„Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” (Mik 7,18)
A szeretetünk kifejezésének megannyi módját ismerjük. Kifejezhetjük azt ajándékkal, együtt töltött idővel, öleléssel, szavakkal vagy szívességgekkel. De van a szeretetnek egy másik kifejezése, amivel gyakrabban találkozunk a mindennapok során, mint azt talán elsőre gondolnánk. Ez nem más, mint a kegyelem.
Egy másik megközelítésben a kegyelemről ezt olvastam: ,,A szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem teszem” (Feldmár András).
Bánthatnálak, de nem teszem.
Kritizálhatnálak, de nem teszem.
Felróhatnám a rossz tetteidet, de nem teszem.
Kihasználhatnálak, de nem teszem.
Megbüntethetnélek, de nem teszem.
A nehéz idők kiélezik a teherbírásunkat, és ilyenkor könnyebben bántjuk meg, ítéljük el vagy kritizáljuk a környezetünkben élőket. Leginkább Jézus példáján keresztül érthetjük meg a szeretetnek azt a fajta kinyilvánítását, amikor lehetőségünk lenne rosszat tenni a másikkal, de helyette inkább a szeretetet választjuk.
Isten hasonlóképpen cselekedett velünk, bűnös emberekkel. Büntetés helyett egy teljesen más csodát vitt véghez, ami karácsonykor kezdődött el. Jézussal beteljesítette a kegyelem valódi fogalmát, és végtelen szeretetét mutatta ki felénk. Ma pedig arra hív, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk egymással.
Böszörményi-Bálint Eszter
