Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. (Hós 2,21) Hóseás története egy különleges történet a Szentírásban. És úgy gondolom, hogy különösen üzen mindannyiunknak, akik szerettünk már valakit viszonzatlanul, vagy hűségesek voltunk valakihez, aki hozzánk nem volt az. Tudjuk azt is, hogy Hóseás házassága a nép és Isten kapcsolatát példázza. Ez a rész pedig konkrétan azt, ahogy Isten és a nép a pusztában találkoznak. És a Mindenható, Örökkévaló, Teremtő Isten örök hűséget fogad egy népnek, amely folyamatosan elhagyja, tiporja azt a kapcsolatot, ami kettőjük között van. Az Isten mégis hűséges marad. Jézus…
Hányszor és hányszor hallottuk már a szeretet himnuszát, és borzongtunk bele, hogy de jó lenne, ha minket is valaki így szeretne. De hányszor és hányszor döbbentünk rá, hogy messze áll a mi szeretetünk attól, amiről a himnusz ír. Van egy jó hírem: van, aki így tud szeretni. Jézus. Ő valóban ilyen mélyen és ilyen módon szeret. Ő nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem rója fel a rosszat…, sőt az életét adta értünk. Bárcsak Tőle tanulnánk szeretni! Az ünnepre való készülődés sajnos sokszor pont az ellenkezőjét hozza ki belőlünk, mint amit szeretnénk. Minél közelebb kerülünk az…
Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy csodálatos érzés megtapasztalni, amikor Isten szeretete cselekszik az életünkben. És ha nagyon őszinték vagyunk, akkor csendben azt is bevalljuk, hogy ez egyben félelemmel is tölt el bennünket. Hiszen ilyenkor (általában) szembesülünk a határainkkal, a körülményeink törékenységével, azzal, hogy valójában mennyi dologra nincs is ráhatásunk, és hogy mekkora bátorságra is van szükségünk ahhoz, hogy ténylegesen az Úr tenyerén legyünk. Nem fészkelődve, nem szorongatva egy-egy élethelyzetet, hanem egyszerűen csak engedve, hogy akkor most az Úr cselekedjen az életünkben. A jó hír, hogy Isten jól ismer bennünket. Tudja, hogy mennyire görcsösen kapaszkodunk az illúzióba, hogy az életünk…
„Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen.” (Ézs 55,3) Van a Bibliának egy fogalma, ami felölei és leírja annak a szeretetnek a gazdagságát, amivel az Atya az elveszett ember felé fordul, adventkor is. Ez a fogalom a szövetség. Az Atya nem csupán egy néhány évre, évtizedre szóló partneri társulást ígér, hanem örök szövetséget, amit az isteni hűség tesz rendíthetetlenné. Akkor is igaz és rendíthetetlen ez a szövetség és hűség, ha egy olyan hétpróbás, bukott gazemberrel köti Isten, mint Dávid. Vagy mint én. Egyenlőtlen kapcsolat ez: én hozom bele a magam töredékességét, sebeit, bűneit, Isten pedig hozza a…
Már megint itt hagyta a cipőjét az út közepén. Csak tudnám, miért is tartunk cipőspolcot, ha itt kell botorkálni a lábbelikben. Mi ez a sok sapka, kesztyű, semmit nem lehet a helyére tenni? Hányszor mondtam már el? A kávéscsésze persze a zongorán, mintha polc lenne. Miért nem lehet vigyázni rá? A koszos edény miért is nem kerül a mosogatóba? Már megint csupa cékla ez a ruha. Hogy tudja minden alkalommal leenni magát? A talpam meg még mindig fáj attól a tegnapi építőkockától. Azt is miért kellett széthagyni? Vannak napok, amikor belépve a házba egyre csak zsörtölődöm magamban, mert ott vannak…
A karácsonyt megelőző négy hét, adventi időszak, várakozás. A szeretet ünnepére várakozunk – és emellett olyan sok minden mást is várunk. Felgyülemlik ilyenkor a feladatok sora, lázasan készülődünk, díszben úszik minden, de vajon az igazi szeretet jelen van-e bennünk ezekben a napokban? Be kell valljuk, az ember sokszor nem tud jól szeretni, sem önmagát, sem embertársait, és sajnos az Istent sem. Sokszor meg próbáljuk magyarázni, hogy minket miért is lehet vagy nem lehet szeretni (és a másik embert ugyanígy). Én legalábbis hajlamos vagyok erre. És ebből elindul egy lavina, ami felhoz sok érzést, önkritikát, és a végén megkérdőjelezem, hogy akkor…
