Címke

gyülekezet

Címke

„Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. Válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk…

A keresztyén életnek megvan az az elvitathatatlan erőssége, hogy bármilyen nehézség vagy akár tragédia éri is a hívő embert, van kihez fordulnia, van reménysége legalább a vigasztalódásra és arra, hogy ez életének – bárhogy is alakuljon – mindig lesz értelme. Így tehát a keresztyének valamivel jobbak a nem…

„…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Pt 2,5a) „…mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok…” (1Kor 3,17) Nem szeretek kiragadni egy-egy igeverset a maga környezetéből, de az utóbbi időben ez a két félmondat sokszor az eszemben van, forog bennem és…

Bizonyára mindenki, aki rendszeresen eljár valamely keresztyén gyülekezet alkalmaira, elgondolkodott már azon, hogy melyek azok a részei a közösség működésének, amelyeket az emberek, a hagyomány, a kényelem, esetleg a szükség alakított olyanná, amilyen, és melyek azok, amelyek szerves részét képezik egy, a Biblia tanításait követni próbáló gyülekezetnek. Tény,…

Lelki ajándékok. Karizmák. Hm. Már a kifejezések hallatán/láttán is az ember kicsit megáll. Elgondolkozik egy pillanatra, hogy most igazából mit is gondoljon. És szerintem ez a pillanat nagyon fontos. Mert ilyenkor ezer meg egy kép, jelenet, beszélgetés, tapasztalat jelenik meg egyszerre, amelyek – kimondva vagy kimondatlanul – befolyásolják…

A gyülekezet és a fiatal távol állnak egymástól –  az én tapasztalataim ezt mutatják. Kell-e valamit kezdeni ezzel vagy sem? Alapjában véve ez egy olyan helyzet, amikor a generációk közt egy kisebb-nagyobb szakadék van, amit áthidalni elég nehéz, de nem lehetetlen. A kérdés sokkal inkább az: akarom-e? Lehet most…