„A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13, 1-2)
Mindenünk, amit naponta igénybe veszünk, magán hordozza a használat nyomát. Elhasználódhat egy jármű, egy bútor, egy ruhadarab, egy idegrendszer, egy szervezet és elhasználódhatnak szavaink is. Az elhasználódott szavakról mindenki tudja, mit jelentenek, mire mutatnak, de már nincs bennük erő, egyre kevesebbet jelentenek, egyre kevésbé számítanak. Sokan beszélnek ma békéről, igazságról, helytállásról, kitartásról, de ha a beszélő nem hiteles, csak használja és elhasználja a szavait, nem tud velük erőt adni, vigasztalni. Vannak nekünk olyan keresztyén szavaink, amik így használódnak el. Az egyik ilyen a szeretet szava.
Jézus azt mondja az övéinek János evangéliumában, hogy
„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13, 34-35).
Onnan fogja megtudni a világ, hogy az enyéim vagytok, hogy egymást szeretitek. Mielőtt Antiókhiában keresztyénnek nevezték volna a hívőket, már az volt az ismertetőjegyük, hogy nagyon szerették egymást és Jézust. Szerették egymást mélyen és igazán, mert ennek a szeretetnek egy soha ki nem fogyó forrása tört fel Jézus Krisztusban, és ők Hozzá mentek meríteni újra és újra. Ez tisztította, mélyítette, átformálta szeretetüket, őket és kapcsolataikat is. Mamerítsünk ebből a szeretetből, és vigyük oda, ahova kell, majd térjünk vissza a forráshoz.
Meríts a szeretetből a testvér számára!
Minden család egészsége lemérhető azon, mennyire szeretik egymást a legközelebbi családtagok. Így van ez a lelki családdal, a gyülekezettel is. A szeretetet mértékét vizsgálva megállapítható, mennyire egészséges egy gyülekezet, egy egyházmegye, egy egyháztest. Te hogy állsz a testvérszeretettel otthon és a gyülekezetben? Az Ige arra biztat, hogy a testvérszeretet maradjon meg köztünk, tehát nagy esély van arra is, hogy elsorvadjon.
Közhelyes igazság, mégis könnyű elsiklani felette, hogy kapcsolatainkat gondoznunk kell. Látásom szerint a kapcsolatokra is érvényes a hívő élet bizonyságtételének hármas szabálya: jót, jól és jókor kell mondanunk és tennünk, hogy az a másik épülésére váljon. Az én jóakaratom ugyanis nem építi a másikat, ha nem találom meg hozzá az utat és nem a megfelelő pillanatban keresem őt.
A testvérszeretet kiindulópontja az, hogy ha szeretjük az Urat, szeretjük azt is, aki az Úré. Nem vagyunk egyformák, nem is kell azok legyünk, de a szeretetben ezt el lehet és el kell tudni hordozni. Amikor ez megtörténik, akkor valóban a szeretetünkről tudják majd meg, hogy Jézuséi vagyunk, mint ahogy ebben a dalban halljuk:
Meríts a szeretetből az ismeretlen számára!
A vendégszeretet akkor történik, mikor idegenek, ismeretlenek kapnak a szeretetünkből. Azok élik meg a vendégszeretet legnagyobb mélységeit, akik komolyan veszik, hogy vendégek vagyunk mi is a földön, Bőkezű Gazdánk visel gondot ránk, abból adunk tovább, amit Tőle kaptunk.
A vendégek fogadása, érkezzenek percekre, órákra vagy napokra, áldásforrás. Ilyenkor megszülethetnek kapcsolatok, ott átmehet valami hitből hitbe, mert a megosztott otthon, tér, idő összeköti azokat, akik megosztják ezt egymással. A kapcsolatot pedig az Isten iránti hála erősíti meg.
Az Ige szerint a Biblia nagy alakjai tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül. Fontos tudnunk, hogy az angyalok nem úgy néznek ki és lépnek fel, ahogy elképzeljük. Az egyik teológus megfogalmazása szerint ugyanis Isten angyalainak nincs szárnya. Az angyal ugyanis küldött, ahogy küldött lehet egy egyszerű ember, aki követségben jár.
Ha kiöntötted, amit merítettél, térj vissza a forráshoz!
Úgy hiszem, szinte mindannyian belefáradtunk abba, hogy szeretünk. Ezt úgy éljük meg, mintha „lemerülnének az akkumulátoraink”, főleg ha szeretetünk viszonzás nélkül marad. A miénkből nem is mindig jut a másiknak. Azonban Jézusban olyan gazdag szeretetet kaptunk, amiből juthat mindenhova.
Nem kell attól félnünk, hogy ha adunk belőle, nekünk kevesebb marad. A szeretet forrása nem apad ki, mert maga Jézus Krisztus a forrás. Ő az, aki előbb szeretett minket, aki lehajolt hozzánk, magára vette bűneinket, fájdalmainkat, és életét adta értünk. Az ő szeretete nem üres szó, hanem valóságos, megélt, áldozatot vállaló szeretet.
Ezért ne engedjük, hogy a szeretet szava elhasználódjon az életünkben! Ne csak beszéljünk róla, hanem éljük is meg: a testvérünk felé, az ismeretlen felé, a szenvedő felé, a házastársunk felé, és azok felé is, akik talán nehezen szerethetők. Legyen a szeretetünknek keze, amely segít; lába, amely odamegy; füle, amely meghallgat; és szíve, amely együtt érez.
Tudjuk elmondani, megélni:
„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JSir 3, 22-23)
Laskoti Zoltán
