Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” (Jel 3,11)
Uram, annyi minden zakatol a szívemben. Még mindig s már megint fáradt vagyok, és hol van még az Ünnep. Vasárnap van, Uram, a Te napod, és én mégis a holnap és a holnapután teendőin agyalok. Év vége, elmaradások, hosszúra nyúló munkanapok, feladat feladat hátán. Közben azon igyekszem – legalábbis elhitetem magammal –, hogy születésed napjára minden készen legyen: a lakás csillogjon, az asztalra finom étel kerüljön, szeretteim ajándékait előkészítsem…
De Te… Te hol vagy a napjaimban? Te mit kapsz születésed ünnepléseként? Te megkapod-e – ismét – a szívemet? Úgy, ahogy van: koszosan, sebzetten, fáradtan, fásultan, unottan, pillanatnyi örömök hajszolásába belekapaszkodottan. Mert csak ez van, Uram, és ezt is nehezen nyújtom át, pedig már jól tudom, hogy nálad van a legjobb helyen.
Uram, olyan könnyű letérni az útról. Csak egy picit szennyes döntés, és a következő már sokkal könnyebben csúszik. Végül magam sem értem, hol tévesztettelek szem elől, hol volt az a pont, amikor igazán erősnek kellett volna lennem, mikor meg kellett volna állnom hitben, harcolni erővel, Veled szembe menni a gonosszal.
Uram, nélküled nem lesz igazi a karácsony. Nélküled nem lesz menny, nem lesz béke, nem lesz öröm. Kérlek, hívj vissza! Kérlek, szaggasd le rólam, ami távol tart tőled! Kérlek, add, hogy ne tévesszek célt: Téged ünnepeljelek karácsonykor! Kérlek, add, hogy a szívem nyitott legyen Rád – most és az Ünnep érkezésekor.
Uram, ugyanezt kérem szeretteim, a szívemnek kedvesek és az ellenségeim számára is. Te irgalmas Úr vagy, szerető Atya – bízom benned.
Bízni akarok benned.
Ámen.