Világunk tele van vágyakozással. Tárgyakra, élményekre, emberekre vágyunk, de minél több vággyal telik meg a szívünk, annál inkább érezzük a hiányt és az ürességet, amit nem tudnak betölteni vágyunk tárgyai. Minél többet habzsolunk a vágyakból, annál éhesebbek leszünk. Hosszú ajándéklistákat találunk ki, örömöt szeretnénk szerezni, mégis tele bevásárlótáskákkal is megpakolva úgy érezzük, kisemmizettek vagyunk. Vágyaink rengeteg csalódással és keserűséggel tudnak megtölteni, észrevétlenül kirabolnak minket, ha Jézustól elszakadva éljük meg őket. Azonban van egy ősi, mindennél mélyebb vágy, amely újra és újra felbuzog az emberi lélekben, amelyet így fogalmaztak meg az őskeresztyének: Jöjj, Uram Jézus! (Jel 22,20b) Nem te vágyakoztál először…

A csend nem feltétlenül hiány. A zenében a szünet, az irodalomban az elhallgatott gondolatok, a festészetben az üres terek különleges kifejező erővel bírnak. Aki folyamatosan zajjal veszi körül magát, aki mindig szalad, aki nem tud lecsendesülni, lenyugodni, az nem teljessé teszi az életét, hanem éppen ellenkezőleg: kiüresíti. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) Az adventi kavalkád, a vásárok zaja, a mindennapok rohanása nem arra irányul, hogy megtaláld az Urat, hanem hogy elveszítsd magadat. A csend: barát. Segít meghallani Isten hangját, megismerni az akaratát, elfogadni a rád vonatkozó terveit. Keresd a csendet – találd meg benne…

Szívem nyugtalan, míg Rád nem talál, Uram. Annyit futottam, de nem értem célt, nem tudtam elhagyni árnyékaim és kísértéseim. Elveszi békességem a megfelelni akarás, teherként van rajtam szeretteim élete is. Nyugalmat és örömet keresek Nálad, Mindenható. Szívem túlzsúfolt, míg rendet nem teszel benne. Egymásra dobált, összevissza gondolatok kuszaságában vergődök, félig elvégzett feladatok hagynak keserű, bűntudattal telt utóízt a számban. Vádlón állnak előttem mulasztásaim, teljesítetlen vállalásaim. Hogy lesz ebből ünnepvárás, ünnep, adni tudás és átadás? Idén sem tudom, Szabadító. Szívem borúlátó, míg be nem tölti világosságod. A rossz hírek eltakarják reménységemet, nem látom a kiutat a szorult helyzetekből. Környékez a lemondás…

Mi a feladatom? Mi a dolgom? Valóban az a dolgom, amiről gondolom, hogy a dolgom? Mennyire vagyok produktív? Produktív vagyok-e egyáltalán? Elég jó-e Istennek az a teljesítmény, amit most nyújtok? Ezek olyan kérdések, amelyek megfogalmazódtak már bennem az életem során. Voltak időszakaim, amikor az életem minden percét szerettem volna beosztani és produktívan eltölteni, de voltak olyan időszakok is, amikor csak kisebb-nagyobb tűzoltásokból éltem, mert annyira megterhelőnek éreztem a feladataimat. Miután megtértem – bár igazából előtte is – a Bibliából a kedvenc történeteim a próféták elhívásai voltak. Mindig lenyűgöztek azok a képek, ahogy látomásban ott voltak Isten előtt, látták Őt, hallották…

Nemrég olvastam Tapolyai Emőke Óriások és sáskák című könyvét, és közben megérintett, hogy újra és újra magamra ismertem a bibliai történet szereplőiben. Izráel népe 40 év vándorlás után végre ott állt az Ígéret földjének határán, már csak egy lépésre attól, amit Isten megígért nekik. Mégis sokan visszariadtak, jött egy nehézség és elcsüggedtek, megrendült a bizalmuk, inkább visszavágytak Egyiptomba, minthogy rá bízzák magukat Istenre. A tizenkét kémből tíz a kikémlelt földnek igencsak rossz hírét vitte, fellázították a népet, saját félelmükkel őket is megijesztve. Mindössze két kém volt, akik azzal a belátással tértek haza, hogy minden kétség nélkül elfoglalhatják a megígért földet.…

Priszcilla, Priszka – furcsa név. Annak, aki nem forgatja gyakran az Újszövetséget, talán nem is mond semmit. Nem olyan nagy név, mint a hithősök, az ismert ősatyák vagy a tanítványok. Nem egy Noé, akinek a bárkájáról szinte mindenki hallott, filmek készültek róla. Priszcilla egy asszony, akit néhányszor említ a Szentírás, de nem túl sokat tudunk meg róla. Amit viszont tudunk, az számomra példaként szolgál. Először akkor találkozunk vele, amikor Pál Korinthusba érkezik. Ekkor találkozik Akvilával és feleségével, Priszcillával, akik az azonos mesterségük miatt együtt dolgoznak. Pál náluk lakott, majd miután elhagyja Korinthust, ez a két ember ott van mellette útitársként…

