Avagy hogyan folytassam a keresztyén életem, miután megszületett a várva várt gyermekem?
Emlékszem arra, hogy mennyire közel kerültem Istenhez a terességem 9 hónapjában. Sokaknak mondogattam akkoriban, hogy milyen – számomra is érthetetlen – békességet érzek, és ez végigkísért ezen az időszakon. Talán azért, mert minden nagyszerűen ment, nem voltak különösebb komplikációk. Talán azért, mert évek óta vártuk az áldást. Talán azért, mert a pocakomban cseperedő kisfiam maga is békés természet volt, és ez rám is hatott.
Az ő születését követő 2-3 hét viszont rendkívül nehéz volt. Nem tudtam, miért sír annyit, miért nem alszik időben, miért vagyok olyan fáradt, egyáltalán: hogyan kell jól csinálni ezt az egész anyaság dolgot?! Az összeszokás időszaka korántsem volt békés. Azt hiszem, ekkor eszméltem rá igazán, hogy minden megváltozott körülöttem és bennem is. Lassan világossá vált, hogy az addigi életem egészen más lesz, és nem tudtam, hogyan fogom a kapcsolatomat ápolni (egyáltalán: kapcsolatot tartani) az Úrral, miközben gyakorlatilag össze vagyok nőve egy csecsemővel.
1. Mikor imádkozzak? – a kisfiam születését követő első hetekben annyira fáradtak voltunk fizikailag és lelkileg is, hogy bevallom, az imádkozásra nem sok időt fordítottunk a férjemmel. Ahogy lassan megismertük egymást a kis jövevénnyel, úgy sikerült valamiféle rendszert is kialakítani. Igaz, hogy ekkor már el lehet felejteni a klasszikus imádkozást (tudod, amikor leülsz szép csendben, egy nyugis helyen, és fél órát, egy órát, vagy még többet elmélkedsz az Úrral). Alternatív módszerekhez fordultunk: imádkoztunk etetés közben, altatás közben, pelenkázás közben (főképp!), öltöztetés közben, játék közben. „Szüntelen” imádkoztunk, de igaz, hogy néha belealudtunk az Ámenbe.
2. Mikor olvassak Igét? – számomra nagyon fontos az Úrral való kapcsolatban, hogy Igét olvassak. Azelőtt hosszabb igeszakaszokat olvastam, és magyarázatot is, akár többféle könyvet is elővettem ehhez. A baba mellett ez a módszer nem működött. Ezért megelégedtem a rövidebb igeszakaszokkal, néha egyetlen verssel, amit forgattam magamban naponként. Sokat segítettek a napi áhítatokat tartalmazó kiadványok, vagy a neten elérhető és meghallgatható igehirdetések. Ez utóbbiak elaltatták a babát, és megsimogatták a lelkem.
3. Mikor és hogyan folytassam a szolgálataimat? – talán a legszembetűnőbb változás a gyülekezet szempontjából, hogy a gyermeket vállaló családok eltűnnek a közösség életéből, legalább 1-2 évre, vagy még tovább. Nem akartam teljesen elszakadni a vállalt szolgálataimtól, de át kellett őket szerveznem, és nagyon sokról le is kellett mondjak (talán azért, hogy azután új elhívásokat kapjak). Amellett, hogy édesanyának lenni a legfontosabb szolgálatom, továbbra is szerettem volna részt venni a közösségem életében is. Énekkar, TeSó blog, személyes kapcsolatok: olyasmikben kerestem és találtam szolgálati lehetőségeket, amelyeket a baba mellett, vagy vele együtt vállalhattam.
4. Hogyan ne legyek mindenkinek megfelelni akaró (keresztyén) édesanya? Különösen fontosnak találom most is, hogy minden egyes nap megpróbálom tudatosítani magamban: a kisfiam mellé az én Uram rendelt engem édesanyaként (nem a szomszéd nénit, nem a postást, és nem a bolti eladó néni anyukáját, aki már 4 gyereket felnevelt, többé-kevésbé sikeresen). Hittem abban, hogy Isten tudja, mit csinál. Amikor elrontottam, nem úgy sikerült, vagy mások véleménye miatt éreztem azt, hogy rossz anya vagyok – sokat segített a fenti gondolat. Ma is sokszor belém hasít, hogy lehetnék jobb anya is. Ezeket a negatív gondolatokat most már a kisfiam törli ki, amikor esténként kimondja, hogy „szeretlek anya”.
5. Hogyan ne égjek ki és ne váljak házisárkánnyá? Néhány hét alatt kiderült, hogy ha a nap 24 órájában a fiamra összpontosítok, akkor lassan teljesen bekattanok. A kiégés megelőzéseképp a férjem sietett a segítségemre azzal, hogy kaptam „énidőt”. Minden héten volt egy szabad délelőttöm, amikor elmehettem találkozni a barátaimmal, kimozdulhattam. Ebben a férjem nagyszerű társam volt, aki ez idő alatt ellátta a babát, és támogatott abban, hogy kikapcsoljak. Eleinte ez mindig nagy előkészülettel járt (már csak a kisfiunk táplálása miatt is), részemről meg folyton aggódással, hogy mi lehet a gyerekkel otthon. Mégis, megtanultam elszakadni a babámtól egy kis időre, és ő is megtanulta, hogy ha egy ideig nem lát engem, az nem jelent rosszat, mert hamarosan visszatérek. A férjem és a kisfiam kapcsolata egyre mélyült, ahogy tudatosan töltöttek együtt időt. Teljes biztonsággal hagyhattam őket kettesben (tényleg). Én pedig nem lettem házisárkány (teljesen).
+1. Hogyan leszek tökéletes keresztyén anya, feleség és dolgozó nő egyben? SEHOGY. De azért törekedtem rá. Ennek érdekében aludtam. Sokat. Mindig aludtam, amikor a kisfiam is aludt. Úgy döntöttünk, hogy nem a háztartás, a mosogatás, vagy a vasalás lesz az első, hanem hogy mi hárman, a mi kis családunk kiegyensúlyozott legyen. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kipihent legyen, amennyire csak lehetséges.
Kedves anyatársam, kérlek, ha szalad a ház, és ezer év is kevés lenne a rendrakásra, akkor hagyd az egészet, és pihenj végre! A babáinknak kipihent és mosolygós anyákra van szükségük.
Nigriny-Demeter Adrienn
