Előttem vannak falaid

„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! 

Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (Ézs 49,14-16)

A választott nép életét és hitét két alapvető történelmi tapasztalat formálta: az egyik, amikor Isten megszabadította őket Egyiptomból, a másik pedig a babiloni fogságból való kiszabadítás emléke. Az elsőnél megszületett a nép, a másodiknál pedig felnőtt. Ez az igeszakasz, mondhatni így is: a nép kamaszkorában született, a felnőttkor küszöbén. Ezért is indul egy nehéz megállapítással – a fogságban lévő nép kétségek között kiált fel: megfeledkezett rólam az én Uram!

Isten, akitől megszoktuk, hogy nem kertel, amikor az ítéletről van szó, és eléggé férfiasan rakja rendbe rakoncátlan, kamasz népe ügyeit, érzékenyen válaszol erre a kérdésre. Mint egy édesanya, aki tudja, a nyűgös gyermek azért beszél ilyeneket, mert bántja valami és szüksége van arra, hogy ismét biztossá váljon abban, hogy szeretik, hogy szerethető, és nem felejtették el. A lehetetlennel játszik, mikor kimondja: ha a saját édesanyja el is felejti a gyermekét, akit szenvedéssel szült, az Úr nem felejt. Ha a kamaszodó nép úgy is gondolja, a babiloni fogságban nincs egyedül.

Azt mondja Isten: tenyerébe véste be népe sorsát. Szép képe ez annak, hogy Isten minden cselekvésének van oka, és minden történelmi fordulat, ami az Ő kezének munkája, a nép érdekében történik, hogy ez a nép megmaradjon és felnőjön Istenéhez. Ez a mérhetetlen anyai szeretet, ami nem idegen Istentől, lehet a nép legnagyobb vigasztalása a nehézségek idején. Emlékezteti az Úr a népét arra is, hogy szüntelen előtte vannak falai – ekkor Jeruzsálem falai még csak romok voltak. Az Úr tudja, mennyire fáj a népnek a romlás és a falak lerombolása, a rabszolgasors és a fogság, viszont keresztülviszi mindezen őket, hogy felnőjenek, visszataláljanak Hozzá és újjáépíthessék a falakat.

Rengeteg irodalmi és mindennapi példával rendelkezünk, amik az édesanyák és nagymamák szeretetéről szólnak. Ők azok, akik akkor is figyeltek és vigyáztak ránk, amikor kisgyermekként még alig adtunk életjelt magunkról, és amit adtunk, az sem volt mindig a legkellemesebb. Ők azok, akik végig tűrték és imádkozták a kamaszkor nehéz idejét, amikor magunkat keresve átléptük a biztonságos korlátokat is. Ők azok, akik sokszor jobban örülnek boldogságunknak, mint mi magunk.

A mai vasárnap az anyákat, nagymamákat, keresztanyákat ünnepeljük, és imádkozunk azokért, akikre ezután fogja rábízni Isten az anyaság utánozhatatlan küldetését. Áldjuk azt az Istent, aki nem feledkezett meg sem gondviselőinkről, sem rólunk, akinek a szeretetéből meríthettünk, és mi is szerethettünk, biztathattunk. Aki előtt ott vannak a fájdalmaink és kríziseink, viszont Ő már látja azt is, amit mi még nem észlelünk – hogy el van készítve a felépülés időszaka is számunkra. Legyen a mai istentiszteletünk valódi szeretet és hála azok iránt, akik Isten szeretetének első hírnökei voltak az életünkben: így forduljunk édesanyánk, nagymamánk felé, akiken keresztül megemlékezett rólunk és megőrzött minket a Mindenható!

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Magamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!