Megkértek rá, hogy írjak erről a dalról. Nem tudom, hogy miért, talán mert túl sokat dúdolom. Szabó Balázs (a dal írója) azt nyilatkozta: „nehéz volt ennyi mindent belesűríteni, és elénekelni…” Az ő közléséhez pedig az én hátteremmel még több emlék és érzés tapadt, és lassan úgy érzem, egy kisregényt is meg lehetne tölteni vele. A könyv is egyféleképpen íródik, de ahány ember olvassa, annyiféle olvasata van. A dalban megjelenő mélységes gyászt nem éltem át, de vannak ismereteim, elvont gondolataim és kisebb tapasztalataim. Megértem, de át nem érzem…

Nem szeretek elemzéseket írni, egyrészt mert nem értek hozzá, másrészt mert ellenkezik az elveimmel. Úgyhogy csak röviden szólnék arról, hogy én hogy látom ebben a szomorúság gyönyörűségét.

6d61af0177d0a652481190be82bb4d4c

A dal egyébként a szerző édesapjának elvesztéséről szól, ahogyan később visszagondol rá. Nem valami kelendő téma a gyász, mégis olyan, mintha szükséges lenne. Tudom, hogy melankolikus leszek a daltól, mégis mindig rákészülök, mintha időnként vágynék a hangulatra. Lázár Ervin hőseként megpróbálom vendégségbe hívni: „Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.” Mintha ez mehetne így: gyere letargia, most épp szívesen vendégül látlak, elég erős vagyok hozzá, este nyolcra várlak egy teára. Pedig ez általában váratlanul történik és kikerülhetetlenül. Valaki vagy valami eltűnik az életedből. Vége és kész, nincs többé.

Tulajdonképp ez mind változás, valami újnak a kezdete. De amikor ez a valami épp véget ér, akkor nem tud az ember arra gondolni, hogy vajon mi jön, vagy mi az az új. Ezért jön egy hosszú gyászfolyamat (ami nem csupán a hétköznapi értelemben vett gyászra vonatkozik), és a végén kezded elfogadni. Félreértés ne essék, nem belenyugodni. Elfogadni. Az emlékeket valóban emlékként elraktározni magadban, nem pedig egy elképzelt álomvilág darabkáiként. Tudatosul benned – ami ugyan klisé, de így van –, hogy az élet bizony megy tovább, és lassan fel kell állni. „Várjatok ti éberek, mindjárt megyek én is…” S akkor valamit lezársz, elrakod egy bársonydobozba, és elkezded azt az újat, amire már tényleg kíváncsi vagy.

Számomra ebben a dalban benne van egy ilyen folyamat. Amit persze azért látok folyamatként, mert vagy kívülről nézem, vagy már madártávlatból.

2cf351649bfd1b23231184f1fd031e76

Márai is azt mondja, hogy van egy szükséges és gyönyörködtető érzés, ami ahogyan megfosztja az embert valamitől, úgy ajándékoz is cserébe. A lányoknak is jót tesz, ha egyszer valaki összetöri a szívüket, mert aztán jobban tisztelik a barátnői (Büszkeség és balítélet). Nevetséges gondolat, de valóban. Az ilyen élmények után jelenik meg az a különleges többlet a tekintetedben, amiből az emberek látják, hogy nem kezelhetnek gyerekként. Veszteség, ami elvesz, de hozzátesz. Ami után több vagy, mert olyan gondolatokat hoz elő belőled, ami építi az egyéniségedet, az életfilozófiádat, az egész lényedet. Erősebbé vagy gyengédebbé tesz, de mindenképp segít érzékenyebben szemlélni a világot. Ezt meg kell érteni. Hiába próbálod szőnyeg alá söpörni és nagy erőltetett keménységgel viselni a terheket – akkor üt majd vissza, amikor a legjobban fáj. „A valódi életigenléshez hozzátartozik, hogy van bátorságunk rosszul lenni amikor és ameddig annak itt van az ideje.” (Pál Ferenc)

Nem látod Isten tervét. Nem tudod, hogy mi a szándéka, még a következő lépést sem látod. Ezért fölösleges firtatni, hogy miért van ez a rossz; még azt sem tudod biztosan, hogy valóban rossz-e, amit te most annak látsz. Ezért nem tehetsz mást, mint elfogadod és megéled. Azzal a nappal és pillanattal kell kezdened valamit, ami Isten épp neked adott. Adj hálát érte, mert lehet, hogy most nem ízlik, de később kiderülhet: egy keserű gyógyszer volt…

Márai Füveskönyvére utaltam.
A dal az Élet Elvitelre című albumról való. Ha ez tetszett, ajánlom a többit is, nem fogsz csalódni, vállalom a felelősséget.

Sárközi Andrea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .