„Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok.” (www.facebook.com/Gyöngyvirágtól-lombhullásig) Számomra mindig is nagy talány volt a halottak napját körülövező hangulat. Van benne valami szomorkásan szép, édes-keserű, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Mindenki úgy éli…
