Visszatérő élményem az Úrral kapcsolatban, hogy megmosolyogtat, illetve hogy végtelenül humoros is tud lenni. 2025 tavaszán épp a nyaramat tervezgettem, amikor kaptam egy levelet, amiben Bányai Sándor, a Kalandok és Álmok szakmai műhelyének vezetője munkatársakat, azon belül is határon túliakat toborzott az immáron 8 éve működő Bárka táborba. Mosolyogva olvastam a levelet – éreztem, mintha mozdulna bennem valami –, de aztán ugyanolyan gyorsan máshova kattintottam, mondván, ez biztos nem nekem szól. Az életemnek egy másik korszakát éltem éppen, és arra gondoltam, eleget táboroztam és táboroztattam a tízes-húszas éveim során, és bár igaz, hogy három évvel ezelőtt voltam már egyszer a…

„Csend van bennem …” és bennem van a csend? Valóban bennem? Mennyire szerettem régen ezt az éneket és valahányszor eszembe jut, szégyenkezve gondolok arra a legbelső tudatra, milyen kevés valódi csend van bennem. Jólesik csendben lenni mozgalmas napok között/után. Belül mégsem teljes a csend. Évekkel ezelőtt fájdalmas felismerés volt számomra, hogy a napom teljes fizikai aktivitása olyan kevés. És átlagosan mindenki ugyanazon sémák szerint teszi és veszi a dolgait, rendezi a napjait. Mégis a belsőm olyan fáradt, mintha hektárokat kapált volna a testem. A zajtól. A folyamatos gondolatok áradata, a zajongás, a csendben is fellelhető folytonos dilemmák, tervek, szövődményes kalkulációk,…

„A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) „Mennyi sérelem és nehézség van az életemben” – tör fel belőlünk olykor a panasz. Aztán jön a bűntudat: „hiszen keresztyén vagyok, örök életem van, mi okom a panaszra?”. Valahogy mégsem nyugszik meg a lelkünk, hiába mondogatjuk magunknak a sablonos frázisokat. Valóban nyomorúságban élünk ezen a földön? Megeshet, hogy a mi problémáinkra talán valaki más csak legyintene, de ilyenkor is igyekszünk legyőzni a másik embert ezen a téren is. Az életünk részévé, a rutinunkká vált a panaszkodás. Mindegy milyen életkorban vagyunk, milyen társadalmi réteghez tartozunk, hogy milyen az anyagi…

Az elmúlt napokban sokszor hallottam és láttam az internet különböző felületein, hogy „milyen hamar telnek a nyári hónapok”, „hová sietsz, nyár?”, „a június, július nagyon hamar eltelt”. Valóban, én is hasonlóan érzek, mintha csak most kezdődött volna a nyár és nemsokára már vége is. Az elmúlt hónapban úgy alakult, hogy az elmúlás témája közel került hozzám. Megérintett, hogy nemcsak egy nap, egy hónap, egy évszak, hanem az élet is elmúlhat. Valakinek nagyon korán, mások pedig hosszasan tölthetik mindennapjaikat itt a földön. Olyan titok ez, amit egyedül Isten tud és ért. „…könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál,…

Gondolatok az Életrevalók c. francia vígjáték-dráma alapján Közel 15 éve jelent meg az Életrevalók c. nagyszerű francia dráma, és itt a TeSó blogon valahogy eddig nem tárgyaltuk ki. Pedig mekkora veszteség lenne elmenni emellett az igaz történeten alapuló film mellett úgy, hogy bele sem nézünk. Megvallom, nem igazán kedvelem a francia filmeket, de az Életrevalók az egyik kedvencem. Olyannyira, hogy bármikor adják le egy-egy tévécsatornán, szívesen nézem újra. Így volt ez pár napja is, és így történt, hogy a filmmel és a történettel kapcsolatos gondolataimat most ti is olvashatjátok. A történet röviden: a milliomos üzletember, Philippe (Francois Cluzet) nyaktól lefelé…

Valószínűleg mindannyiunkban legalább egyszer felmerült már az a kérdés, hogy végül is mi egészen pontosan a feladatunk hívő emberként ebben a világban. Nehéz ez a kérdés, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy mindannyiunknak vannak saját feladatai, saját elhívása. De valahol, valami mégiscsak össze kell, hogy kössön minket, hiszen ugyanazt az Istent szolgáljuk. Van egy sorozat, ami egyáltalán nem keresztyén. Egy fociedzőről szól, akinek az a feladata, hogy egy középszerű csapatot vezessen győzelemre, úgy, hogy egyébként még a foci alapvető szabályait sem ismeri, mert nem is ebben a sportágban dolgozott eddig. Jól is szórakozunk az ezzel kapcsolatos botlásain, de egy pont…

