„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál…” (Róm 8,28)

Jól hangzik ez a mondat, és sok dolgot magába foglal. Gyakran mondogatjuk egymásnak vigasztalásként odadobva kissé tapintatlanul, közhelyesen mint akik magunk is mindig elhinnénk az igazát – de sajnos ez nem így van. A szenvedések, a sikertelenségek, a bajok kijózanítanak minket, mondjuk, de nem hisszük, ha rólunk van szó. Valljuk be! Ne álljunk meg itt, mert több van ebben a mondatban, mint amit mi egyáltalán bele tudunk képzelni. Pál apostol meggyőződésről beszél. Tudjuk. Nem csak elképzeljük, reméljük, vagy netalán hisszük, hanem tudjuk. Meg vagyunk róla győződve, mondja Pál, az az ember, aki sok testi és lelki szenvedésen ment keresztül, aki még arra is vállalkozik a következő fejezet elején, hogy inkább ő maga legyen átok alatt az ő test szerinti rokonai helyett. Ennyire komolyan véli azt, amit mond. Ezek után nem kételkedhetünk szavaiban, és abban, hogy mindez valóban igaz. Minden a javunkat szolgálja, amit Isten megenged az életünkben. A kérdés tehát nem az, igen vagy nem, hanem hogyan?

Hogyan válhat minden a javamra?

A kérdés egyszerű, s mégis olyan nehéz megválaszolni. Emlékszünk, hányszor és hányszor kért, bátorított Isten minket arra, hogy emlékezzünk a megtett útra, emlékezzünk, mit tett velünk, hogyan hordozott minket? Az út végén vissza tudunk tekinteni, s egészében láthatjuk a göröngyös és kikövezett részeket egyaránt. Utólag – nem előre. Nagy vigasztalásunk, hogy Isten megadja a bölcsességet ennek a látására.  Hogyan válhat hát minden a javunkra, hiszen mindannyiunkat sok megpróbáltatás ér. Talán úgy, hogy közben tudhatjuk: Isten nem hagy cserben minket, ránk tekint, és a viharban oltalmaz, mert szeret. Hiszen maga a Lélek tesz tanúságot arról, hogy kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik értünk. Így nyer értelmet ez a nehezen elfogadható mondat akkor, amikor a szenvedések kelyhét isszuk, akkor, amikor csak a homályban tapogatózunk. Melegedjen fel fáradt szívünk ennek a hitnek jelenlétében.

Kincses Margarett

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    „Minden a javunkat szolgálja, amit Isten megenged az életünkben.” Azaz,ami megtörténik velünk,azt Isten megengedte,hogy megtörténjen,tehát nem létezik olyan,ami nem a javunkat szolgálja. Más szóval,mindent meg kell köszönnünk Istennek,hisz Ő jót akar nekünk,ami történik -ideértve a pandémiát,a sok halált,betegségeket,családi konfliktust – az mind a javunkat szolgálja. Ezt jelenti a fenti idézet. Szerintem ez nem így van.
    Ebben hinni egy jó érzés, lélek általi bizakodás, remény, útmutatás, amely erőt ad nekünk,de mindenben ezt látni vakság.A fenti idézet egy emelkedettebb szintű gondolkodásra utal,de nagyon elszakad a valóságtól. A valóság ugyanis az,hogy rengeteg olyan dolog történik az életünkben,ami nem szolgálja a javunkat, az más kérdés,hogy ezt a sok rosszat,tudjuk e a javunkra fordítani. Néha sikerül,néha nem. A vaknak,aki kifejlesztette a hallása érzékenységét,sikerült. Az alkoholista vagy egyéb szenvedélybeteg,ideértve az öngyilkosokat is,nekik nem sikerült. Idézethez igazodva,nem válik javunkra a szenvedélyünk,sőt a halálunkat sietteti.,pedig ha jelen van életünkben,azt Isten megengedte.Isten hatalmát gyakran túlmisztifikálunk és bigottakként értelmezzük az életet. Természetesen ez az idézet vigasztaló és megnyugtató,ami átfordítja a rosszat jóvá,tehát hasznos,még úgy is,hogy hamis gondolat.
    „Az út végén vissza tudunk tekinteni, s egészében láthatjuk a göröngyös és kikövezett részeket egyaránt.” Az út végén mindent úgy magyarázunk,ahogyan szeretnénk.Hisz azt is megmagyarázzuk Isten mért gyilkolt meg jogosan sok ezer embert a vízözönben.Életünk szinte minden pillanatában választás elé kerülünk,olykor nagyon fontos és további életünkre nagy hatást gyakorló döntéseket hozunk,olykor csak picikéket.Te csak egyetlen egy útvonalat választhatsz,de Isten milliónyi lehetőséget teremt meg neked.amik közül te csak párat ismersz fel. Sokszor nem látjuk a lehetőségeket egy helyzetben,ez nem jeleni azt,hogy buták vagyunk. Az ember pedig van olyan értelmes,hogy mindent meg tud magyarázni,addig addig csűri csavarja,míg értelmet nem nyer a gondolata mely igazodik a felfogásához,igazság érzetéhez. Ez az előnyünkre és a hátrányunkra is válik.
    Előny az,mikor kimozdít egy rossz és ártalmas élethelyzetből,ártalmas pedig azért,mert eltakarja az igazságot.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .