17. nap – December 17.
Advent talán a leghosszabb keresztyén ünnepünk. Négy héten keresztül hallunk prédikációkat a várakozásról, a csendről, Krisztus második eljöveteléről, a felkészülésről. Négy hét hosszú idő, így elkerülhetetlen, hogy újra és újra ugyanazokkal a gondolatokkal és kérdésekkel találkozzunk. Újra és újra feléd szegeződik a kérdés: neked miről szól az advented? A fényekről, a díszekről, a vásárlásról, a sütés-főzésről? Vagy Jézusról, akit igazából ünnepelünk?
Jogosak ezek a kérdések, és szükséges is emlékeztetnünk magunkat és egymást, hogy ne vesszünk el az ünnep külsőségeiben, megfeledkezve a lényegről.
De most ehelyett inkább arról beszélnék, hogy az adventi külsőségek segíthetnek is a várakozás szívbéli megélésében. A fényfüzérekben megláthatjuk a csillagot, amelyik a pásztorokat a jászolhoz vezette. Vagy emlékeztethet arra, hogy karácsonykor a világ világossága szállt le a Földre. Ő maga a fény. A csengők és a harangok, amik kihallatszanak minden ünnepi dalból, eszünkbe juttathatják az angyalok seregét, akik így dicsérték a megszületett Urat: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” A becsomagolt ajándék láttán gondolhatunk Isten hatalmas ajándékára az emberiség számára, a télen is kitartóan zöldellő fenyő jelentheti nekünk az új életet, vagy az optimizmust és a kitartást még a leghidegebb, legzordabb hónapokban is.
Jó az, ha az advent megannyi látványosságában meglátjuk, milyen hatalmas lehetőség ez az időszak a keresztyének számára arra, hogy bizonyságot tegyenek a nem hívők előtt. Ilyenkor nemcsak a keresztyének, hanem mindenki találkozik kántálókkal, himnuszokkal a rádióban, betlehemes játékokkal és megannyi aprósággal, ami mind-mind Krisztus felé mutat. Hadd tegyen ez alatt a négy hét alatt minden fény, illat, étel és ajándék bizonyságot a Földre szállt Jézusról.