Észrevetted, hogy a karácsonyi időszak mennyivel hosszabb lett? Van, ahol már november elején elkezdenek dekorálni, és tavaly az utolsó kidobott karácsonyfát június közepén láttam. Vajon mi az, amihez ennyire ragaszkodik az emberiség, amit ennyire siettet, és ennyire nem akar elengedni? Ahány embert kérdeznénk, annyi véleményt kapnánk erről. És nem is biztos, hogy el kellene ítélnünk bárkit is. Viszont az elgondolkodtató, hogy az Isten dolgaival miért nem bánunk így. Elolvassuk az igét, meghümmögjük, aztán futunk tovább. Miközben a világ a szeretet ünnepére készül, mi magunk is tehetjük ezt – a magunk módján. Például azzal, hogy az adventi kalendáriumunk csomagjaiba Isten szeretetének…
Amikor kátésként bekerültem a gyülekezetbe, sok tehetséges ember vett körül, akikre valamilyen szinten felnéztem, akiket talán csodáltam is. Aztán az ifiben, gyülekezeti szolgálatban bővült ez a kör. Később jött a teológia, a gyülekezetek, ahova kiszállásokat szerveztünk, ahol legációban szolgálhattam egy-egy ünnepen. Újabb és újabb emberek, akik Isten tehetséges szolgái voltak. Volt, aki jól énekelt vagy szépen játszott hangszeren; valaki olyan jól tudta megszervezni a közösséget, hogy ha ő belépett valahova, akkor mindenki figyelte, amit mond; valaki olyan frappánsan, viccesen tudott fogalmazni, és olyan fesztelenül, minden izgalom nélkül beszélt sok-sok ember előtt, mintha csak a reggeli kávéja mellett beszélgetne valakivel; valaki…
Drága Istenem, ahogy végignézek az elmúlt napokon, a mögöttem álló időszakon, látom, hogy Te hamarabb jelen voltál az életemben, mint ahogy én azt észrevettem volna. Már akkor munkálkodtál a szívemben, amikor még a fejemet elfordítottam előled. Már akkor elkezdted lerakni az életem alapzatát, amikor én még a fiatalság hullámai között evickéltem. Ha hátra nézek, látom, hogy az életemben minden veszteség, minden mélyre nyúló változás tartóoszlopává lett a személyiségemnek. Az évekkel úgy formáltál, mint a fazekas az agyagot. Nem először adom át Neked az életem kormánykerekét, sokszor megtettem már, de még mindig nem elégszer. Olyan ez, mint a hagyma rétegei: mindig megbújik…
Ha itt és most fel kellene sorolnod három dolgot a házastársadról, mi lenne az? Tulajdonságokat emelnél ki? Egy-egy közös élményre utalnál vissza? Esetleg valamilyen becenév jutna eszedbe, amit csak ti ketten ismertek? Vagy talán az életedben betöltött szerepeit írnád le? Feleség–férj, anya–apa, munka- vagy szolgatárs, családfenntartó, esetleg ha gonoszak és felszínesek akarunk lenni: kertész, szerelő, házvezetőnő, takarító… Ezek mind szerepek, amiket a házastársunk felvehet az életünkben. Vannak kedves, a másiknak jóleső szerepek, de ha megromlik a kapcsolat, akkor lehetnek lekezelő, a másikat kevesebbre tartó szerepek is, amiket ráaggatunk a másikra. A Szentírás legelején azt olvassuk, hogy Ádám, az első férfi…
Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztat a szégyen témája. Az, hogy ez a bennünk olykor annyira erősen munkálkodó érzés honnan is ered, és nekünk, keresztyéneknek mégis hogyan is kell erről gondolkodnunk a Biblia tanításának fényében. A magyar nyelv szótára szerint a szégyen „erkölcsi szenny, mely becstelenséget, nyilvános megvetést és utálatot szokott vonni maga után, továbbá azon állapot, melybe valaki a miatt jut”. Sajnos már pici gyermekkorban találkozunk a szégyen fogalmával és érzésével. Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy már apró totyogó gyermekként sokszor hallottam a kifejezést: szégyelld magad. És bár először nem tudjuk még, mit jelent, de felnőtt, sőt már tinikorunkra…
