Én Uram, én Istenem,
Vedd el tőlem mindenem,
Ami gátol feléd!
Én Uram, én Istenem add meg nékem mindenem,
Ami segít feléd!
Én Uram, én Istenem fogadd el az életem,
Hadd legyen egészen a Tiéd!
Én Uram, én Istenem fogadd el az életem,
Hadd legyek örökre a tiéd!

Olvasmány: Mt 21, 1-11 és Mt 23, 37-39

Nagyító alá: Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön! Mt 23, 37-39

Jeruzsálem magyarul azt jelenti, a béke lakása. Jézusnak mégis panasza van ellene. Járjunk utána Jézus panaszának!

  • Keress az Ószövetségben legalább egy prófétát, akit megöltek Jeruzsálemben! (2Kir 21)
  • Keress valakit, akit megköveztek azért mert Jeruzsálemben hirdette az evangéliumot! (ApCsel 7, 54-60)
  • Keress legalább 2 szakaszt a Bibliában, ahol Isten össze akarja gyűjteni az övéit!
  • Írd meg az istenkapcsolatod történetét röviden. Gondolj vissza, mi az első emléked Istenről? Hallottál róla valakitől? Esetleg megtetszett egy ének, egy ünnep a templomban? Folytasd a történetet – mi történt az évek során? Közeledtél Hozzá vagy távolodtál Tőle? Mikor tapasztaltad meg, hogy megszólít? Emlékszel még az első igeversre, ami szíven ütött? Hányszor voltál keresztyén táborban/csendesnapon/ istentiszteleten, amikor Isten magához akarta gyűjteni az övéit? Hagytad neki, hogy ezt tegye? Nem kell sorban válaszolnod ezekre a kérdésekre, de talán segítenek elkezdeni. Egészítsd ki őket a saját kérdéseiddel, hogy történeted minél teljesebb legyen. Gondolkozz rajta egy napig: mi maradhatott ki? A nap folyamán pótold azt, ami még eszedbe jut.
  • Nemsokára itt a böjt vége. Hogy szeretnéd befejezni a történeted?

Jézus panaszt mond, Lukács szerint egyenesen sír (Lk 19,41) Jeruzsálem felett. A város, amely a béke ígéretét hordozta magában, a békétlenség és erőszak helye lett, mindent befogadott, csak Istent nem. Ezért mondja ki Jézus elhagyottá (pusztává) lesz a ti házatok. Nem azért, mert Isten meggondolta volna magát és már nem szereti a választott népet, hanem pontosan azért, mert kitartó szeretete ellenére a nép nem akar hozzátartozni: „… ti nem akartátok …”

Virágvasárnap van és Jézus bevonul Jeruzsálembe. A nép sokmindent akar, vár és remél, ennek jelét is adja, amikor kitörő örömmel fogadja Jézust. Az ünneplő sokaságban pedig Jézus egyedül marad, meg nem értett Messiásként. Tudja, hogy ez az ünneplő nép a vesztébe rohan, mert kapaszkodik mindenbe, csak az Emberfiát utasítja el, Akire pedig igazán szüksége lenne. És pont ezért a nép, aki jólétet és örömöt, győzelmet és függetlenséget vár a szamárháton bevonuló Jézustól, hamis elvárásaival a saját pusztulását pecsételi meg.

Vigyázzunk a virágvasárnapi pillanatokkal, amikor meglátogat bennünket Isten. Talán egy igehirdetés, egy igeszakasz, egy ének, egy istentisztelet által. Esetleg egy tragédia által. Vigyázzunk, mert a meglátogatás ideje véges és ha nem használjuk ki, akkor pusztává, elhagyatottá válhat a mi életünk is.

Jeruzsálemben van egy kápolna, aminek a neve Dominus Flevit (Az Úr sírt). Padlóján található a fenti mozaik, amely emlékeztet Jézus panaszára: „… hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk a szárnya alá gyűjti a csibéit …” Téged hányszor akart összeszedni darabonként az Úr? Hányszor akarta megeleveníteni elfáradt, elszáradt életed, hited?

Virágvasárnap legyen közös sóhajunk: „Tudom, Uram, hogy akartad, de én nem akartam. Kérlek, fogj hozzá még egyszer”.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .