„Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta…

Sokszor teszem fel magamnak, meg Istennek a kérdést, hogy vajon miért nem vagyok még mindig kész? Jön egy-egy nehéz, vért izzadósan formálódós időszak, amiben tapinthatóan érzem, hogy már megint tanulnom kéne valamit, változnom kéne, az Isten figyel, alakít, aztán vár – kínzóan türelmesen és kitartóan vár -, és én küzdök, hogy akkor alakuljak valamerre, amerre Ő szeretné. S amikor véget ér egy ilyen kör, mindig abban reménykedem, hogy talán az már az utolsó. Hogy egyszer kész leszek, és akkor csönd lesz, boldogság és nyugalom. Mintha addig nem jönne el az én időm, amíg ez a formálódás tart, és addig csak várok,…

„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Jn 14,26 Mikor fáradtan leültem, hogy összeszedjem csapongó gondolataimat pünkösd ünnepéről, már éreztem, nem vállalkozom könnyű feladatra. Ott volt bennem a nap futása, az elvégzett és hátralévő feladatok, íróasztalom és életem rendetlensége, és mikor mindezek elnyomták bennem azt a hangot, amelyet segítségül hívtam, elment a kedvem az írástól. De még az ünneptől is egy kicsit. Megkérdeztem magam: hogyan jutottam ide? Mikor aludt ki a láng, amit táplálnom kellett volna? Miért hagytam, és miért nem kértem…

Van néhány dolog, amit fontos észben tartani a karizmákkal kapcsolatban: A lelki ajándék nem elérni való cél, nem ékszer, nem értékmérő, hanem használatra kapott munkaeszköz. Ha valaki szereti a mindenható Atyát, ott ég a szívében az evangélium tüze, és kész alárendelni magát a Szentlélek vezetésének, szélesre tárul előtte a világ. Lelki tartalmú írásokat olvasgatva senki nem tudja meg, milyen nagy dolgokra rendeltetett, vagy hogy Isten mire képes. Az ajándékok szolgálat közben válnak érzékelhetővé. Ezek az ajándékok minden esetben kegyelmi ajándékok: annak is, aki felé szolgálnak vele, de főleg annak, akin keresztül Isten elvégzi a feladatokat. Az ajándékok között nincsen rangbeli…

Nem tudom, hogy te elszoktad-e képzelni magadban azokat az evangéliumi történeteket, amelyekben Jézus Krisztus betegeket gyógyít. Én szoktam. Mindig forró a levegő. Tömegek gomolyognak. Élő vízre szomjaznak. Megtörtek és szenvednek. Fizikai, lelki vagy mentális betegségeik terhe évek hosszú sora óta nyomja vállaikat. Leprások. Paráznák. Megszállottak. Kitaszítottak. Éhezők. Vakok, sánták. Foglyok. Követők. Ezeknek gyűrűjében pedig ott áll Ő, a gyógyító, a terheket leverő, ördögöket kiűző, tisztító, bűnöket megbocsátó, az örök élet vízét kínáló Krisztus. Sosem messziről szól. Sosem üzenget. Sosem utasítgat, mint valami flegma orvos tenné a hasonlóan nyomorult emberrel. Sosem hibáztat. Sosem vádol, és sosem küld el gyógyulás nélkül. A…

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15,13) Pünkösd ünnepe számomra a megértés ünnepe. A Szentlélek kiárad, és mintha megelevenednének az érzékszervek: a vakok szeme megnyílik az evangélium látására, a süketek meghallják az örömhírt és az addig néma tanítványok hirdetik, hogy Jézus Krisztusban megítéltetett a bűn és a halál, és mivel Ő feltámadt, bűnbocsánatot és üdvösséget nyerhet mindenki, aki hisz Ő benne.

