1966, New York, karácsony. Vietnámi háború. Az IBM informatikai óriásvállalat Mária Korita Kent nővért és művész tanítványait bízta meg a Madison Avenue-n álló központjuk karácsonyi kirakatának megtervezésével. Az eredmény: 725 kartondoboz, amelyek a reklámtöredékek és hirdetőtábla részletek mellett egy üzenetet hirdetnek: Békesség a földön.
Nem nehéz elképzelni, hogy az installációt sok kritika érte háborúellenessége miatt, de érdekes módon azért is, mert a megrendelő és a new york-i közönség szerint sem volt „elég karácsonyi”. Már bőven a fogyasztói kultúra idejében járunk, a bevásárlóutcák kirakatjai advent idejében – és egész évben – színes reklámtáblákkal és szemet gyönyörködtető módon elrendezett árukínálattal csalogatják az arra járókat. Ebbe a reklám- és termékrengetegbe illeszkedik be vizuálisan Corina Kent nővér pop art installációja, miközben az árucikk, a termék, a reklám tárgya nem más, mint a békesség.
Az én szememben talán semmi sem karácsonyibb a békénél. A két fogalom összefonódott a békéskarácsony-kívánásokban, a szentesti istentiszteletekben, ahonnan végre senki sem hiányzik, a szomszédok még Covid idejében is elmaradhatatlan kántálásában, összefonódott az 1914-es karácsonyi tűzszünetben a nyugati front katonái között, de leginkább azért, mert karácsonykor nem más jött a földre, mint a Békesség Fejedelme.
Nemcsak klisés, de álszent is lennék, ha a karácsony elüzletiesedéséről írnék, megpróbálva bűntudatot kelteni minden jóérzésű keresztyénben, aki többek között ajándékok keresgélésével tölti az adventi várakozás idejét, ahelyett, hogy lelassulna, elcsendesedne és Istenre figyelne. Ehelyett hadd szolgálják ezek a reklámtáblák, ez a virtuális kirakat, amire most ránézünk, azt, hogy egy pillanatra mi is megálljunk, és teljes szívvel kívánjuk, kérjük, hogy legyen végre békesség a földön.
Molnár-Kovács Dorottya
