Szerző

Marofejeva Nelli

Szerző

Marofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Péld 2,6) Néha azt hiszem, hogy mindenre tudom a választ. Illetve, hogy mindenre van egy válaszom. Aztán mostanság olyan kérdéssekkel kellett szembenéznem, amikre egyáltalán nem voltam felkészülve, és még kevésbé volt rájuk válaszom. Előszeretettel halmozom el Istent kéréseimmel. Társat, vigasztalást, gyógyulást kérek Tőle, de csak ritkán jutok el odáig, hogy bölcsességért könyörögjek. Mert az nem olyan kézzel fogható. Nehezebben mutatkozik meg. Pedig Salamon király biztosan tudhatott valamit, amikor bölcsességet kért az Úrtól. Tudom, hogy sokaknak ebben a karácsonyi forgatagban nehéz kérdésekkel kell szembenézniük. Nem olyanokkal, hogy hogyan süssenek bejglit, sokkal…

„Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.” (Zsolt 38,9) Ó, jöjj, ó jöjj, Immánuel! Vagy várj – jöhetek inkább most én? Tudod, a gondokkal, a bajokkal, a rohanással. A betegséggel, az újabb veszekedéssel, a kilátástalansággal. Azzal, mikor nem hallgattál meg. Amikor kiszolgáltatott és védtelen voltam. Előtted. Olyan sok bennem a szomorúság. S félek, hogy ezt most a karácsony mézes-mázos, fényekkel teli hangulatvilága sem oldja meg. S a bajt csak tetézi, hogy mikor körülnézek, a szeretteim körében is csak tornyosuló problémákat látok. Tudom, hogy most nekem kellene támasznak lennem. Ablaknak, melyen keresztül ragyog a világosságod. De az én…

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat, amikor egyszerre csak egy tömeg közepén találtuk magunkat, akik azt kiabálták: „Feszítsd meg!”. Megdöbbentem, hiszen akkor először nehezedett rám annak a súlya, hogy Jézus keresztre feszítésében nekem is részem volt. Többé nemcsak távoli, ismerős bibliai történet volt, ami nagypénteken történt, hanem valami személyes átélt pillanat, amiben nekem is részem volt. Ekkor tértem…

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1. Kor 2,9) Sokszor hallottam ezt az igét, és mindig olyan gyönyörűnek találtam, de be kell vallanom kicsit úgy voltam vele, hogy ez biztosan mindenki másra igaz csak rám nem. Sokáig meg voltam győződve arról, hogy Isten egészen kiszámítható tervvel rendelkezik az életemre nézve. Nem nagyon érhetnek meglepetések, persze jöhet egy-két váratlan fordulat, de azokból sem a kellemes fajta. Igen, azt hiszem, hogy az istenképem nem mindig volt/van egészen a helyén.

Napok óta Szabó Balázs Jól vagyok című száma jár az eszemben, s bár az övé kicsit depressziósabb hangvételű, én mégis azt kell mondjam, tényleg jól vagyok. Erre akkor csodálkoztam rá, amikor az egyik kedves barátom kérdezte, mi újság velem, és én őszintén tudtam kimondani ezt a már-már klisének tűnő mondatot – most az egyszer teljesen komolyan gondolva azt. Idáig is út vezetett, s csak kérni tudom az Istent, tartson meg ebben az állapotban minél hosszabb ideig. Vasárnap istentiszteleten voltam, ahol ez volt az alapige: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.” (János 14,1)

Böjti egypercesek 34. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az…

Böjti egypercesek 26. „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek…

Böjti egypercesek 13. Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus…

Öt évvel ezelőtt indult el a TeSó blog. Öt éve a barátságos zöld logó mögött egy néha lelkes és néha bizony megfáradt, elfáradt önkéntes csapat csodálkozik rá időről időre arra a sok áldásra, kegyelemre, amit ebben a szolgálatban megtapasztalhattak. Mert bizony Isten áldásai nélkül a TeSó ma nem ünnepelné a születésnapját, sőt egyáltalán nem is létezne… A mai írásunkban a szerzőgárda nagy része vall arról, hogy mit is jelent számára a blogban szolgálni, és keresztyénként önkénteskedni.

A legnagyobb ajándékot kapta a világ, mikor Jézus testté lett, nem is csoda tehát, hogy így adventben és a karácsonyi időszakban igen nagy hangsúlyt kap az adakozás kérdése gyülekezeteinkben. Decemberben valahogy mindenkit elkap egy kicsit a láz, hogy adjon, hogy az Isten szeretetének ünnepét másoknak is szebbé varázsolja. Persze az lenne csak igazán jó, ha ez a lelkesedés egész évben kitartana – még ha ez a kívánság már szinte kliséként is hat. Keresztyénként fontos látnunk, hogy az adakozás nemcsak feladat, de lehetőség is számunkra. Lehetőség arra, hogy Jézus szeretetét közvetítsük, lehetőség arra, hogy kifejezzük hálánkat az ajándékba kapott kegyelem miatt,…