„Amikor azt érzem, hogy nem tudok segíteni…” Te hogyan fejeznéd be ezt a mondatot? Mi történik veled, benned, amikor egy számodra fontos ember szenved, vergődik, elakad, és te bármennyire szereted, nem vagy képes kiegyenesíteni a görbéket? Létezik erre egy nagyon képszerű kifejezésünk: „tehetetlenségre van kárhoztatva”. És valóban, ez sokszor egy véget érni nem akaró szenvedés. Szeretnénk segíteni, de nem áll módunkban, legfeljebb annyival tudjuk bátorítani a másikat: imádkozni fogok érted. Aztán folytatjuk a gyötrődést, mert igazából nem intéztünk el semmit. Pedig az ima nem a legkisebb szalmaszál és nem is pusztán megnyugtatás. Valójában ez a legnagyobb hatótávolságú fegyver, amit egy…
„Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,12–13) Él bennünk egy olyan remény, hogy ha valamit megváltoztatunk a mindennapjainkban, akkor alapvetően megváltozhat az életünk. Sokan vannak, akik szeretnének reggel korán kelni, vagy minden nap mozogni, sportolni, egy kicsit többet lenni a gyerekekkel, gyakrabban főzni, odafigyelni, hogy egészségesebb ételeket fogyasszanak. Sokan szeretnének fogyni, leszokni a cigarettáról, a kávéról. Sokan szeretnének máshol élni és ébredni, vagy keményebben kiállni a saját érdekeik érvényesítéséért, leküzdeni…
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Mt 25,34–36) Biztos vagyok benne, hogy te, aki most olvasod ezeket a sorokat, találkoztál már rászoruló emberrel az életed során. Sőt, az is lehet, hogy nap mint nap szembesülsz hasonló helyzetekkel. Mivel Isten társas lénynek teremtett bennünket, ezért nem közömbös számunkra a felebarátunk állapota. Az idő múlásával egyre inkább távolodunk…
Igen, tudom, a „Kellemes novembert!” köszöntés ugyanannyira értelmezhetetlen, mint hétfő hajnalban az, hogy „Jó reggelt!”. Fura ez a hónap. A gyümölcsillatú október és a mesés december közé valahogy beszorult ez a szürke, latyakos, ködös, orrtörölgetős, négy fal között ülős, nyomasztó november, amely minden ízében az elmúlásra emlékeztet. Valójában nem kellene ennek a hónapnak feltétlenül csak az elmúlásról szólnia. Mutatok pár dolgot, ami mindig jó, de igazán nagyot novemberben szól. 1. Kreatív percek Ez az időszak különösen alkalmas arra, hogy az ember befelé figyeljen, kicsit újragondolja, átrendezze az életét. Teheti ezt önmarcangoló módon, de választhat olyan eszközt is, ami feltölti, megnyugtatja,…
A legtöbb keresztyén tanító, gondolkodó talán egyetért abban, hogy a megtérés, a Jézussal járás többet jelent a Biblia tanításainak intellektuális elfogadásánál, sőt annál is, hogy igyekszünk a Szentírás morális útmutatását követni az életünkben. Ezeken kívül még lennie kell valamiféle spirituális élménynek is a hit mögött, amitől az egész megfoghatatlanná, leírhatatlanná, nehezen megérthetővé válik. Különösen a kívülállók számára. Képzeljük el, hogy egy keresztyén koncerten együtt éneklünk a tömeggel, és egy sor az énekből különösen megérint bennünket, talán annyira, hogy a hatására könnyezve kezdünk imádkozni Istenhez. Én bizonyára az istenélményeim listájára írnám az esetet. Addig, amíg el nem kezdek kételkedni az egészben:…
„Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok tagja van, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” (…) Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.” (1 Kor 12, 18-25) Közösségeinket régóta hasonlítják az emberi testhez. A leghíresebb…
Talán így elsőre a reformáció ünnepe elég elvontnak tűnik. Talán az a kérdés is felmerülhet bennünk, hogy ugyan miben határoz meg engem, 21. századi reformátust az, hogy 507 évvel ezelőtt ezen a napon egy Luther Márton nevű valaki kiszögelte a 95 pontját valami vár kapujára. Vagy talán már a könyökünkön jönnek ki azok a reformáció ünnepén hallott prédikációk, amikben a lelkészek – egyébként teljesen jogosan – közösségként és egyéni értelemben is újbóli és újbóli reformációra hívnak minket. De hiába értjük a történelmi hátteret, hiába vagyunk ott az istentiszteleteken, hiába próbálkozunk a magunk megreformálásával, a várt siker valahogy mégsem érkezik meg.…