Adott két csirkesült: az egyik egy órát töltött a sütőben 450 °C-on, a másik három órát 150 °C-on. Az első feketére égett, a második tökéletesre sült. Ugyanazok a fűszerek, ugyanaz a sütő – különböző eredmény. Melyikből fogyasztanál szívesen? Az egész világunk arra rendezkedett be, hogy minél kevesebbet kelljen várni. És nem értjük, miért borulnak ki emberek olyan könnyen; miért viseljük mi magunk is olyan rosszul, ha valami nem megy gördülékenyen; hogyan válnak versenytársakká a barátok, házastársak, munkatársak. Hiszen tényleg annyira olajozottan megy minden, sokkal többre jutunk, mint akár az előttünk lévő generációk. Ma már egy gyerek több élményt tudhat maga…

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsolt 1,1–3) Ezeket a szavakat olvassuk az első zsoltárban. Ezek a szavak egyszerre biztatóak és egyszerre ijesztőek is lehetnek. De miért is lehetne ijesztő? Hiszen a képlet annyira egyszerűnek tűnik: aki nem jár a vétkesek útján, aki megtért és jó dolgokat visz véghez az életében, az boldog…

Sokszor prédikáltam és hallottam már másokat is beszélni arról, hogy milyen nagy ereje van a kimondott szónak, és ez így is igaz. Mégis borzalmasan felelőtlenek vagyunk a szavainkkal, melyeknek súlya van, amelyek akár egy egész életre képesek nyomot hagyni a másikban. Jakab így fogalmazza meg: „…a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől.” (Jak 3,5–6) Bár nem kellemes az ilyen…

Talán ismerős számotokra is az az érzés, mikor a nyári forróságban önfeledten úsztok egy tóban vagy folyóban, aztán egy váratlan pillanatban belegabalyodtok valamibe, ami nem látszott a vízben. Az utóbbi években a digitális adatfelhalmozás és adategyeztetés hínárja így tekeredett rá az életemre, mindannyiunk életére. A naponta növekvő, orwelli ötleteket is túlszárnyaló figyelem még megfoghatóbbá teszi számomra a költő sorait: „Számon tarthatják, mit telefonoztams mikor, miért, kinek.Aktákba irják, miről álmodoztams azt is, ki érti meg.És nem sejthetem, mikor lesz elég okelőkotorni azt a kartotékot,mely jogom sérti meg.” (József Attila: Levegőt!) Van az az alkalmazás, amely jelenleg megpecsételi több millió férfi életét.…

Egy fekete fejkendő. Zsoltároskönyv a kézben. Mindig ugyanaz a hely a padsorok között. Sok bizonyságtételt hallottam már, ami azzal a mondattal kezdődött, hogy az illető első istentisztelet-élménye a nagymamájához kötődik. Vagy hogy ő tanította imádkozni gyerekkorában. És ezzel kapcsolatban azon kezdtem el gondolkodni, hogy a nagymamáink generációjának hite mennyire más médiakörnyezetben növekedhetett, mint a miénk. Ők nem fértek hozzá egyetemi szintű előadásokhoz, podcastokhoz vallási kérdésekről, nem tudtak elmélyedni ismert teológusok exegéziseiben, ha valamilyen kérdésük merült fel, és inspiratív Instagram-áhítatok sem hozták hangulatba őket a nap bármely szakában. Ellenben megtanultak Bibliát olvasni. Hozzászoktak az írott szöveg tempójához, nyelvezetéhez. Akikről beszélek, és…

Közel egy éve annak, hogy részt vettem egy beszélgetésben, ahol valaki az édesapja betegségéről mesélt. Elmondta a szenvedés hosszú útját, amit egy daganat okozott. S miközben erről beszélt, kimondott egy számomra nagyon emlékezetes mondatot: a mai kórházak többsége nem segíti a gyógyulás folyamatát, mert ennek otthon kellene történnie. Mennyire igaz és megdöbbentő mondat ez, annak ellenére, hogy tudjuk a legtöbb orvos, ápoló és kórházi dolgozó lelkiismeretesen végzi a munkáját. Ez a mondat eszembe juttatta azokat az Újszövetségi történeteket, amikor Jézus nem vándor orvosként gyógyított, hanem házhoz ment. Ma különösen fontos ennek az üzenetét megérteni. Miért? Leginkább azért, mert a mai…