„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Máté 7,16-18)
Lehet, hogy tél közepén még túl korai a gyümölcstermésről cikket írni. Mind várjuk már a nyarat, mikor friss hazai gyümölccsel van tele a kert és a piac, és ki-ki kedvére élvezheti az ízeket – talán majd akkor lenne aktuális. Ez az ige viszont azt a gyümölcsöt hozza elénk, amit az életünk terem. Erről télen is beszélhetünk, mert független az évszakok váltakozásától.
Mi is az életünk gyümölcse?
A belső lelki tartalmaink megnyilvánulnak külső dolgokban: az életszemléletem, hitem, a számomra értékes dolgok befolyásolják a döntéseimet és meglátszanak az életvitelemben. Az életvitelem tükrözi a lelki világomat. Jézus képével élve: egy fa genetikai anyaga magában hordozza, hogy milyen gyümölcsöt tud teremni. Egy vadalmafát ültethetünk a legjobb talajba, trágyázhatjuk, metszhetjük és permetezhetjük gondosan: mégsem képes másféle gyümölcsöt hozni, mint savanyú és apró vadalmát. Ha látom a gyümölcsöt, tudom, hogy a fa képtelen mást teremni. Hiába beszél valaki arról, hogy számára a szeretet és az összetartás a legnagyobb érték, ha közben mást sem tesz, csak gyűlölködik a körülötte élőkkel. A gyümölcs elárulja, igazából mi van a szívében. Hiába néz ki valaki félelmetesen és beszél keményen, ha szeret és törődik a másikkal: a tettei megmutatják az igazi énjét. Szavakat ki lehet mondani hazug módon is, és s külső nem biztos, hogy híven tükrözi a belső értékeket (talán emlékszik még valaki az egyik csokiszelet reklámszlogenjére: „ronda és finom”). A „gyümölcsöt” viszont nem lehet színlelni. A tetteim előbb-utóbb megmutatják, mi is lakik a szívem mélyén.
Végtelenül egyszerű a jézusi gondolat, ami előttünk áll: mindent a végeredményt látva lehet igazán értékelni, legyen az egy vallás, egy politikai párt, egy elv, akár egy ember. Az értékelést természetesen saját magunkon kell kezdeni. A saját tetteimet megvizsgálni, nehogy a másik szeméből akarjam kivenni a szálkát, míg az enyémben gerenda van (Máté 7,3). Alázattal nézzem végig az életemet: a tetteim alapján meglátja-e rajtam valaki a hitemet, akkor is, ha nem hangoztatom azt mindig és mindenhol? Viszont ez az egyszerű mérce sok körülöttünk élő képmutató és színlelő emberről is lerántja a leplet. Hiába prédikálnak vizet, ha bort isznak a politikusaink. Hiába próbálja a liberális média szegény szánalomra méltó menedékkérőknek bemutatni a migránsokat, ha a viselkedésük arrogáns és követelőző. És fordítva: hiába próbálnak valakit a legsötétebb színekkel festeni előttünk, ha az életén látni az őszinteséget, fel lehet ismerni az előrehaladást és az áldást.
De mit tegyünk, ha a saját életünkön vesszük észre, hogy a gyümölcsök nem jók? Ha egyszerűen képtelenek vagyunk több szeretetre, megbocsátásra. Mi van, ha a gyümölcs kicsi és savanyú? Nem marad más megoldás, mint színlelni?
Nem az a megoldás, hogy ráakasztgatjuk a szép, nemes gyümölcsöket, mintha azon a fán teremtek volna. A vad fákat nem kell feltétlenül kivágni. A fákat be lehet oltani! Drasztikus eljárás – tudom. A vad fát egy kiválasztott helyen elvágják, majd egy nemes fáról levágott résszel (rügy, vessző stb.) illesztik össze. A vad fa elveszíti az évek alatt nevelgetett koronáját. Nem marad más, csak a gyökér és a törzs egy része. Ez egy fájdalmas beavatkozás. A fának évek kellenek, hogy a sebe begyógyuljon, és új koronát neveljen. De egy-két év alatt a fa egészen más gyümölcsöt terem. Ez a gyümölcs már nem a sajátja. Nem a régi vad törzs, hanem a nemes ágak termik a gyümölcsöt, ami szép, illatos és édes. Ez a megtérés. A mennyei kertész egyszer csak elvágja az életemet. Elveszi azt, amit én ugyan értékesnek tartottam benne, de nem érlelt jó gyümölcsöket. És az életem közepe összenő Krisztussal. Amit az életem ezután terem, azt a gyümölcsöt nem én hozom, hanem Ő. Vagyis ketten: enyém a gyökér, de a gyümölcsöt bennem Ő érleli.
Ne elégedjünk meg azzal, hogy színlelünk: teremjünk igazi jó gyümölcsöt!
Kacsó Géza