„Egész héten én vigyáztam a gyerekekre, az a minimum, hogy te vállalod a mai altatást.” „Oké, hogy te főzöl minden nap, de azt észre sem veszed, hogy mindent én javítok meg a ház körül, és még sosem kellett kiürítened a kukákat?” „Nemcsak főzök, hanem meg is tervezem, hogy mit együnk, és mindent beszerzek hozzá. Minden nap. Hát senki nem veszi észre, mennyit dolgozok?!” Remélem, hogy nem tudsz azonosulni a fenti mondatokkal, de nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon könnyű beleesni abba a csapdába – főleg egy házastársi, de bármilyen emberek közti kapcsolatban –, hogy számon tartsuk a kapcsolatért tett erőfeszítéseket.…
„Gondolt ránk megaláztatásunkban, mert örökké tart szeretete.” (Zsolt 136,23) A korszellem szereti azt sugalni, hogyha valamire szeretnénk vinni az életben, akkor próbáljunk meg minél magasabbra emelkedni, minél több embert megalázni, és ne engedjük azt, hogy mi magunk megalázottak legyünk. Ettől függetlenül mind tudnánk legalább egy olyan eseményt felsorolni az életünkből, amikor megalázva éreztük magunkat, vagy azért, mert mások aláztak meg minket, vagy azért, mert magunkat hoztunk ilyen helyzetbe. Ezzel pedig nagyon gyakran együtt jár a szégyen. És ezt most nem azért emlegetem fel, hogy minden olvasóban kellemetlen érzést keltsek, hanem inkább azért, mert úgy hiszem és vallom az igénkkel együtt,…
“A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9,6b) Egyszer régen, valamikor, csak sötétség volt. De a Seregek Ura ott lebegett a sötétség felett. Egyszer régen, valamikor, az ember elbukott. De a Seregek Ura ígéretet adott a bukott embernek. Egyszer régen, valamikor, az emberek szeretetlenek, erőszakosak, bűnösek voltak. De a Seregek Ura mégis rátekintett a belül szenvedő, helyét kereső és azt nem találó emberre. Egyszer régen, valamikor, az embereknek szabadításra volt szükségük. És a Seregek Ura Szabadítót küldött nekik. Egyszer régen, valamikor, az emberek sötétségben jártak. De a Seregek Ura világosságot adott nekik. Egyszer régen az ember meglátta, hogy…
Olyan sokszor történik meg, hogy nem halljuk a másikat. Olyan sokszor megyünk el egymás mellett úgy, hogy nem is vagyunk kíváncsiak a körülöttünk lévőkre. Olyan sokszor élünk egymás mellett úgy, hogy nem halljuk, nem értjük meg egymást. Arra meg végképp kevés a példa, hogy tudnánk a sorok között olvasni, meghallani a ki nem mondott dolgokat, megérteni a burkoltan megfogalmazott érzéseket. Olyan sokszor csak élünk egymás mellett, de nem látjuk, halljuk igazán a másikat. De azt mondja az ige „közöttetek ne így legyen”. Tehát nem kell, hogy ez így is maradjon. Mert ha valóban Isten szeretete van bennünk, ez a szeretet…
„Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5,14a) Meggyőződésem, hogy Isten egyik alábecsült ajándéka az ölelés. Van, aki igyekszik elkerülni a helyzeteket, amikor neki kellene ölelnie vagy őt ölelnék meg mások, mégis van olyan élethelyzet, mikor természetes és szükséges kommunikációs forma szerettünk átkarolása. Mikor rendkívül nagy örömet vagy bánatot élünk át, sokkal többet jelent egy ölelés, mint egy jól megfogalmazott buzdító beszéd – és többre is emlékszünk belőle, mint az elmondottakból. A tökéletes isteni szeretetbe belefér az emberrel bánás egész világa: néha szabadra enged, máskor pedig magához szorít. Mindkettőnek megvan a helye, ideje és mélysége. Adventkor azt ünnepeljük, hogy Krisztus a testté…
„… szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Róm 5,5b Életünk egyszerűsítése érdekében a legtöbb emberi kapcsolatunkat világos és látható határok között tartjuk. Ha házastársunk, szüleink, gyermekünk hív telefonon az éjszaka közepén, habozás nélkül, összeszoruló szívvel vesszük fel és hallgatjuk meg őket – ha ugyanezt egy kollégánk vagy az alig ismerős szomszéd teszi meg, talán figyelmen kívül hagyjuk a hívást. Amit megteszünk a közeliekért, azt nem tesszük meg azokért, akik távolabb vannak tőlünk. Isten szeretetének egyik csodálatos megnyilvánulása az, hogy nem ismer határokat. A szeretet bátor határátlépése volt az a bizonyos betlehemi éjszaka, amikor a Fiú felvette…