Hallottatok már totyogókat beszélgetni? Mindig csodálattal nézek a szülőkre, akik néhány értelmetlen hangból is rögtön leveszik, hogy mit szeretne a csemetéjük. Na de amikor a néhány hónapos babák egymással kezdenek el kommunikálni – és megértik egymást(!) –, hát az maga a csoda. Az imádság Istennel való beszélgetés, ezt már a kicsi gyermekek is tudják. Hogy mit mondasz el Neki és hogyan, az általában magánügy, de nem mindig. Van ugyanis egy dolog, amely pillanatok alatt feszültséget tud kelteni a keresztyének között – ez pedig a nyelveken szólás. Hihetetlenül szélsőséges véleményeket lehet hallani ezzel kapcsolatban. Van, aki nemhogy elutasítja, de egyenesen ördöginek…

Az átlagember önmagától nem szeret adni. Pontosabban: az őszinte átlagember. Valami természetes ösztön lehet bennünk az, hogy ami az enyém, az tényleg az enyém és nem a másé, és neki semmi köze hozzá. Aki ezt vitatná, annak erősen javaslom, hogy menjen és nézze meg, hogyan játszanak a gyerekek: valami elképesztő, már-már állatias vad düh képes kitörni a legaranyosabb angyalkából is, amikor féltve érzi a maga tulajdonát. Az évek múltával, és lelkünk-testünk növekedésével persze – jobb esetben – világossá válik, hogy a birtokláson túl is van élet, sőt, néha éppen ott kezdődik. Mégis, az adakozás vagy a feláldozás nem természetes, ösztönszerű…

Jézus látogatást tett a földön. Szembe találkozott egy bénával, megszánta őt, s lábra állította. Továbbment, útjába akadt egy vak, megkönyörült rajta, őt is meggyógyította. Nem sokkal távolabb meglátott egy férfit, aki az út szélén ült, és keservesen sírt. Megkérdezte tőle, mi a baj, miért itatja az egereket. A férfi elgyötört hangon zokogta: „Pásztor vagyok!” Jézus ekkor mellé ült a földre, átkarolta… majd ő is sírni kezdett. Aki próbált már saját akarattal rendelkező lényeket nem is hogy irányítani, hanem akár csak egyben tartani, az tudja, hogy emberfeletti vállalkozás. És nem csak nekünk. Jézusnak is meggyűlt a baja az öntudatos emberekkel: „Jeruzsálem,…

Valamikor az 1947-es év elején, egyik reggel két fiatal lelkész sétál a kárpátaljai Mezőgecséből Beregszász irányába. Imádkozva vonulnak céljuk felé. Eltökélt szándékuk, hogy a többi keresztyén testvéreikkel, lelkésztársakkal előre kigondolt és körvonalazódott bizonyságtételüket elmondják a KGB helyi képviselőjének. Bántotta őket a megszálló orosz propaganda óriásplakátjain hirdetett üzenet, amely Sztálin elvtársról olyan szlogeneket repesett, mint „Íme, a mi Atyánk!”, „Gondviselőnk”, „Holnapunk”, „Biztonságunk”. Próféták lévén világossá vált számukra, hogy itt bizony nem lehet hallgatni, hanem mondani kell az Isten üzenetét. Az illedelmes bemutatkozás után bele is kezdenek mondandójukba. Úgy képzelem, hogy a tisztviselőben megállhatott az ütő egy pillanatra, majd magabiztosan utasítja a…

Kedves olvasóm, biztosan érezted már úgy, hogy lelkileg nem haladsz sehová, már megint ugyanott tartasz, ahol elkezdted Krisztus követését. Még mindig ugyanazokkal a bűnökkel harcolsz, ugyanazok a kérdéseid vannak – nem jutottál előbbre. A János 21,1-14-ben is így vannak a tanítványok. János evangélista itt írja le a nagy halfogás történetét. A másik három evangélium viszont Péter elhívásával kapcsolja azt össze. A szinoptikusok szerint Jézus egy sikertelen halászattal töltött éjszaka után találkozik Péterrel, beszáll a hajójába, majd rövid tanítás után megkéri, hogy evezzen a mélyre és dobja ki a hálót. A háló megtelik, és a csodát látva Péter térden állva vallja…

Ausztrália egyik tengerpartján áll egy sziklacsoport, a Tizenkét Apostolnak nevezik őket (Twelve Apostles). Ezeket a 45 m magasságot is meghaladó, tetszetős tornyokat a Déli-óceán szele és a tengervíz formálta. A körülmények nem kedveznek a sziklatoronynak: már csak hét darab maradt belőlük, és azok is évente 2,5 cm-t pusztulnak. Viszont ugyanaz az óceáni éghajlat, amely őket tépázza, további „apostolokat” hozhat létre idővel a part menti kiálló sziklákból.