy szolgáján keresztül üzent nekem: „miért nem próbálod meg a pataki teológiát?”. Elmentem, felvételiztem, és pataki teológus lettem, végtelen hálával a szívemben. A korábbi kudarcok miatt elfelejtettem figyelni az Úr útjára. De Ő mindig szól. Így van ez az én életemben is. Az elmúlt 6 évben megértettem, hogy: „boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár”. Boldog embernek mondhatom magam.

Hogyan tudja tehát helyesen tölteni az ember az életét? Csak úgy, hogy ha az Úr útjain jár. Ha pedig a sokszor kudarcokkal és kérdésekkel teli úton vívódsz önmagaddal, ne feledd, Isten mindig szól. Ha látszólag nem mond semmit, akkor is azt üzeni: Jézus!

Kreisz János

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .