Sokszor eljutottam már életem mély pontjához, amikor azt éreztem, hogy ez már tényleg nem megy tovább. Csak tolom magam előtt a sok súlyt, és igazából már nem is bírom megmozdítani őket. Közben pedig belül két gondolat feszít:

  • Én Isten embereként nem engedhetem meg magamnak, hogy kiboruljak. Nincs jogom arra, hogy kiüvöltsem magamból az érzéseimet. Nekem mindig vissza kell fognom magam, mert Isten embereként határt kell szabnom saját magamnak annak érdekében, hogy a hitelemet ne veszítsem el az emberek színe előtt. Ezért van egy folyamatos megfelelési kényszer és egy elnyomott érzelmi gombolyag bennem, amelyet nem tudok kibogozni, sőt inkább egyre mélyebben leköt.
  • Másrészt kínoz a kérdés, hogy Isten hogyan engedheti meg, hogy Nekem – az Ő emberének –, ezeket a mélységeket át kelljen élnem? Hiszen Érte és Neki teszek mindent. Küzdök magammal is, és mégsem segít? Csak a sivatagot látom magam körül, ahol éjszaka megfagyok, nappal pedig tikkadok, de nem érem el Isten embereként magát a Gazdát.

Eszméletlen kettőség ez. Talán már te is éreztél így…

 Amikor egy ilyen mélypont vett körül, akkor jött egy drága ige: „Hallgass meg, ha kiáltok, igazságomnak Istene! Szorultságomból tágas térre vittél engem. Könyörülj rajtam, és halld meg imádságomat!” (Zsoltárok 4,2)

És megértettem, hogy Istennek nincs baja az érzéseimmel (lásd. zsoltáros, prédikátor), hanem a gond az, ahogy én kezelem őket. Mivel kellenek a sivatagban eltöltött idők, ahová azért ragad ki az Isten, hogy Hozzá közelebb kerülhessek. Ahol csak Rá tudok figyelni, lépéseimet Ő vezeti saját magához azért, hogy az oázisban megmártózzak és megérezzem, hogy nem magamtól szolgálok, hanem Általa. Meg kell értenem, hogy nem vagyok mentes attól, hogy minden nap lábat mossak, és attól sem mentesített fel az Úr, hogy küzdéssel teli időszakokat vagy sivár, kopár és tikkasztó napokat éljek át. Viszont ami a legfontosabb, hogy olyan Jézusom van, aki értem MEGHALT és FELTÁMADT. Mindezt miért? „Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek” (Ézsaiás 43,4). Kell ennél több? Nem hiszem.

Ezért biztatlak, hogy küzdj, kiabálj, üvölts, sírj, harcolj – merj beszélni az Úrral! Járd végig a sivatagodat, hogy eljuss az igazi békességet, nyugalmat adó örömhöz, amely ha átjár minden átértékelődik és megláthatod, hogy Isten számára mindenkinél fontosabb vagy. Ne nyomj el magadban semmit, de a belső szobádban légy Vele! Hidd el, ott igazán csend van, és ott szól majd neked Isten!

Velem így volt…

Katona Viktória

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .