„Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5,14a)
Meggyőződésem, hogy Isten egyik alábecsült ajándéka az ölelés. Van, aki igyekszik elkerülni a helyzeteket, amikor neki kellene ölelnie vagy őt ölelnék meg mások, mégis van olyan élethelyzet, mikor természetes és szükséges kommunikációs forma szerettünk átkarolása. Mikor rendkívül nagy örömet vagy bánatot élünk át, sokkal többet jelent egy ölelés, mint egy jól megfogalmazott buzdító beszéd – és többre is emlékszünk belőle, mint az elmondottakból.
A tökéletes isteni szeretetbe belefér az emberrel bánás egész világa: néha szabadra enged, máskor pedig magához szorít. Mindkettőnek megvan a helye, ideje és mélysége. Adventkor azt ünnepeljük, hogy Krisztus a testté válásában magához ölelte az emberi sorsot, bűnt és átkot, s nem engedte el ezeket, hiába próbálta erre rávenni a Sátán.
Pál apostol arról beszél, hogy Krisztus szeretete szorongatja őt – szinte fizikailag érezhető, kényszerítő erővel van jelen az életében. Nem hagyja, hogy magának éljen, hanem megújult szeretetre, hűségre indítja őt. Mondd, te átélted már, mikor nem hagy békén a téged átölelő, átformáló isteni szeretet? Ismered, milyen érzés a Tökéletes Szeretet kényszerítő ereje által vezetve cselekedni, szeretni és megbocsátani?
Ma adj hálát azért, hogy életed nem tollpihe, amelyet az érzelmek és próbák szelei ide-oda fújnak, hanem szőröstül-bőröstül magához szorít az a Jézus, aki nem hagy elsodródni és elveszni akkor sem, ha te magadtól elvesznél. Válaszolj ma az isteni szeretetre azzal, hogy picit tovább öleled a tieidet, talán pont erre lesz szükségük, ha nem is mondják!
Laskoti Zoltán
