Ahogy a bocs egyedül maradt a vadonban, egy puma kezdett vadászni rá. Úgy tűnt, a kicsi medve hiába menekül, mert a macskaféle jóval gyorsabb nála. Rámászott egy kidőlt fára, amely benyúlt a folyó fölé, a fa azonban eltört alatta, ő a vízbe esett, és habár felmászott a letört ágra, elsodorta az ár. A puma a parton követte, majd elhelyezkedett azon a ponton, ahol a bocsnak el kellett haladnia. Amikor odaért, rátámadt, és a kicsi vérezni és bömbölni kezdett. A történet vége előre borítékolható volt. Aztán a puma váratlanul sarkon fordult, és eloldalgott. A bocs háta mögött ugyanis feltűnt egy hatalmas hím medve, üvöltve, két lábon állva. (A medve c. film, 1988)

Nekem is vannak ilyen kilátástalannak tűnő harcaim. Szakad az ág, sodor az ár, bukdácsolok, küszködök mint malac a jégen, miközben teljesen esélytelen a jó kimenetel. A pumáknak azonban nincs maradásuk, ha megjelenik a nagy medve. A Biblia arra tanít, hogy ne a körülményeinkre nézzünk, és főleg ne magunkra fókuszáljunk. Krisztusban ugyanis nem csupán sikeresek vagyunk. Nem csak ügyesek. És főleg nem szerencsések. Jóval több ezeknél: győztesek.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” (1Jn 4,4)

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” (Lk 10,19)

„Hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” (2Kor 2,14)

„Gyönyörködik népében az ÚR, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” (Zsolt 149,4)

Ha a Nagyobb lakik bennünk, ha erőt, módot, sőt, hatalmat kapunk Tőle, ha garantált a helyünk a győzelmi menetben, ha ékszerként viselhetjük magunkon Krisztus győzelmét, akkor mi vehetne rá minket arra, hogy feladjuk?

Mondjuk a saját hitetlenségünk?

Olasz Tímea

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    ” A Biblia arra tanít, hogy ne a körülményeinkre nézzünk, és főleg ne magunkra fókuszáljunk.” Ugyan olyan fontos a körülmény,mint magunk és Krisztus. Bármelyiket ha kivesszük a képletből,rossz.Ezért nem Krisztust (ami egy titulus,szebb ha nevén nevezzük a személyt) tehát nem Jézusra kell csak koncentrálnunk,hanem Jézus bevonásával,figyelembe kell venni a másik kettőt is. Ha csak az egyiket vesszük figyelembe az vakság és fanatizmus. Ám ezt a hármat a helyén kezelni,bölcsesség kell. De nem bölcs az,aki nem figyeli a körülményeket és nem veszi észre magát.
    „Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim” Én?? És akit legyőztem?? Benne ki van,ha minden ami van Istentől van?
    „az ellenség minden erején” Ez azt sugallja,hogy vannak ellenségeid,akik nem birtokolják Isten erejét,igen ám,csakhogy ha ezzel az elképzeléssel azonosulsz,aki ellened van bárhogyan is,nem lesz istennel,mert hisz Isten veled van. Abban a pillanatban fanatikussá és vakká válsz, mert valóban lehet valaki ellened,de nem lehet senki Isten ellen,mint ahogy valójában Isten mindenkivel van. Itt sajnos tudattalanul beugrasz annak,hogy Istent kisajátítsd magadnak és az eszméidnek. Azonban Isten mindenki felett és minden eszme felett áll.NE sajátítsd ki Istent magadnak!!
    „Gyönyörködik népében az ÚR” Itt vajon kire gondol az Úr? Mi az,hogy népében ha mindenkit és mindent Ő teremtett. Minden az Övé. Sajnos az ember szeret a kivételek kivétele lenni,ami emberek között még érthető,de ebbe belekeverni Istent,szégyen. Isten minden embert egyformán szeret és törődik vele.Mi emberek nem tudjuk ezt megcsinálni,mi kivételezünk,két mérlegen mérünk sok mindent. Isten érett személyiség,nem olyan mint az ember,ne rángassuk le a szintünkre.
    Megfigyelted mit írtam? Isten mindenkit egyformán szeret. Isten nem kivételez egyik személy vagy népcsoport számára sem,mert mindenki egyforma a szemében. Vagy a te istenképedzeted ami jobbára gyermekkori,szereted a kivételezést? Jónak tartod azt? Ha igen,vizsgáld meg magad,hogy mért tartod magad jobbnak másoknál és mért hiszed,hogy Isten úgy gondolkodik mint te.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .