Címke

érzés

Címke

„A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” (Valahol Európában) Amikor elképzelem a mennyországot, olyan helynek gondolom, ahol csodaszép harmóniák zsonganak megállás nélkül. Egy végtelenített verziója annak a pillanatnak, amikor meghallasz egy zeneszámot, és megáll az idő, eltűnik a tér, te magad is feloldódsz:…

Sokan találkoztunk már a veszteség fájdalmával. Egy szerettünk elvesztése az egész életünket megváltoztatja, a vele járó fájdalom pedig az egész személyiségünkre merőben befolyásolóan hat. Mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor először találkoztam ezzel az erős érzéssel. Mintha azt a biztonságos talajt, amin álltam, földrengés rázta volna meg.…

Megérzések. Sokszor megmagyarázhatatlan úton-módon jönnek elő. Bizonyítékai annak, hogy többek vagyunk, mint aminek látszunk, és a világ mélyebb annál, mint amit kézzel foghatónak vélünk. Nem véletlen, hogy a magukat racionálisnak tartó emberek gyakran elutasítják az érzéseiket és a megérzéseik jelentőségét. Viszont keresztény emberként tapasztaljuk, hogy Isten nemcsak papír…

„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem!” (Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő) Hosszú ideig együtt éltünk,…