Szerző

Marofejeva Nelli

Szerző

Marofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

Többször találkoztam már ezzel az ószövetségi történettel, ahogy gondolom ti is. Számtalanszor olvastam Sadrak, Mésak és Abédnegó rendíthetetlen hitéről. Emlékszem, volt Dánieles gyerekhetünk, volt egyetemi ifink, ahol egy lelkes ifis társam azt mondta, bizony ő sem tagadta volna meg Istent ott a király előtt. És most ismét belefutottam ebbe a történetbe egy online bibliaóra keretein belül. Sőt, igazából napok óta tudtam, hogy ezzel a történettel fogunk foglalkozni, hiszen a bibliaórát én magam tartottam. És mégsem értettem, honnan az indulat, az irritáltság, ami bennem támadt, valahányszor a tüzeskemencére gondoltam. Talán lehetett valami köze ahhoz a tényhez, hogy az adott alkalmon a…

Most, a vírus idején nem tudom azt mondani, hogy különös veszteségként élem meg, hogy zárva vannak a mozik, a színházak vagy éppen a kedvenc kávézóm. Sokkal nehezebben viselem azt, hogy nem tartózkodhatok egy légtérben több barátommal, hogy nem ölelhetek meg embereket, hogy üdvözlésnél hidegen és tartózkodóan állok meg, mert nem akarom, hogy a felnőtt ismerősöm kislányának a legcsekélyebb esélye is legyen arra, hogy megfertőződjön. Ezt az elszigeteltséget nehéz leginkább megélnem. Egy kedves barátnőmet, Bám Maját kértem meg, hogy meséljen arról, hogyan élik meg ezt az elszigeteltséget együtt gyülekezetével Royal Oakban, Michigan államban: „A minap azon gondolkodtam, naponta hány emberrel érintkeztem…

Akik ismernek, tudják, hogy én sokszor dacolok az Istennel. Sokszor számon kérem Őt, megkérdőjelezem, és az is előfordult már, hogy kételkedtem a tervének tökéletességében. A baráti közösségemnek köszönhetem, hogy tudhatom, van járhatóbb út is. Nigriny-Demeter Adriennt kértem meg, hogy ossza meg velünk egy olyan élményét, amikor különösképpen érezte Isten jelenlétét az életében. „Azt hiszem, nekem mindig nagy bajom volt az elégedetlenség. Mert bármit is kaptam, bármit értem el, azért mindig volt valami más, amit szerettem volna. És amikor nem sikerült teherbe esnem évekig, azt kifejezetten nehéz volt elfogadni. Egy idő után, amikor egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lehet gyermekünk,…

Olyan jó látni, hogy az Isten mindenki életébe személyre szóló kalandokat készített. S azokat nemcsak elkészíti számunkra, de át is segít rajtuk. Utat mutat a nehézségekben, váratlan megoldásokat ad. Ezekről a kalandokról mesél Nagy Edina, aki ma Magyarország első számú őssejt-bankjában dolgozik. „Volt egy nagyon nehéz időszak az életemben: az egyetem befejése után haza kerültem, és nehéz volt megélni, hogy a napjaimat nem a gyülis programok vagy az egyetemi órák teszik ki. Pályakezdőként nagyon nehezen ment az álláskeresés, plusz lelkileg sem voltam a toppon – sok minden összejött abban az időszakban. Úgy éreztem, hogy az Isten megfeledkezett rólam. Amikor elkezdtem…

 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Péld 2,6) Néha azt hiszem, hogy mindenre tudom a választ. Illetve, hogy mindenre van egy válaszom. Aztán mostanság olyan kérdéssekkel kellett szembenéznem, amikre egyáltalán nem voltam felkészülve, és még kevésbé volt rájuk válaszom. Előszeretettel halmozom el Istent kéréseimmel. Társat, vigasztalást, gyógyulást kérek Tőle, de csak ritkán jutok el odáig, hogy bölcsességért könyörögjek. Mert az nem olyan kézzel fogható. Nehezebben mutatkozik meg. Pedig Salamon király biztosan tudhatott valamit, amikor bölcsességet kért az Úrtól. Tudom, hogy sokaknak ebben a karácsonyi forgatagban nehéz kérdésekkel kell szembenézniük. Nem olyanokkal, hogy hogyan süssenek bejglit, sokkal…

„Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.” (Zsolt 38,9) Ó, jöjj, ó jöjj, Immánuel! Vagy várj – jöhetek inkább most én? Tudod, a gondokkal, a bajokkal, a rohanással. A betegséggel, az újabb veszekedéssel, a kilátástalansággal. Azzal, mikor nem hallgattál meg. Amikor kiszolgáltatott és védtelen voltam. Előtted. Olyan sok bennem a szomorúság. S félek, hogy ezt most a karácsony mézes-mázos, fényekkel teli hangulatvilága sem oldja meg. S a bajt csak tetézi, hogy mikor körülnézek, a szeretteim körében is csak tornyosuló problémákat látok. Tudom, hogy most nekem kellene támasznak lennem. Ablaknak, melyen keresztül ragyog a világosságod. De az én…

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat, amikor egyszerre csak egy tömeg közepén találtuk magunkat, akik azt kiabálták: „Feszítsd meg!”. Megdöbbentem, hiszen akkor először nehezedett rám annak a súlya, hogy Jézus keresztre feszítésében nekem is részem volt. Többé nemcsak távoli, ismerős bibliai történet volt, ami nagypénteken történt, hanem valami személyes átélt pillanat, amiben nekem is részem volt. Ekkor tértem…

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1. Kor 2,9) Sokszor hallottam ezt az igét, és mindig olyan gyönyörűnek találtam, de be kell vallanom kicsit úgy voltam vele, hogy ez biztosan mindenki másra igaz csak rám nem. Sokáig meg voltam győződve arról, hogy Isten egészen kiszámítható tervvel rendelkezik az életemre nézve. Nem nagyon érhetnek meglepetések, persze jöhet egy-két váratlan fordulat, de azokból sem a kellemes fajta. Igen, azt hiszem, hogy az istenképem nem mindig volt/van egészen a helyén.

Napok óta Szabó Balázs Jól vagyok című száma jár az eszemben, s bár az övé kicsit depressziósabb hangvételű, én mégis azt kell mondjam, tényleg jól vagyok. Erre akkor csodálkoztam rá, amikor az egyik kedves barátom kérdezte, mi újság velem, és én őszintén tudtam kimondani ezt a már-már klisének tűnő mondatot – most az egyszer teljesen komolyan gondolva azt. Idáig is út vezetett, s csak kérni tudom az Istent, tartson meg ebben az állapotban minél hosszabb ideig. Vasárnap istentiszteleten voltam, ahol ez volt az alapige: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.” (János 14,1)

Böjti egypercesek 34. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az…