Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” Lukács 17, 11-19
Egy reggel volt, sőt hajnal. Olyan hajnal, amilyen már sok volt: amikor ébreszt a telefon, mert istentiszteletet kell tartani a beregszászi gyülekezetben. Itt ilyen nagyon vallásosak vagyunk, hogy minden reggel nyolckor istentisztelet van, és elővesszük a napi Igét. Szóval felkeltem három szundit lecsapva, és a már előző este elolvasott napi Ige fölött elmélkedtem. Tíz leprás meggyógyítása. Akik közül csak egy jött vissza hálát adni az Istennek. És jöttek sorra a teológia éveiből megtanult gondolatok…
Az a kilenc elment megmutatni magát a zsidó papoknak, akik nyilván megdöbbentek azon, hogyan gyógyult meg így kilenc leprás. És jött a magyarázat: jött ez a Jézus, és meggyógyított minket! De hát nem tudjátok, hogy a vallási vezetés már régen illegitimnek nyilvánította őt? Jó, oké, meggyógyultatok, de most már csönd legyen! És valóban jobb is csöndben maradni és elsunnyogni, mint ezekkel a fejesekkel szembe kerülni.
De az az egy, az a samáriai, akivel a lepra nyomorúságában sorstársak voltak, ő a samáriai vallási vezetőtől ilyen instrukciót nem kapott. Csak azt hallotta, hogy valóban meggyógyult. És megy – mit megy, rohan vissza Jézushoz, hogy elé borulva hálát adjon az Istennek.
És itt rúgott mellbe a Szentlélek, ahogy ezeket az embereket néztem. Voltak itt hálátlanok, volt hálás is, papok meg a háttérben vallási elit is. És miközben mi mindig valakivel azonosítjuk magunkat Jézus életének eseményeiből, keresztyén emberként nagyon szomorú, hogy ebből a sok eseményből, ezek közül az alakok közül éppen Jézussal nem sikerül az azonosítás.
Voltunk mi már farizeusok meg vallási elit is. És voltunk vámszedők meg paráznák. Sőt, tanítványok is voltunk már, mikor melyik. Voltunk ilyen segítségért kiáltó, undorító leprások is. Olvassuk a történeteket és mindenkivel tudjuk azonosítani magunkat, minden emberrel. Felfedezzük a részleteket, hogy íme, ez is meg az is én vagyok. A Jézus példázataiban szereplők bőrét is gyorsan magunkra tudjuk rántani. Vagyunk tékozló fiak, elveszett juhok, hűtlen szolgák… És közben elfelejtjük KERESZTYÉN emberként, hogy ki lesz Krisztussá? Krisztust hordozóvá, megélővé, felragyogtatóvá?
Nézem ezeket a leprásokat, akik megtisztultak, és azon gondolkodom: olyan vagyok-e, mint az a kilenc sunnyogó, aki inkább meghúzza magát? Rájövök, hogy igen, sokszor ilyen vagyok. Majd, hogy olyan vagyok-e, mint az az egy samáriai, aki visszamegy hálát adni? És rájövök büszkén, hogy ilyen is voltam már.
Aztán elgondolkozom. Azon, hogy ez a Jézus megy Jeruzsálem felé, a kereszt felé, a világtörténelem legnagyobb eseménye felé, és amikor 10 nyomorult utána ordít, akkor megáll. Mert hogyan lenne hiteles a kereszt, ha nem a kereszt felé, a megváltás felé vezető út tenné hitelessé? Ha emberekért jött el meghalni, hogyne állna meg a segítséget igénylő életek mellett?
Megkérdezték tőlem: tudta-e Jézus, hogy csak egy megy vissza hozzá hálával? Hogyne tudta volna! És számított ez? Itt kellett megértenem, hogy keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy olyan vagyok, olyan próbálok lenni, mint a Biblia bármelyik nagyszerű szereplője, hanem hogy Pál nyomán élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem. Te is és én is voltunk már farizeusok, főpapok, vámszedők, paráznák, ilyen-olyan tanítványok, hű és hűtlen leprások vagy az ószövetség alakjai. De meg kellene végre érteni, hogy ne a Biblia alakjaiból másoljuk magunkat, hanem ha önazonosságot keresünk, akkor mindig Krisztust vegyük alapul!
Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy VOLTAM farizeus, vámszedő, leprás, parázna, hűtlen és néha hű, de már Krisztust hordozó akarok lenni. Nem pusztán megmentésre, helyreigazításra és vezetésre várok, hanem én leszek mindezeknek eszköze. Vajon te még valamelyik leprás vagy, vagy az a Krisztus, aki megáll mellettük a menny felé vezető úton?
Maksai Attila
