Az utóbbi időben nagyjából négy különböző bejegyzést írtam ide. Mind a virtuális fiókomban maradt, egyiket sem küldtem tovább. Jellegtelennek tartottam, semmitmondónak, úgy éreztem, nincs semmi új és eredeti témám, a cikkek nem tűntek elég „andisnak”ahhoz, hogy könnyű szívvel közzétegyem őket.
Tipikus. Amely gondolatmenetben minden út Rómába vezet, abban Róma én vagyok. Bármi van, az belőlem indul, belém tér vissza, s lassan belekeseredem az egoizmusomba.
Már jó ideje forgolódom így önmagamban, és biztosan jól jött volna, ha valaki úgy emberesen megráz: „Kit érdekel, szedd már össze magad!” Azonban az Úrnak ennél jobb a humora. Én szóltam be valakinek, és közben rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen magamat szivatom.
A legnagyobb nehézség ennek felfedezésében talán ott van, hogy az egoizmust gyakran azonosítjuk az önhittséggel, beképzeltséggel, és elfelejtjük, hogy egy önbizalom-hiányos, alázatos, önértékelési gondokkal küzdő ember is lehet egoista.
„Az egoizmus nem egyenlő a büszkeséggel, önmagad megbecsülésével. Sőt, minél kevésbé vagy egoista, annál inkább büszke vagy mindarra, ami vagy. (…) Az ego mindig méricskél. Kifelé, a világra figyel, és mindig hozzád méri a többi embert. Mivel az életenergiát a figyelemből, az elismerésből nyeri, ezért igyekszik téged valamiféle kiválasztott, kiemelkedett, felsőbbrendű szerepkörhöz juttatni.” A. J. Christian
Egoizmusod csupán azt jelenti, hogy önmagad fényében méred az egész világot. Akkor is, ha ez tele van panasszal („Miért mindig velem történnek a rossz dolgok?”), és akkor is, ha önfényezéssel van tele („Én jobban csinálnám”).
Az igazság pedig az, hogy amíg nem szakadsz ki saját magadból, addig tele vagy görcsökkel. Addig azon pörögsz, hogy jobb vagy rosszabb vagy-e másoknál, mintha egy vertikális skálán te lennél az origo. Addig attól rettegsz, hogy egyszer lelepleznek, kiderül, hogy kevés vagy, és akkor kudarc, megaláztatás, megsemmisülés.
Egyszerűen meg kell tanulnod elengedni magad! Nem a mondás köznapi értelmében. Itt nem a hátradőlésről van szó, hanem arról, hogy el kell engedned magadból azt az érzést, hogy a világ és az életed csak rólad szól. Meg kell értened, hogy Isten talán kudarcokat, talán megaláztatásokat tervezett az életedbe, de ez azért nem tragédia, mert a lényeg nem te vagy, hanem Ő. Egy aprócska elem vagy a nagy gépezetében, ami sokkal méltóságteljesebb szerepet is betölthetne, ha kevesebbet zúgolódna. Nem Róma vagy, és nem origo, hanem egy kimondhatatlanul értékes alkatrész.
Élj többé nem Te, a Krisztus éljen benned!
Sárközi Andrea