Ha megkérdezném tőled, hogy Isten embere vajon pesszimista vagy optimista, te mit válaszolnál?
Utánanéztem a kétféle szemléletmódnak. Azt találtam (sok egyéb különbség mellett), hogy a pesszimista vélekedés szerint a dolgok általánosságban rosszak, és csak egyre romlanak; az optimizmus ezzel szemben abban hisz, hogy minden jó irányba halad, és a derűs oldalát kell szemlélni mindennek.
Elsőre azt lehetne mondani, hogy a hívő ember természetesen optimista, feltétel nélkül. A keresztyén közfelfogás, de a világi is folyamatosan azt sulykolja, hogy gondolkodjunk pozitívan, ne legyünk borúlátóak. Ugyanakkor (ha őszinték vagyunk) makacs tények ellen nem használ a rózsaszín köd. A lehetőségeink időnként tényleg egyre csak szűkülnek, a nehézségek pedig mindinkább megviselnek bennünket. Bármekkora hittel megyünk előre, akkor sem alakul minden az elvárásaink szerint. Ha figyelmen kívül hagyjuk a vészjósló jeleket, akkor ráadásul a baj felkészületlenül ér, pedig talán meg is előzhettük volna. Szóval lehetünk szemellenzős hurráoptimisták, csak nem feltétlenül az a célravezető.
Viszont az is makacs tény, hogy a hit nehezen egyeztethető össze a negatív gondolkodással. Meg hát ki ne szeretne boldog lenni? Minden komor megnyilvánulásunkból egy vágy cseng ki: „bárcsak ne volna igazam, bárcsak tudnék/mernék örülni!” De mit tegyünk, ilyen a genetikánk, a magyar ember valamiért sírva vigadó fajta. A szürke, ködös, vitaminszegény időjárás sem igazán a jókedv melegágya. A jelenlegi helyzetről pedig ne is beszéljünk…
Nehéz ez.
A pozitív pszichológia atyja, Martin E. P. Seligman arra jött rá, hogy a legtöbben nem az erőforrásainkra koncentrálunk, hanem a hiányainkra. Ha megtanuljunk más szögből szemlélni az életünket, nemcsak az alaptalan borongásaink fölött vehetünk uralmat, hanem még időben visszafordíthatunk számos önbeteljesítő jóslatot is.
Corrie Ten Boom, a híres holokauszt-túlélő (!) pedig azt mondta: „Ha a világra tekintesz, elcsüggedsz. Ha magadba nézel, depressziós leszel. Ha Istenre tekintesz, megnyugszol.”
Mit változtat a helyzeten, ha Istenre fókuszálsz, a világ történéseit és a saját életed nehézségeit pedig a periférikus zónában hagyod?
1. Választhatsz, hogy megragadsz az önsajnálatban, vagy igyekszel, hogy minél többet hozz ki az adott helyzetből.
Időnként úgy tűnik, hogy minden összefog ellenünk. Isten embere, Pál ezzel szemben azt írja:
„Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.” (Róma 8,28 EFO).
Lehet, hogy alkatilag a rossz dolgokra vagy érzékenyebb. Ha ennek ellenére csüggedés vagy méltatlankodás helyett a teremtés Urára, a megváltás Mesterére nézel, akkor a nehézségeidet is egy nagy terv részeként látod. Bár ezekbe a tervekbe te nem vagy beavatva (még), mégis hittel várhatod, hogy miután minden a helyére kattant, valóban előnyösebb helyzetbe kerülsz.
2. Alkalomadtán figyeld meg, hogy csupán az érzéseid, gondolataid megfogalmazásával is tudsz javítani vagy rontani az életminőségeden – meg azokén is, akik hallják, látják a reakcióidat.
„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18,21).
Ugyanazt a dolgot számtalan módon meg lehet fogalmazni. Minősítheted magad szerencsétlen baleknak, akinek semmi nem megy; mondhatod, hogy a körülmények összeesküdtek ellened; és fogalmazhatsz úgy is, hogy mostanában átlagon felüli kihívásokkal kell szembenézned. Látszólag ugyanaz a helyzet, mégis más, és nem csupán a hangzása miatt. Amit az ember létrehoz (akár cselekedettel, akár szóval), az visszafelé is hat rá valamilyen módon.
Ne a szorongásaidat, fájdalmaidat hangosítsd ki, ha nem azokat szeretnéd tapasztalni! Az szólaljon meg belőled, amire vágysz: a hit, a remény, a szeretet hangja!
3. Amellett, hogy sok nehézség ér, szívet gyönyörködtető pillanatokból is kapsz épp eleget ahhoz, hogy újabb lendületet nyerj.
„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban!” (Prédikátor 6,6) Vagyunk néhányan, akik a hibákat első ránézésre kiszúrjuk, ez azonban ritkán boldogít. A valódi nagy ajándék az, ha az ember a kellemes pillanatokat képes megragadni: a levelek között játszó napfényt, egy ügyes költői kifejezést, vagy mondjuk az ügyintéző kedvességét. Nem kell, hogy tökéletes legyen az a pillanat – elég, ha megérint, ha különleges, ha megtölti a lelket Isten jóságával.
Nem mindig egyszerű rálelni, viszont ha megvan, akkor öleld magadhoz, ne hagyd elillanni!
4. Van, hogy egy helyzet letaglóz, és kész tényként fogadod, hogy vesztettél. De gondolj bele: mit éreznél, ha utólag kiderülne, hogy rosszul értelmezted a helyzetet, mindvégig körül voltál véve szövetségesekkel, ráadásul te lehettél volna a megoldás kulcsa?
A 2Királyok 6. fejezetében olvassuk, hogy Arám serege körülvette a várost, amelyben Elizeus és szolgája tartózkodott. A szolga sokkot kapott a látványtól, gazdájának viszont arcizma sem rándult. Elizeus talán nem fogta fel a helyzet komolyságát? Vagy a jó szerencsében bízott? Nem, ő azért volt képes megőrizni a higgadtságát, mert érzékelte azt is, ami az átlagember elől rejtve volt. Látta, hogy a körülöttük lévő hegy tele van támadásra kész angyali seregekkel. Tudta, hogy védve vannak, ezért bátran hozott olyan döntést, ami elsőre nem tűnt bölcsnek, de nemvárt fordulatot hozott a történet végén.
Valamikor az vág haza bennünket, hogy hiányosak az információink, és van, hogy nem. De azt minden esetben kérhetjük Istentől, hogy mutasson egy teljesebb képet. Vagy adjon békességet, hogy minden riasztó jel ellenére győztesként tudjunk viselkedni.
Szóval Isten embere pesszimista vagy optimista?
Én inkább úgy fogalmaznék: realista.
- Érzékeli a nehézséget, de várja, hogy a dolgok egyszer csak jó irányt vesznek.
- Látja a hibákat és gyengeségeket, de nem ezekre teszi a hangsúlyt.
- Számol a kudarc lehetőségével, de vannak megoldási tervei, halad előre, nem fél változtatni és kockáztatni sem.
- Nemcsak a tapasztalt dolgok vannak rá hatással, hanem folyamatosan Isten jelenlétében jár.
- Nem csupán a meglévő képességeire épít.
- Nem szorong azon, ami elromolhat: ha baj lesz, majd megkeresi a megoldást.
- Nem kesereg amiatt, hogy a rövidke jónak egyszer vége szakad, hanem azon munkálkodik, hogy minél tovább tartson.
S mindeközben „látja a láthatatlant, elhiszi a hihetetlent, és eléri a lehetetlent.” (John Greenleaf Whittier)
Olasz Tímea
