 |
Biblianyitó imádság: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ámen. Olvasd el: 29. Zsoltár Nagyító alá: „Az ÚR hangja megremegteti a pusztát, megremegteti az ÚR Kádés pusztáját. Az ÚR hangja megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket. Templomában mindenki őt dicsőíti. Az ÚR trónol az áradat fölött, ott trónol az ÚR, az örökkévaló király. Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.” Zsolt 29, 8-11 |
 |
A 29. Zsoltár egy rövid költemény, melyet tanult bibliamagyarázók szerint valószínűleg egy viharos napon írhatott Dávid Isten hatalmáról – ahogyan a 8. zsoltár lehetett az imája egy holdfényes éjszakán, a 19. zsoltár pedig egy napos reggelen. Ha van időd, olvasd el ezeket is (mindkettő nagyon rövid)!
A holdfényes éjszakáról: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsolt.8, 4-5) A napsütésről: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. (…)Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi.” (Zsolt. 19, 2, 6-7) A zivatarról: „Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten, az ÚR, a nagy vizek fölött. Az ÚR hangja hatalmas, az ÚR hangja fenséges. Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR a Libánon cédrusait.” (Zsolt. 29, 3-5).
Napi kihívás: Küldd el valamelyik szerettednek a 29. Zsoltár utolsó versét SMS-ben, WhatsAppen, Viberen vagy Facebook-üzenetben! Hadd legyen a te böjti bibliatanulmányozásod még valaki számára áldásos! Csak bátran! „Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.” (Zsolt. 29., 11.) |
 |
|
 |
Észrevetted már, hogy protestánsként leggyakrabban Isten szerető atyai voltát hangsúlyozzuk, akihez bátran lehetünk őszinték, és akihez beszélhetünk olyan természetesen és szívből, mint ahogyan egy barátunkhoz beszélnénk? Katolikus testvéreink ezzel szemben sokkal tisztelettudóbban, néha szentek közbenjárását kérve csak közvetve szólnak Istenhez, inkább úgy, mint mindenható Teremtőhöz, mintsem szerető Atyához. A legkevésbé sem szeretnék katolikus-protestáns különbségekbe belemenni – és kérlek, hogy te se tedd most ezt – hiszen az igazság az, hogy egyik hozzáállás sem hibás. Isten valóban egyszerre a világmindenség teremtője és ura, és ugyanakkor a mi személyes atyánk is. Isten, aki szentlelke által mindig velünk van, szól hozzánk és vezetni próbál lelkiismeretünk és más emberek által egy sokkal szerethetőbb, könnyebben imádható figura, mint a viharok és a tenger ura, az igazságosan, de mindenkit megítélő Úr – és talán te is Istennek erre az előbbi oldalára szoktál koncentrálni. Én egész biztosan. A 29. Zsoltárban Dávid sorai arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten nemcsak azt kéri tőlünk, hogy szeressük őt, de azt is, hogy féljük és lássuk meg dicsőségét. Néha nem könnyű mit kezdeni Isten dicsőségével. Énekelni róla – ha kicsit hamisan is, de talán még megy. De félni, imádni és leborulni előtte már sokkal kevésbé természetes. (A témáról jó szívvel ajánlom a böjti sorozatunk egy korábbi bejegyzését, amely épp erről szól és itt lehet elolvasni). Istenem, taníts ne csak szeretni, de tisztelni is Téged. Segíts, hogy erősebb legyek, és eszembe jusson hatalmad és igazságod legközelebb, amikor épp mérges leszek, rosszat gondolok valakiről, vagy másképp készülök vétkezni. Add, hogy ne engedjem meg magamnak a bűnöket azért, mert ismerem a kegyelmedet. Hadd ismerjem meg igédből a hatalmadat, nagyságodat és erődet is! Ámen. |
