„Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10b)
A leghűségesebb gyülekezeti tagunk volt. És ma temetjük. 85 évesen is rendszeresen ott volt a gyülekezetben. Nemcsak vasárnaponként, hanem hétköznap is. Gyermeki hittel imádkozott az imaközösségi alkalmakon. Múlt vasárnap még együtt úrvacsoráztunk a templomban, most vasárnap pedig már üres lesz a helye. Ő már egy másik, sokkal szebb istentiszteleten vesz részt. Amikor rá gondolok, egy szó jár a fejemben: hűség. Kitartás valaki vagy valami mellett, akkor is, ha az nehéz. Manapság ez ritka erény. Sokan vannak a gyülekezetünkben fiatalabbak, jobb egészségi állapotban, jobb erőben, akik fele ennyire sem hűségesek. Ha hideg van télen, túl meleg nyáron vagy épp esik az eső, akkor sajnos nem jöhetnek a gyülekezetbe.
De nem csak az egyházból kopik ki lassan a hűség. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki ugyanazon a munkahelyen töltsön 20-30-40 évet, ami a szüleink generációja számára még egyáltalán nem volt szokatlan. Egy jobb ajánlat kedvéért gyakran vagyunk kénytelenek váltani. A szülőföldhöz való hűség is megkopott. A korábbi generációk közül is sokan jártak külföldre dolgozni, de ragaszkodtak a szülőföldhöz és hazatértek, manapság viszont sokkal inkább világpolgárok lettünk. Egész Európa, sőt a nagyvilág az otthonunk. A párkapcsolatok területén még elvárás a hűség, de lassan túlhaladottá lesz itt is. A nyitott házasságok és válások száma is egyre inkább emelkedik. Mindez felveti a kérdést bennem, hogy a 21. századi társadalomban talán már nem is erény a hűség? Ahogy Ákos 2000-ben énekelte „a hűség a legkegyetlenebb béklyó”. Miért is kellene valaki vagy valami mellett kitartani akkor, ha nehéz? Nem egyszerűbb kilépni a helyzetből és újat keresni? Miért érdemes mégis?
A hűség, a kitartás eredményt hoz. Képzeljünk el egy sportolót, aki abbahagyja az edzést, mert az nehéz és nem hoz gyors sikert. Tudjuk, hogy hűséges, odaadó munka nélkül nem érhetünk el semmit. Egy távoli barátom többször is neki futott a doktori disszertációjának, de mikor már a 60-70 százaléka kész volt a dolgozatnak, megunta a témát és nem foglalkozott vele tovább. Három-négy félkész disszertáció van a fiókjában, de az ismerősöm azóta sem kapta meg a doktori címet. A munkában, a szülőföldön, a párkapcsolatokban egyaránt igaz, hogy ha a nehézségek láttán megfutamodunk, nem maradunk hűségesek, akkor nem jutunk mélyebbre, akkor csak a felszínt kapargatjuk.
Jézus jutalmat ígér a hűségeseknek: az élet koronáját. Az a Krisztus, aki valamikor a töviskoronát – a halál koronáját – hordta, nekünk egészen mást készített. A görög versenyeken babérból font koszorút (koronát) tettek a győztes fejére. Aki végigfutotta a versenypályát, kitartott a birkózásban és nyert, az koronát kapott. A hűséges kitartásnak Jézus maga adja meg a jutalmát. Manapság eredményeket várunk el magunktól és másoktól is. Azt, hogy mit tudunk felmutatni. Jézus viszont a fenti igében azt ígéri, hogy nem az eredményeket, hanem a hűséget jutalmazza.
A hívő ember Istentől tanulja a hűséget. Istentől, aki kitartott népe mellett annak sokféle hűtlensége ellenére is. Már a pusztai vándorlás ideje alatt, a bírák korában, vagy később a királyság idején is hányszor lett hűtlen a nép, és kerestek bálványokat maguknak az egy igaz Isten helyett. A mi Urunk pedig továbbra is hűségesen szerette és várta vissza a népét. Újabb és újabb lehetőségeket adott nekik. Nem elégelte meg a viselkedésüket. Bánkódott ugyan népe hűtlensége felett (lásd Hóseás és Ezékiel könyveit), de Ő maga hűséges maradt. „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.” (Zsolt 103,8-10) Az Újszövetség is ilyen hűségesnek mutatja be Istent. A tékozló fiút kitartóan várja haza az apja (Lukács 15), Jézus Krisztus is egyre vár mind a bűnösök (vámszedők, házasságtörők), mind a magukat jónak tartó farizeusok és írástudók megtérésére.
Milyen jó, hogy hozzánk hűséges az Isten! Akkor sem vet el magától, amikor nehéz velünk. Amikor mi elhagyjuk Őt. Kitart mellettünk. Ha hozzánk hűséges valaki, az egyértelműen érték. De jó lenne, ha újra felfedeznénk ezt a megkopott régi erényt mi magunk is, és alkalmaznánk a hitéletünkben. Legyen ma ezért ez az imádságunk: „Növeld bennem a hűséget, Uram! Taníts kitartani akkor is, ha nehéz.! Ámen.”
Kacsó Géza