„Mert sok embert meggyógyított, úgyhogy akinek valami baja volt megrohanta őt, hogy megérinthesse.” (Mk 3,10) Szeretek futni. Néha rohanni is, bár az inkább a zsúfolt munkavégzés terhes megvalósulása. Mindez elviselhető az ember számára, ha van cél, van eredmény, ha tudom, van értelme az egésznek. A Máté, Márk és Lukács evangéliumában is leírt eseménysor – Jézus tanít és gyógyít – nagyon sok rohanó embert tár elénk. Valahol a Genezáret-tavánál, Galileában játszódik a történet. A Mester készül a híres hegyi beszédre, a tanítványok éppen logisztikáznak a napok óta tartó csődület miatt. A sokaság jelenléte még azt is megköveteli, hogy egy csónakot készítsenek…

„Akkor így imádkozott Anna: Örömöt szerzett szívemnek az Úr, felemelte arcomat az Úr. Tudok már mit felelni ellenségeimnek, mert szabadításodnak örvendezhetek.” (1Sám 2,1) Az egyik bibliatanulmányozó alkalmon Anna szerepét kaptam. Úgy éreztem, ez egy igazán testhezálló szerep: az éveken át tartó sóvárgás, a szégyenérzet, a másokkal való összehasonlítgatás nagyon is ismerős számomra. Amikor azonban kezembe kaptam az igeszakaszt, amit fel kellett dolgozni, rájöttem, hogy ez nem az a rész. Nem a történet eleje volt, hanem a vége: amikor Anna megjelenik a kis Sámuellel Élinél, és bizonyságot tesz Isten hűségéről. Szeretem az Úr humorát… Elkezdtük a történetet, és bennem végig az…

Van, hogy bent rekednek a szavak, visszahúzza őket a lélek viaskodása.Csendet tartok, de bennem a félelem és a hit éles harcot vívnak. Felkapom a fejem minden neszre, izmaim görcsben állnak,készenlétben várnak,mikor kell újra futni, teljes erőmből küzdeni. Megszoktam ezt az állapotot.A béke bennem már-már szokatlan érzés lenne.Fejemben kérdések dúlnak, és racionális formát ölt minden aggodalmam. Hagyom, hadd dúljanak,hiszen a félelmeim nagyobbak annál,hogy kedvesen csengő klisék lecsillapítsák őket.Hagyom, hogy megküzdjön bennem a hit és a félelem,a remény és a külső világ. Félelmeim valósak – kár lenne tagadni őket.Hiszen azok miatt válik hangossá a félelem,akiket a legmélyebben szeretek.Azokért aggódunk mindig, akik miatt…

Veled történt már, hogy úgy érezted, minden összeomlik körülötted, és nem érted, hol van Isten? Amikor feltornyosulnak a problémák, csalódás és fájdalom ér, az érzelmek irányítják látásunkat. Saját tapasztalat, hogy ilyenkor sokkal jobban kihasználja ezt az emberi gyengeséget a Sátán. Minden erejével azon munkálkodik, hogy elhitesse a sebzett emberrel, hogy egyedül van, hogy Isten oly távoli, és ha megengedte ezeket a rossz dolgokat az életemben, lehet, hogy nem is szeret engem. Ám ez nem így van: tudjuk jól, hogy Jézus Krisztus szeretete soha el nem múlik irántunk.  Miért vannak mégis nehézségek, próbák a hívők életében is? Először is, Jézus soha…

A modern világ arra hív és buzdít, hogy az „én” kiteljesedjen benned: mindennél fontosabb az ember kényelme és az önmegvalósítása. A Biblia viszont másra buzdít: háttérbe vonulni, hogy Isten legyen a középpontban. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé válnom.” (Jn 3,30) Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan válhat bennünk kisebbé az „én”, hogy Isten nagyobb teret kapjon az életünkben? Vizsgáljunk meg néhány gyakorlati lépést, amire szükségünk lehet ehhez: Ha azt gondolnád, olvasva ezt a bejegyzést, hogy ezek nekem, e sorok írójának, mint keresztény embernek mind könnyen mennek, oh, bárcsak úgy lenne! Nekem sem könnyű az „énem” háttérbe szorítása, sokszor buktam…

Néhány évvel ezelőtt összefutottam az utcán egy kedves barátnőmmel. Másfél órával később a nyakamba borult, és azt mondta: úgy szeret velem beszélgetni, mindig olyan jókat mondok neki! Az igazság az, hogy a beszélgetés elején megkérdeztem, hogy hogy van, a végén meg elköszöntem tőle. A köztes időben végig ő beszélt, én csak hallgattam. Ő mégis úgy ment el tőlem, hogy megoldást kapott élete nagy problémájára. Van egy kis írás, ami nekem nagyon sokat jelentett, amikor először hallottam. Én nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, de minden sorával együtt dobban a szívem: “Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és Te tanácsot adsz,…