Gravitáció

2013_gravity_movie-wide

Gravitáció

(Gravity)

színes, feliratos, amerikai-angol sci-fi, 90 perc, 2013

Szereplők:  George Clooney, Sandra Bullock, Basher Savage

(Ha nem szereted a spoilereket, akkor kérlek, előbb nézd meg a filmet – és később térj vissza a bejegyzéshez!)

A film 1 db Golden Globe-díjat, 6 db BAFTA-díjat, és 7 db Oscar-t nyert, köztük a legjobb vizuális effektusok, és a legjobb filmzene díját. Utánanéztem a filmmel kapcsolatos kommentekben, elégé megosztott a társaság. Kis kutatásom eredménye, hogy kétféle irányzat van: vagy unalmasnak tartják, vagy odavannak érte. Ez már önmagában is elég, hogy meg akarjam nézni. Tudtam a filmről annyit, hogy az űrben játszódik, hogy ide-oda sodródnak tehetetlenül, és sokat beszélnek – valójában azt vártam, hogy unalmas lesz. Megnéztem. Megnéztem még egyszer.

Nekem úgy tűnik, hogy a castingon spórolt időt, energiát, pénzt talán a háttérzenébe és a grafikába fektették: ugyanis tényleg csak három szereplője van a filmnek, ebből az egyik az első 10 percben meg is hal, viszont az Oscar-t nyert zene és látvány tényleg nem semmi. Számomra nem is igazán sci-fi, hanem Dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) monodrámája. Ami leginkább megfogott, az elveszettség érzése, és az, hogy mennyire nehezen engedünk el dolgokat. Nőként teljesen átérzem azt a lelkiállapotot, amiben a főhős éppen van. Nem kifejezetten az űr és a súlytalanság miatt, hanem mert idő közben kiderül, hogy 4 éves kislányát gyászoló édesanyáról van szó, aki valójában nem volt képes elengedni és meggyászolni az őt ért veszteséget. „Baromi ijesztő szabadon sodródni az űrben” – igen, és ugyanilyen ijesztő, amikor értelmét veszti az életed, és csak sodródsz az árral. Minden mindegy. Vezeted az autód, hallgatod a rádiót, céltalanul. Teljesen érthető, ha egy kislány értelmetlen halálát nem képes elfogadni a szülő. Innen kezdve az egész film arról szól, hogyan tanul meg Ryan elengedni dolgokat. Kicsit hasonlít az élménypedagógiai módszerekhez a folyamat, mert a viszonylag könnyebbtől halad a nehezebbig, és egyre csak jönnek a kihívások, mindegyik halálosan nehéznek tűnik. Előbb megküzd azzal, hogy abba kell hagynia, amivel épp foglalkozik. Aztán küzd az oxigénhiánnyal és a sodródással. Amikor ezen túljut, el kell engednie egy életet. (Persze, ha George Clooney életéről van szó, mindenki megértheti, mennyire nehéz ez…)

george-clooney-gravity

Ahogy így gyakorolja az elengedés művészetét, fogja magát és feladja. Első körben azt gondolnánk: OK, most már megtanulja elengedni a saját életét is. Elengedni a saját életed azt jelenti, hogy hagyod magad meghalni (vagy az életed kárba veszni) úgy, hogy közben lenne más megoldás is? A harc nélküli elengedés valójában feladás. Van remény a folytatásra, és arra, hogy ezentúl másképp éld az életed! „A lányod meghalt, ennél rosszabb már biztos nem történhet!” Gondold végig, mi volt az, ami a legrosszabb volt eddigi életed során! Talán olyan sebet okozott a lelkedben, hogy máig hordozod, meggyászolatlanul, szorosan ölelve a fájdalmat. Megtörtént a legrosszabb, de te túlélted ezt is – talán nem éppen egészségesen, vagy tökéletesen, de élsz. Örülnék, ha képes lennék úgy búcsúzni a fájdalomtól, ahogy végül Ryan tette: „én nem haragszom”. Jó lenne, ha így tudnám elengedni a fájdalmat és a félelmet. Végül hálát adni. Aztán felállni, és ha gyenge, remegő lábakon is, de továbbmenni.

Menyus

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Nigriny-Demeter Adrienn (Menyus) vagyok. A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány koordinátoraként, valamint pályázatíróként dolgozom Beregszászban. Szeretem a rugalmas munkaidőmet, mert így megengedhetem magamnak, hogy a munkám mellett sok egyébbel is foglalkozzam. Isten kegyelméből fantasztikus család áll mellettem, Beregszászban élünk. Amikor dühös vagyok a világra, festek. A TeSó blog hasábjaira elsősorban filmajánlókat írok.