„Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.” Jn 20, 12-16
Tudok-e igazán jó lenni abban, amit teszek? Az isteni küldetést lehet kiválóan teljesíteni? Vagy meg kell elégedni az „elég jó” mértékletességével, mert Isten úgysem hívhat másra? Tetszik az életem?
A nyári nyaralós szöszmötölés és életélvezet közben talán meg is válaszoljuk ezeket a kérdéseket. Kiváló munkavégzés, kiválóság a tevékenységeidben, de általában mindig van, ami vagy aki elmaradt, lemaradt, kimaradt. Mikor épp beérünk a célba, amit alig vártunk, mikor már élvezhetnénk a jól végzett munka örömét, akkor látjuk meg, hogy viszünk nyaralni magunkkal még ezt-azt: ami maradt –el-, le- és ki-.
Mégis Isten tesz azért, hogy az „örömötök teljes legyen” (Jn 15,11).
Ő Úr, aki belép a létem korlátaiba, a határaimba, a végességembe. Vállalja a személyes érintettséget: az elégtelenségemet. Tudom-e vállalni, hogy ez egy tény? A leghűségesebb barátok körülbelül eddig tudnak velünk jönni vagy egy segítő eddig tud kísérni empátiával, feltétel nélküli elfogadással, kongruenciával. Azután pedig, ha ki akarunk kecmeregni a nehéz érzéseinkből, akkor megkereshetjük az életigenlés elegáns elsajátításának lehetőségeit. Olvashatjuk Edith Eva Eger „A döntés” című könyvét, hogy tudatosan akarjuk a boldog és teljes életet, vagy Achor Shawn „A boldogság mint versenyelőny” is motiválhat bennünket az életre. Persze ne megfeledkezzünk meg a szokásos önmotiváló rítusainkról sem, mert nagyszerű, hogy vannak.
Emellett mégis annyira csodálatos, hogy keresztényként mi megtalálhatjuk az evangélium útját is, kapcsolódhatunk Krisztushoz. Mária Magdolna János evangelista tanúsága szerint elfogadja a mélypontot és sír. Elfogadja, hogy ami neki fáj, hogy Jézus meghalt, az tényleg megtörtént. És ahogyan ott sír, egy ponton tesz pár merész lépést és benéz a sírba. Angyalok és –az első pillanatra– a kertésznek nézett Jézus várják. Az Ő megjelenésével megvalósul a csoda. Az elmúlásban, az elmulasztott lehetőségek elfogadásában felragyog az Élet, a Feltámadás, az Evangélium, az Isten ereje.
Kálvin talán legszebb felismerése, amire az egész teológiája, életfilozófiája, társadalomszemlélete, etikája, mindene épül, hogy Isten az egész világot az Ő dicsőségének színterének szánja. Az én kis életem minden sutaságával és próbálkozásával együtt alkalmas arra, hogy Isten dicsősége megcsillanhasson rajta. Merünk-e ebből az elképesztő nézőpontból tekinteni magunkra? Elhiszed-e, hogy fel tudsz nőni az álmaidhoz?
Ez az a meghatározottság, ami felemel és helyre tesz, ami kitisztít a félelmekből, megfelelési vágyakból és ami felüdíti a szívet. Ez a rendezettség, ami teret engedhet bennem annak, hogy hálából tegyem azt, ami jó, igaz és szép a hétköznapban. És ez ragyog. Hálából – miközben Isten megrendítő szeretettel formál engem– mások öröméért is tehetek.
Hivatás, küldetés, amire Isten nyáron is hív, hogy legyél önmagad: szabad, alkotó, aki utat enged annak, hogy Isten dicsősége ragyogjon. Mit is teszel te pontosan? Mi a te foglalkozásod? Krisztussal felnőhetsz az álmaidhoz.
Az életem értéke és biztonsága a helyére került Krisztusban, örömmel és kedvvel végzem a munkám, élek. Megszületik a kiválóság, nem csupán a 150%-osság csodája, hanem az örömteli, jó illatú, életigenlő 150%-osság. Ez egy csoda Isten dicsőségére.
Horváth Tünde