2019 meghatározó olvasmányai

2019-et is elég jó társaságban töltöttem. Velem voltak a nagyöreg barátaim: Tolsztoj és Wass Albert, és természetesen szántam némi időt az újabb kedvenc pajtásoknak is –  mint például Grecsó Krisztiánnak -, valamint rengeteg időt töltöttem az évi aktuális szerelmemmel, Balzac-kal is. Tartom az elvemet, hogy a régi klasszikusokat nem szabad elhanyagolni, hanem időről időre vissza kell térni hozzájuk  – amúgy is kell kis idő, míg eléggé megérik az ember az emésztésükhöz -, ugyanakkor nem árt képbe kerülni azzal sem, hogy mostanság kikre érdemes figyelni az irodalmi világban.

Szóval a teljesség igénye nélkül (voltaképpen elég sokat izzadtam, hogy ilyen rövidre szűkítsem) engedjétek meg, hogy magam helyett most őket szólítsam meg, és átadjam nektek azokat a mondatokat, amik érdemesek voltak a továbbgondolásra, feljegyzésre és arra, hogy nagyban formálják az évemet, meg úgy általában véve engem.

„A boldogság, kedvesem, mindenkor a talpunk és a fejünk búbja közt lakozik, és akár egy millióba kerül évente, akár száz aranyba, lelki életünkre gyakorolt belső hatása ugyanaz.” Balzac, Goriot apó

Ez a mondat elég sokat segített abban, hogy megértsem: nincs olyan, hogy szörnyű év meg rossz élet. Nyögve nyelősen ismerem csak be, de az, hogy hogyan látom az életem történéseit, leginkább tényleg a fejemben dől el. Biztosan mind ismerünk örökké panaszkodó, kényelmes színvonalon élő, kétgyermekes apukákat/anyukákat, akiknek minden tekintetben biztonságos és stabil az életük, és ismerünk olyan mindig derűs, kiegyensúlyozott két lábon járó napsugarakat is, akik bármelyik pillanatban kiborulhatnának életük alakulásán, de helyette inkább csendben megélik mindazt, ami jó. 

„…elpusztul, mert nem segítenek rajta? Durva vénasszonyok gyerekeket éheztetnek, a nép belecsontosodik a műveletlenségbe, s minden kis írnoknak ki van szolgáltatva; te pedig, noha kezedben van a segítség, nem segítesz rajta, mert szerinted, nem fontos.- És Szergej Ivanovics dilemmát állított fel neki: – Vagy fejletlen vagy, s nem tudod átlátni, mit tehetnél, vagy nem akarsz a nyugalmadból és hiúságodból, vagy nem tudom, miből engedni, hogy megtedd.” Tolsztoj: Anna Karenina

Nagyban tudtam azonosulni Levin alakjával, és épp ezért, amikor Szergej Ivanovics neki intézte ezeket a szavakat, eléggé húsbavágóan hatottak rám. A történetben a vidéken élő és életre épp keserűen tekintő Levin látja vendégül mindig nagy eszmékben gondolkodó bátyját, s az kerül szóba, hogy Levin miért nem segít a környék fejlődésén. Sokszor látom a kiábrándultság szemüvegén keresztül az egész világot. S ilyenkor könnyű lenne legyintően leállni a másokért végzett munkával, mondván: “minek? úgyis minden elpusztul.” Pedig “aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4:17). Kifogása persze Levinnek is volt. Kifogásunk nekünk is mindig van, és lesz.

