C. S. Lewis kedves történetében, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben (a Narnia krónikái második részében) az elbűvölőnek tűnő hófödte téli táj nem valamiféle kellemes díszletként jelenik meg, hanem egy gonosz boszorkány zsarnoki uralmának a kifejeződése. A soha véget nem érő fehérség megbénítja az örök tavaszra teremtett világot, és ami a legrosszabb: a zord időben nincs az ünnepnek helye. „Az ő műve a narniai örök tél. Mindig tél van, de soha sincs karácsony” – panaszolja Tumnus úr, a faun Lucynak, aki épp most toppant be ebbe az új világba. „Hú, ez tényleg borzalmas lehet!” – hangzik a szörnyülködő válasz a kislány szájából.
Csakhogy ennek az ünneptelen és karácsonytalan télnek hamarosan vége szakad, mert Aslan, a nagy oroszlán, Narnia jogos uralkodója már úton van, hogy megtörje a varázst Lucy és testvérei hathatós segítségével. Ebben a kalandban az egyik legbájosabb jelenet az, amikor Aslan közeledtét nem más tudatja a gyerekekkel és kísérőikkel, mint maga a Mikulás. „Újra itt vagyok! – jelenti be a mosolygós, nagydarab figura a szereplőknek – Hosszú időre száműzött a gonosz nő, mégis visszatértem. Aslan közeledik. A boszorkány varázslata egyre hanyatlik.” Az „evangélium” meghirdetése után pedig elkezdi szétosztani az ajándékait a gyerekeknek, de babák és kisvonat helyett olyan fegyvereket kapnak, amiket a gonosz boszorkány és serege elleni közelgő harcban használhatnak majd.
Szép kép ez az advent lényegéről. Persze, a mi világunkban nem ilyen bordó kabátos, rénszarvasszánnal közlekedő alakok hirdették a király eljövetelét, de a Mikulás és Keresztelő János üzenete megegyezik: „megint lesz tavasz és karácsony”. A sötétség erői, amelyek fogva tartják és megdermesztik a tavaszra teremtett világunkat, semmivé foszlanak a karácsony fényében. A diadal elkezdődik a jászolban. De olyan győzelmi induló ez, amelybe nekünk is be kell csatlakoznunk. Az adventi készülődésben az is benne van, hogy a keresztyén ember tudatosítja magában, „hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel” harcolnia kell (Heidelbergi Káté, 32. kérdés-felelet). Ebben az egyre sűrűsödő világban még inkább oda kell szánni magunkat, hogy a saját helyünkön megvívjuk a küzdelmet az igazságtalanság, a szeretetlenség és a félelem erői ellen.
Homoki Gyula
