Ül mellettem a tini lány, és arról beszél, hogy ő ezelőtt nagyon naiv volt, de ez megváltozott. Most már bölcsebb és tapasztaltabb, már nem vár semmi jót az élettől. „És jó neked ez a szemléletmód?”- kérdem tőle. „Persze, hogy jó”- feleli. „Ha a rosszra készülök, nem érhet csalódás. Ha mégis valami jó történik velem, az kellemes meglepetésként ér. Ez így duplán jó, nem?” Néhány héttel később egy vizsgabizottságban ülve kerülök ismét szembe a lánnyal. A bizottság elnöke arra kéri őt, hogy az utolsó szó jogán győzze meg a vizsgáztatókat az alkalmasságáról. „Erre én nem tudok mit mondani, úgyis az lesz,…

Egyszer már bátorkodtam arról írni, miért szerelmesedtem én bele a fantasyba: a legfőbb Jó végső győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet ajándékozta nekem a műfaj. Azóta sem szakadt meg szenvedélyes szeretetem, sőt sorra záporoznak az újabb okok, amiért úgy gondolom, hogy a klasszikus, mesterien megírt fantasy-történetek elengedhetetlen táptalajt biztosítanak a keresztyén üzenet elmélyítéséhez.

„Dávidé.Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.” Zsolt 27,1-3 Kedves Olvasónk! A szent szövegben, a Biblia lapjain olyan örök Isten-ember kapcsolat rajzolódik ki az értő olvasó előtt, amelyet Istenre figyelve mi is megélünk. Ezért történhet meg hogy a Biblia üzenetét a saját életünkre nézve, személyesen is megfogalmazhatjuk parafrázisban, átiratban. Így tettük sajátunkká a szőlősgyulai ifi egy részével is a huszonhetedik zsoltárt, harcainkat…

– Na, ez is kész van. Nem lett szuperjó, de legalább megvan. Végül is nem az a dolgunk, hogy valami hibátlant, vagy valami vadonatújat és érdekeset hozzunk létre, hanem hogy elvégezzük a szolgálatot, ahogy tudjuk. Úgysem rajtunk múlik. Hanem Istenen. Ő pedig megáldja az érte végzett munkát. – Igen, Isten valóban meg tudja áldani a hanyag munkát is, de ez nem azt jelenti, hogy a hanyagság kell a zsinórmértékünkké váljon a szolgálatban. A folyamatban az Isten része az áldás, a mi felelősségünk pedig az, hogy a saját részünket a maximumot beleadva végezzük el. – De ha arra törekszünk, hogy emberileg…

– Az nem lehet, hogy…- De, lehet!- Nem engedheti meg, hogy…- Ő dönti el.- Hogy nézheti tétlenül, hogy…- Másképp látja.- Talán csak nekem kéne…- Nem Te irányítasz! Csak csend. Csak hit. Csak bizalom. Remény, hogy nem fogod elrontani. Hogy igazából Te nem is tudnád. Hát igen. Mert ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy azért, mert te jól csináltad, jót kapsz. Vagy mert te nem, te másképp, te jobban és tisztábban, ezért majd alanyi jogon jár a jutalom. Semmi sem jár. Mindent kapsz. Hogy jót vagy rosszat, az rajtad kívülálló. Másképp nem érted meg, hogy nem vagy különb te sem, nem…

A Tesó-csapat gondolatai a blog mottójául választott igéről: Só vagyok. Azaz mi sók vagyunk: én is só vagyok és te is só vagy. Egyforma szemecskék. Egymagam kevés vagyok, mint egy sómolekula. Mi vagyunk a Föld sója – együtt. Hasznos vagyok, fontos vagyok, így felelősségem van abban, hogy másoknak Isten szeretetétől indíttatva hasznára legyek. Nem vagyok feltűnő vagy dicsőséges, de csendben és alázatosan tudok változást létrehozni. Az egész Föld sója vagyok. Azaz nem csak a tesós barátok szeretetteljes társaságát kell ízesítenem, hanem az idegesítő családtagom és rigolyás munkatársam sója is vagyok. A só ízesít, de mar és fertőtlenít is. Ne feledd,…

Talán nincs olyan ember ezen a földön, akiben ne merülne fel időnként az értéktelenség érzése: a kétkedő gondolat, hogy vajon tényleg van-e értelme annak, hogy él? Van-e haszna annak, amit csinál? Bizonyára mindannyian egyetértünk azzal, hogy az élet ajándék, azonban megeshet, hogy ezek csupán üres szavak lesznek mindaddig számunkra, míg fel nem ismerjük, hogy ez ténylegesen így van. Amíg nincs valamivel kapcsolatban személyes megtapasztalásunk, addig az egész csak a fejünkben létezik. Van róla ugyan egy elképzelésünk, és úgy tűnik, mintha értenénk is, de valahol mégsem fogjuk fel, nem érezzük át a valódi lényegét.