„Mert tudod, valahogy így van ez: az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel elrontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek. A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradtsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. Pedig ma már annyira van vele, hogy ha valami szépet meglát, nyomban arra gondol: mi hasznom lehetne ebből? S ezért van az, hogy amit ilyen céllal fölépít, az hamarosan le is dől. Legtöbbször egy másik ember dönti le, aki irigyli a hasznot, és a helyén nem marad más, csak egy folt csalán: az ember örök nyoma.” Wass Albert: A funtineli boszorkány

Ezt a kötetet időről időre újraolvasom, és legszívesebben a mondataival tapétáznám ki a gondolati belső szobámat. Tiszta, szép, egyszerű – minden, amiért küzdeni valaha is érdemes volt. És elmondhatatlan szomorúsággal tud eltölteni, amikor azt látom, hogy valaki az ilyen ügyek mögött is a siker, az önmegvalósítás, a karrier lehetőségét látja. Így mennek tönkre az egyébként nemes ügyért létrejött alapítványok, a jótékony kisközösségek, meg az emberek úgy általában véve. 2019-ben sokszor éreztem emiatt, hogy a dolgok úgy meg vannak rohadva, hogy már nincs is hova kapálózni. Erre jött a fenti idézet. S ez a kettő együtt már csak úgy önmagában is megadja a célt 2020-ra.

„A nagy elmék egyik szerencsétlensége az, hogy elkerülhetetlenül megértenek mindent, a bűnt éppen úgy, mint az erényt.” Balzac: Elveszett illúziók

Félre ne értsetek, most nem nagyképűen fogom sajnáltatni magam, hogy milyen rossz nekem, mert túl nagy elme vagyok (ezt a mondatot alig is tudtam nevetés nélkül leírni). 

Inkább elétek hozok egy példát, amiben nekem gyakran nehézségem támad: miután megláttam a bűn mögött az embert, és megértettem, hogy miért követte el azt a bűnt, és közben megszerettem azt az embert, borzasztóan nehéz a kettőt különválasztanom, és utána már csak tiszta szívből szeretnem az embert, és éppolyan tiszta szívből gyűlölnöm a bűnét. Márpedig amíg meg sem próbáltam megérteni, addig az embert szeretni sem tudom. Az pedig, hogy utálom a bűnt, és vele az embert is, az nem is csupán félmunka, hanem a törvény teljes tagadása.

„A konyhában már gőzölög a paradicsomleves, a papa színültig szedi a tányérját, és úgy megborsozza, hogy alig látszik a színe, a mama zsörtölődik, hogy ki fogja lötyögtetni, ezerszer kérte, hogy inkább szedjen többször, és ne merje ennyire teli a tányért, ebben a pillanatban a papa ki is lötyögteti a levest az abroszra, minden olyan jó és ismerős, mint szokott, és valahogy mégis teljesen más.” Grecsó Krisztián: Vera

És végül 2019 legmeghatározóbb tanulsága: az igazán lényeges dolgok sosem a tudat szintjén működnek. Nem azon kell töprengeni, hogy mi történt és mit mondtunk, sokkal fontosabb mindaz, ami valahol valamikor nem történt meg, és nem lett kimondva…

Szóval ezek voltak az én útravalóim, amiket örömmel osztottam meg Veletek, és remélem, hogy voltak részei, amik Nektek is hasznotokra váltak.

Azt pedig sose feledjétek, hogy könyvet és verset olvasni 2020-ban is erősen ajánlott, mert a netről kiragadott idézetek sohasem fogják pótolni az igazi olvasás-élményt.

Sárközi Andrea

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Papíron huszonéves, odabent 8 és 80 egyszerre. Nincs hosszútávú, stabil munkám, az egyetlen szilárd terület a pedagógia világa. Ezen belül néha hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatok, néha élménypedagógiával vagy szexuális neveléssel foglalkozom, néha egyetemen dolgozom, néha pedagógusképzést tartok, vagy egyszerűen csak besegítek valahol valamibe, amiben értéket, lényegi dolgot találok.
Állítólag örök csavargó, szerintem viszont az időm nagy részét a fejemben töltöm, az meg eléggé egyhelyben van. Azért az igaz, hogy ha utazhatok, írhatok, főzhetek, a legjobb barátaimmal lehetek, és közben még a Jóbarátok is megy a háttérben, akkor elég boldog vagyok.
Istenben azt szeretem a legjobban, hogy mindig elképesztő kalandokba küld, és folyton felemel, de azért közben jó sokszor összetör, hogy sose feledjem: az alázat az egyik legfontosabb érték, amit életem végéig szeretnék megőrizni.