2

Mostanában azon gondolkodom, miért van az, hogy mindenhol vagy depresszióellenes (biztató, türelemre intő stb.), vagy keményebben-gyengédebben odapörkölő posztokat, történeteket olvashatunk? Korántsem azt szeretném ezzel mondani, hogy ellenzem az ilyen kedves, léleksimogatós, sokszor helyretevős írásokat. Több olyan volt közöttük – főleg az Isten igéjét idézők –, amelynek tartalma segített kilábalni, helyreállni már sok mélypontomból. Most inkább az gondolkodtatott el, hogy miért csak ezekről, vagyis a fájdalmakról, mélypontokról, bukásokról szól minden – még keresztyéneknél is? Miért vagyunk szinte állandóan depressziósak?

Lehet, hogy tévedek, és csak az én Facebook-oldalammal van gond. Nem tudom. Azt viszont igen, hogy amikor bajban vagyok, akkor nagyon is jólesik, ha megsimogatják a lelkecskémet. Azonban azt is észrevettem, hogy hajlamos vagyok beletompulni ebbe a folyamatos lelkigondozásra szoruló állapotba. Ilyenkor, sajnos, elengedem magam, és hagyom, hogy ha nem is vagyok olyan rosszul, mint voltam, mégis úgy éreztetem magammal, hogy a sok biztatás csak úgy ömölhessen felém. És így, mivel szinte állandóan rosszul vagyok, nem veszem fel a kesztyűt, és nem harcolok, nem igyekszem, nem feszítem meg a tartalékaimat, mert én most gyenge vagyok, én most rosszul vagyok, csalódtam, nehezek a vizsgáim, sok a munkám, nem bírom, haza akarok menni, túl kövér/túl sovány vagyok, a barátom/férjem nem foglalkozik velem, nincs társam, miért nincs, nem tudok imádkozni, túl sokat vállalok a szolgálatból, elegem van stb. Ismerős a képlet? Mindig van miért keseregni, igaz? Mindig az lesz, hogy most épp nem vagyok jól, és kezdődik a sorolás, hogy miért nem… De mikor jön már el a hála ideje? Mikor jönnek már végre azok az üzenetek, hogy Boldog vagyok, mert…, Örülök, hogy…,. Hála Istennek azért, mert… Nem elég néhány nagyon is fontos isteni üzenet után egy áment odabiggyeszteni, mert ez tiszteletlenség. Más is történik benned, vagy csak ezt tudod mondani, írni: Úgy legyen, ámen? Vajon úgy van-e, mint ahogyan kimondod? Legyen meg az ÚR akarata? Ha igen, miért keseregsz mégis?

thank_you_image

TeSóim! Hol vannak az örülő keresztyének? Hol vagyunk mi, bizonyságtevők? Miért lapulunk még mindig a sötét oldalon? Közöljük és olvassuk a biztatásokat, de alig írjuk ki örömeinket, hálánkat, szabadulásunkat, felbátorodásunkat.

Nem sorolom tovább, inkább csak várom az értesítéseteket. Várom a csodáitokat. Várom a napi örömeiteket, a kicsiket és nagyokat egyaránt. Várom, hogy tudjunk együtt örülni, együtt dicsőíteni a mi Urunkat. Ugye van mit megosztanod?

Magyar Katalin

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .