Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. (Máté 9,13)

Amióta világ a világ, az Istennek adott áldozat egy életbevágóan fontos dolog.

Nézd csak meg: a mai vallásos ember mennyire szeret templomba járni, pénzt adományozni, itt-ott besegíteni. A megelőlegezett szívességeket ugyanis be lehet hajtani a kellő időben. Az Istennek adott áldozat befektetés.

Aki elkezdi érteni a Bibliát, az hamar felismeri: Istent nem lehet megvásárolni néhány emberi próbálkozással. Hálából kell Isten dicsőségére élni, jó keresztyén módjára. Az Istennek adott áldozat köszönetnyilvánítás.

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot…”

Úgy tűnik, az ember a mai napig nem érti: a Megváltás Ura nem tud mit kezdeni a emberekkel. Hozzá nem a fogcsikorgatva hozott áldozataink visznek közelebb. Még csak nem is a tökéletességre törekvő, szuperhívő életvitel.

Ő a megtört szívet keresi. Az összezuhant önbecsülést. A megroggyant életeket, amiket megújíthat, felemelhet, betölthet.

Miért akarsz jó keresztyénnek látszani?

Nem tudsz nagyobb ajándékot adni Jézusnak annál, mint hogy odateszed a lába elé a bűnös vágyaidat, a kiakasztó szokásaidat, a megkövült, konok, berögzült butaságaidat!

Mert Ő ezért jött: dolgozni benned, általad, érted.

Érted?

Olasz Tímea

 

← Vissza a naptárba

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .