keep-calm-and-soli-deo-gloria

A szavakból kikopik az erő. Mondani is szoktuk, mikor valakit helyre akarunk tenni és a nevünkön szólít: „Ez a nevem, ne koptasd!” Nézhetjük így is a harmadik parancsolatot – ne koptasd hiába az Úr nevét…

Jó, hogy Isten neve mégis kopásálló. Lehet segítségül hívni, megszólítani, beszélni hozzá, indulatoskodni, hőbörögni, gyászolni előtte. Jó, hogy vannak kifejezések, amiken egyszerűen nem fog az emberi banalitás. A reformátusoknak is vannak ilyen kifejezéseik – Egyedül Istené a dicsőség, Egyedül hit által, Egyedül kegyelemből. A kekec latinosok számára: Soli Deo Gloria, Sola Fide, Sola Gratia.

A reformáció ünnepe alkalmával erről a három elkoptathatatlan reformátori igazságról szeretnénk beszélni nektek. A három igazság kibontására egy-egy lelkipásztort kértünk meg, akiknek különösen nagy szerepe volt a KRISZ jelenében és múltjában. Ezek közül az első a Soli Deo Gloria, amely egyben a Kárpátaljai Református Egyházkerület idei témája is. Hallgassuk meg főtiszteletű Zán Fábián Sándor püspök úr, a KRISZ alapítójának és első elnökének ünnepi gondolatait az alábbi videóban. Áldott ünneplést kívánunk!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .