Nem tudom, gondolkodtál e már azon, vajon miért van szüksége Istennek arra, hogy dicsérjük őt? Bevallom, engem sokáig zavart ez a dilemma. Hogy van az, hogy Isten, aki az egész világ teremtője, akinek hatalma van életet adni és elvenni, halandó emberektől dicséretet vár? Miközben – valljuk be – az emberek között a gyenge önértékelés jele az, ha valaki folyamatosan igényli a dicséretet. Én, akinek az egyik domináns szeretetnyelve egyértelműen a dicsérő szó, mindig kicsit szégyellem ezt a tényt magamról. Hogy szükségem van az elismerésre, ha valamit jól csinálok. Hogy azt akarom, hogy szóvá tegyék, ha ügyes voltam. Mennyire gyerekes, nem igaz?

Mégis, Istennel szemben nem alkalmazzuk ugyanezt az elvet, legalábbis bevallottan nem. Ez az írás azoknak szól, akiknek csendben, titokban azért mégis megfordult már a fejében ez a zavarba ejtő gondolat: miért akarja Isten, hogy dicsérjem? Ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörnénk a hitünkkel kapcsolatos kellemetlen kérdéseket, talán érdemes inkább beszélnünk róla kicsit.

Forgatva magamban a gondolatot, olvasgatva a témáról két következtetésre jutottam. Először is, mint az imádságra általában, erre is igaz, hogy a látszattal ellentétben nem Istennek, hanem nekünk van rá szükségünk. Ha a Teremtőnkkel való kapcsolatunk mindössze annyiról szólna, hogy felsorolnánk neki imádságban a kéréseinket, idővel teljesen torz Istenkép alakulna ki bennünk, az az édességautomata-féle. Ahogyan jót tesz nekünk a csend, a meditáció (értsd: elmélkedés), úgy az is a javunkra van, amikor kifejezetten Isten jellemzőin gondolkodunk, és kimondjuk, milyen is Ő. Ez ugyanis tudatosítja bennünk és emlékeztet minket arra, kivel is beszélünk. Istennek tehát nincs ugyan szüksége a dicséretünkre, saját magunk miatt mégis elvárja tőlünk. Mert többek között ettől lesz kiegyensúlyozott vele a kapcsolatunk.

Másodsorban pedig: ha nem Istent dicsérjük, akkor kit vagy mit? Azzal, hogy neki tulajdonítjuk a dicsőséget, megelőzzük, hogy (véletlenül?) hamis isteneknek, mindenféle földi múlandóságnak adjuk azt. Egyúttal azt is elismerjük, hogy Isten nagyobb nálunk. Hogy nem mi magunk vagyunk az isten, mindennek a középpontja, aki imádatot érdemelne. Isten valóban és egyedül méltó arra az imádatra, amelyet mi esetleg másnak megadunk az életünkben. Mert valaki vagy valami mindig az első helyen fog állni a személyes kis ranglétránkon. Ha nem Isten, akkor szükségszerűen más…

Ha az Isten dicséretének tevékenységét kicsit közelebb akarjuk hozni magunkhoz, a legjobb hely, ahonnan elindulhatunk, az a Zsoltárok könyve. A zsoltáríró hosszú énekeket szentel annak, hogy Istent imádja és dicsérje azért, amilyen. Te melyik tulajdonságát tartod őszintén csodálatra méltónak? Azt, hogy kegyelmes? Vagy hogy mindenhatósága ellenére az apró-cseprő kéréseinkkel is foglalkozik? Miért szereted Istent? Mit szeretsz benne? Mi miatt jobb az életed, mióta az övé vagy? Mit tapasztaltál meg az Ő nagyságából, ami miatt nem tudod nem dicsérni?

Imádkozzuk Dáviddal együtt a 103. zsoltár szavait:

Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR. Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival. Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.” (Zsolt 103,1–11)

Molnár-Kovács Dorottya

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    “Hogy szükségem van az elismerésre, ha valamit jól csinálok.” Te ember vagy,már már természetes,hogy jól esik a dicséret,ám ezt is mértékkel kell alkalmazni és okosan kezelni.
    “a látszattal ellentétben nem Istennek, hanem nekünk van rá szükségünk.” Kitűnő!! Nagyon bölcs észrevétel.
    “idővel teljesen torz Istenkép alakulna ki bennünk” Sajnos,már kialakult e torz istenképzet. Nagy torzulás az,hogy elhisszük Istenről,hogy gyilkolt és büntetett,miközben a szeretettel azonosítjuk. Ez azért van,mert fenntartások nélkül elfogadjuk az Ószövetséget,életünk folyamán nem tapasztaljuk meg a tiszta szeretetet ezért elképzelni sem tudjuk,Istent magunkhoz alakítjuk,stb.
    ” Istennek tehát nincs ugyan szüksége a dicséretünkre, saját magunk miatt mégis elvárja tőlünk.” Tökéletes gondolat. Ettől nem lesz kiegyensúlyozottabb,csak kénytelenek vagyunk közelebb hozni magunkhoz Istent,ez azonban hatalmas torzulással jár,amit nem veszünk figyelembe.Tehát Istent közel hozzuk,de valójában az ellenkezőjét,eltávolítjuk magunktól e torz istenfogalommal.
    “Másodsorban pedig: ha nem Istent dicsérjük, akkor kit vagy mit?” Hah! Ez nem indok. Sajnos nagyon elfeledkezünk magunkról,másodrendű lénynek tartjuk magunkat. Érdekes,hogy magunk miatt dicsérjük Istent de nem figyelünk jobban magunkra.
    “Egyúttal azt is elismerjük, hogy Isten nagyobb nálunk.” Vicces. Ezt komolyan gondolod,hogy el kell ismernünk?? A teremtőt azzal ismered el,hogy nem képzelsz róla hamis dolgokat.Azzal nem segítesz,hogy azt hiszed róla,hogy egy gyilkos(özönvíz). Ezzel gyakorlatilag,egy gyengeelméjű,gyenge személyiségű,együgyű istenkévé teszed. Ha el akarod ismerni,gondolkodj róla úgy mint egy olyan lényről,aki mindenek felett áll,ne úgy mint ha egy ember lenne.
    “Hogy nem mi magunk vagyunk az isten, mindennek a középpontja,” Ó,pedig pontosan ezt tesszük. Mi mondjuk meg Isten milyen,jellemezzük,megírjuk mit gondol,mit tart helyesnek,mi az akarata,stb. Mindezt úgy,hogy észre sem vesszük. Mért nem fogadod meg Keresztes Szent János gondolatát,mikor istenről kérdezték:”se nem ilyen,se nem olyan”. A te szented,nagyon nagyon bölcs gondolat.
    “Te melyik tulajdonságát tartod őszintén csodálatra méltónak? Azt, hogy kegyelmes?” Ezért siklasz félre,mert elköveted azt a hibát,hogy emberi értékrendszerbe helyezed. Fogalmunk sincs (mert soha nem tapasztaltuk) a tökéletes szeretetről,gondoskodásról,őszinteségről,együtt érzésről. Mivel a te tökéletlen gondolataiddal akarod Istent elképzelni,ezért tökéletlen lesz. (jegyezd meg e mondatot,nagyon fontos)

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .