Ki tudja, hány filmet láttunk már, ami az utazásról szól: Cool túra, Szelíd motorosok, Ó testvér, merre visz az utad vagy akár a Ryan közlegény megmentése… A főhős (vagy főhősök) egy utazásra vállalkoznak, és út közben kalandokat élnek át, emberekkel találkoznak, akik segítik vagy hátráltatják őket, az utazásuk során pedig formálódnak, alakulnak maguk a főhősök is. A téma ősi. Nem csak filmekben, de azt megelőzően a korai irodalmi alkotásokban is találkozunk már vele. Elég, ha eszünkbe jut a középiskolában tanult – és sokak által talán nem annyira kedvelt – Odüsszeia vagy Gilgames és Enkidu utazásai…
Mindezekben a közös az út, mint ősi kép. Az út, ami sokszor az életünk útját is jelenti. Valahonnan tartunk valahová. Vannak céljaink, amiket szeretnénk megvalósítani, és vannak útitársaink, akik hosszabb vagy rövidebb ideig együtt jönnek velünk és formálnak bennünket. Útközben elénk kerülnek akadályok is, amik feltartóztatnak, de ha sikerül legyőzni őket, az erősebbé tesz bennünket.
Őszintén szólva nem mindenki szeret manapság utazni. Az iskolába vagy munkába való napi ingázást inkább szükséges rossznak tekintjük. Kárba veszett idő ez. Egyesek filmet néznek a telefonjukon, zenét hallgatnak vagy átolvassák a napi híreket. Van, aki már a buszon, vonaton, metrón elkezd dolgozni: e-mailekre válaszol, telefonhívásokat intéz, hogy ez az idő se vesszen kárba. Minden bizonnyal jobban élvezzük, amikor utazgatunk. Nyaralni megyünk vagy eddig nem látott környékeket, városokat fedezünk fel. Bár sokan vannak, akik a nyaralásban is inkább azt szeretik, ha már ott vannak a kiválasztott helyen, a szállodában vagy tengerparton, és az odáig eljutás inkább teher számukra.
Hasonló a helyzet az életünkkel is. Sokan a kiválasztott célba való megérkezést várják. Mikor fejezem már be az iskolát/egyetemet? Mikor sikerül egy normális állást találnom? Mikor találom meg az igazit, az életem párját? Mikor tudjuk megvenni végre a közös otthonunkat? Mikor lesznek már nagyobbak, önállóbbak a gyerekek? Mi, Kárpátalján élők pedig már több mint két éve várjuk, hogy mikor ér véget a háború, és mikor tér végre vissza az életünk a régi kerékvágásba?
És míg mi újabb és újabb célokat tűzünk ki, míg ezeknek a beteljesülését várjuk és siettetjük, szép lassan eltelnek a hetek, hónapok, évek, és eltelik lassan az életünk. Pedig az élet igazából nem az egymást követő újabb célok sorozata. A célba érkezés csak egy pillanat. A célok eléréséhez vezető út – na, ez az életünk. Ha csak a megérkezés pillanatának örülünk, akkor csupán percnyi boldogságaink vannak. Azonban, ha tudunk örülni a célhoz vezető útnak is, akkor minden napunkban megtaláljuk a boldogságot. Aki 130-cal száguld a célja felé, nem veszi észre az út mentén nyíló virágot, és nem hallja meg a bokrokban éneklő madarak hangját…
Persze, tudom, hogy a keresztyén embernek egy nagyobb célja is van. Ezután a földi élet után Isten országába fogunk megérkezni. És ez a cél nem pillanatnyi, hanem örök. Örökké Isten közelségében, az Ő jelenlétében leszünk majd. Mégsem hiszem, hogy Isten csak ezt az egy célt készítette volna nekünk, és azt akarná, hogy az odáig vezető utat a fogunkat összeszorítva tegyük meg, és csak kibírjuk azt. Isten ott akar lenni velünk az úton, vezetni, formálni, örömet akar adni nekünk.
Isten együtt utazik a népével. Ábrahámot útra hívta, és azt ígérte neki, hogy vele lesz. Együtt vándorolt népével a pusztában 40 évig. Elment velük a babiloni fogságba is, és hazahozta őket onnét. Együtt éltek meg mélységeket és magasságokat. Jézus pedig Júdea és Galilea poros útjait járva tanította a tanítványait. Együtt éltek meg csodákat és tapasztaltak meg nehézségeket. Még a csüggedt emmausi tanítványokkal is együtt megy Jézus, hogy új reményt vigyen nekik. Ezeken az utakon formálódtak a tanítványok is, Isten választott népe is.
Kedves Olvasó, Isten szeretne melléd szegődni az életed útjára. Az unalmas hétköznapokban ugyanúgy ott szeretne lenni, mint a csodás kiemelkedő alkalmakon. Szeretne veled járni, és útközben formálni téged. Megtanítani sok mindent, amit egy helyben állva nem lehet megtanulni. Tudom, nem könnyű az utazás. Jézus is keskeny útról és szoros kapuról beszél – az Őt követők ilyen utakon járnak. De Jézus ott van velünk az úton. Sőt, Ő azt mondta magáról: „Én vagyok az út…” (Jn 14,6). És Ő maga a cél is. Milyen boldogság lesz majd a célban Vele együtt lenni! Adja Isten, hogy ezt a boldogságot érezzük az úton járva is!
Kacsó Géza
