7. nap – December 7.

Az idei adventi koszorúban számomra az a legcsodálatosabb, hogy a kisfiam csillogó szemekkel vizsgálgatja a színes gyertyákat és apróságokat rajta. Talán még nem érti, hogy miért gyújtunk gyertyát. Másfél éves. Őt most az érdekli, hogy felkapaszkodjon, felmásszon a székre, utána az asztalra, és elérje azt a csodálatos, különleges valamit. Kicsit sem foglakozik azzal, hogy közben leeshet a székről… esetleg megszúrhatja egy fenyőág… és mi lesz, ha megfogja az égő gyertyát? Először aggódó, a sokféle veszélytől óvni akaró anyai szívvel ültem mellé, hogy elkapjam mielőtt lepottyan. De aztán együtt néztük a gyertyákat, közben elmeséltem neki, hogy miért gyújtottuk meg, és miért csak egyet.

A gyermekem még annyira pici, hogy egyáltalán nem érdeklik az új játékok, az ajándékok, a terített asztal. Sokkal inkább örül annak, hogy együtt lehet a szüleivel, és a világ felfedezését megoszthatja velünk. Újra és újra örül az illatoknak, a színeknek, a sokféle formájú díszeknek, a karácsonyi dalok hangjainak. Az elérhető díszeket szétszedi, összerakja, a kedvenceit sokáig hordozza. Van, amit megpróbál elrejteni. Az ünnep közeledtével pedig egyre többet hall arról a különleges Valakiről, akinek a születésnapja közeleg. Szeretnék olyan kíváncsi és nyitott lenni, mint a kisfiam, mint az a gyermek, aki először hallja a történetet. Most vele együtt újra felfedezhetem az ünnepi várakozás minden pillanatát.

Megtelik a szívem ezzel a lelkülettel, és úgy érzem, igazi, első adventünk van.

2

← Vissza a naptárba