Kálvinról röviden írni rendkívül nehéz. Ugyanis azon személyek közé tartozik a történelemben, akire annyi sarat dobáltak az évszázadok alatt, hogy azt ötszáz szóban lemosni bizony lehetetlen vállalkozás. Nevezték őt Genf véres diktátorának, aki minden egyes apró kicsapongásért pénzbírságot, börtön- vagy halálbüntetést szabott ki; a legtöbben talán Szervét Mihály, szentháromság-tagadó tanító megégetésével hozzák összefüggésbe, vagy a predesztináció teológiai tanának megalapítójaként látják, aki az emberiség felét a mennybe, a másikat pedig a pokolba küldte téziseivel. Nos, Kálvin nem ez volt. Nagyon nem. Hadd mutassam be – tisztes reformátusként három pontban – azt a Kálvint, akit én csodálok:

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindannyiunk életében akadnak dolgok, amelyeket szeretünk halogatni. Gyakran ezen dolgok szimpla kötelezettségek, amiket egyszerűen csak meg kell csinálnunk… Azonban saját példámból kiindulva állítom, hogy hajlamosak vagyunk a jó dolgokat is halogatni. Jó dolgok alatt azokat értem, amelyeket egyébként szeretünk is csinálni, amelyekről meg vagyunk győződve, hogy azért kaptuk Istentől, hogy megtaláljuk a módját, hogyan szolgálhatnánk velük mások felé. De Isten tervei között szerepelhet az is, hogy olyasmit bíz ránk, amely nem feltétlenül logikus vagy egyértelműen szerethető a számunkra, esetleg szembemegy a legnagyobb félelmeinkkel.

Bizony sok mindent lát és hall az ember, ha vándorlásra adja a fejét. Olyan emberek sodródnak útjába, olyan gondolatokkal találja magát szembe, amilyenekkel valószínűleg soha nem találkozott volna, ha nem lépi át szűk pátriája határait. Immáron negyedik hete kortyolgatom a kortárs amerikai teológia poharát, és a legnevesebb egyetemek professzorainak előadásait van szerencsém (?) hallgatni hitről, keresztyénségről, vallásról, politikáról. Azt hinné az ember, hogy bombabiztos a siker: felvértezett elmével és lélekkel térhetek haza. Hát nem egészen…

Jó lenne, ha Isten mindannyiunkat alkoholizmusból szabadított volna meg. Ezt a mondatot a szószékről hallottam néhány hete, azóta pedig én is gyakran sóhajtok magamban azt gondolva: lehet, hogy tényleg jó lenne. Ha hallottál már bizonyságtételt olyan embertől, aki valamilyen komoly függőségből vagy más kilátástalan élethelyzetből menekült Istenhez és talált nála szabadulást, akkor tudod, hogy az ilyen keresztyének szíve tele van hálával és mérhetetlen szeretettel Isten felé. Azért is tesznek ők olyan gyakran bizonyságot: mert nem akarják magukban tartani azt, hogy Istennel milyen hirtelen megváltozhat egy megváltoztathatatlannak tűnő élet is. Esetükben legtöbbször éles kontraszt van az Isten előtti, és a megtérés…

Gondolatok a „Beszélj!” (Speak!) c. amerikai filmdráma (2004) nyomán Laurie Halse Anderson: Speak! című regénye alapján készült az azonos című film 2004-ben, ahol a főszereplő az Alkonyatból jól ismert Kristen Stewart alakítja, bár itt még sokkal fiatalabb, mint amilyennek legtöbben ismeritek. A lassan 15 éves film ma is aktuális témát boncol: hogyan lehet túlélni a gimnazista éveket? Főképp annak a tininek, akinek a lelkében viharok dúlnak, vagy óriási űr tátong benne. Bármennyire is nem szeretünk róla beszélni, akkor is tény: a világon minden ötödik lányt/nőt ér szexuális erőszak, és minden harmadik nőt/lányt ér szexuális zaklatás. Abba végképp nem szeretünk belegondolni,…