„Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr, imádságot életem Istenéhez.” Zsolt 42,9
Meg kell mondjam, az Úrnak néha egészen meglepő eszközei vannak. Ne érts félre, én csodálom a kreativitását, meghajlok a bölcsessége előtt. De néha csak állok szótlanul és nem értem. Nem értem, miért van sötét – annyiféle értelemben. Nem értem, ebben az adventben miért kell extra nehéz köröket futni, hogy megtaláljam Őt. Hogy közelebb érezzem magamhoz, hogy kapcsolódni tudjak Hozzá. Jelenleg annyi más, fontosabbnak tűnő gondolat kínoz. Például, hogy sötétben fogunk-e ünnepelni? Lesz-e áram, hogy elkészítsük az ünnepi asztalra valókat. Vagy mikor jön el az a bizonyos béke?
…
Az egyik nap rábukkanok erre a dalfeldolgozásra, amiben elektromos zenei elemek keverednek gyerekkórussal és vonósnégyessel. Kicsit furának találom, nem érnek össze bennem a szálak. Egészen meglepődöm, hogy szólhat így ez a dal. Ahogy a kommentárok között görgetek találok egyet, ami különösen szíven talál: valaki azt írja, hogy amikor ilyen formában hallja az „Ó, jöjj, ó jöjj, Immánuel” című dalt, szinte látja maga előtt az angyalsereget, ami csatára készen áll az Úr oldalán. Ezt olvasva én is becsukom a szemem, és én is látom. Szinte érzem, ahogy ebben a koromsötétben készül valami.
És hirtelen elmosolyodom, mert arra gondolok, az Úr éjjel éneket ad a szánkba. Talán nem ugyanazt az éneket, talán más szólamot is szánt neked és nekem, de ugyanazt az üzenetet készítette el: Ő jön.
„Meglásd,meglásd, ó, Izrael,
Hogy eljövend Immánuel!”
Arra hívlak ebben az adventben, hogy engedd meg, hogy az Úr éneket adjon a szádba. Bízz abban, hogy a kusza szálak egyszer csak összeérnek! S attól függetlenül, hogy lesz-e áram vagy sem, Jézus odatalál az ünnepi asztalodhoz és veled fog vacsorálni.
Marofejeva Nelli
