Isten valamiért úgy látta jónak, hogy megengedje, hogy a világ most egy kicsit megálljon. Hogy felboruljon a napi rutinunk, egyik percről a másikra kiürüljön a naptárunk. Ami eddig mindennél fontosabbnak tűnt, most hirtelen egyáltalán nem is számít. Újra kell gondolnunk, hogyan is nézzen ki egy napunk (a négy fal között), hol és hogyan kapjon benne helyet a munka, és – ha már böjt van – azt is átgondolhatjuk, hol kaphat helyet benne az Istennel töltött idő.
Máté-Puskás Magdolna egy olyan megtapasztalását mesélte el nekünk, amelyben Isten épp egy ilyen megállítás és rutinból-kizökkentés által tette nyilvánvalóvá számára védelmező jelenlétét.
„Már elég rég történt, de még mindig pontosan emlékszem rá: épp egy megbeszélésre siettem, és teljesen magamba mélyedve, elgondolkodva gyalogoltam. Emlékszem, hogy közben végig imádkoztam, mert annyira izgultam a következő pár óra miatt. Részben az izgalom, részben pedig a nagy sietség miatt nem vettem észre egy piros lámpát. Leléptem az úttestre, aztán egy rántást éreztem a kezemen, előttem pedig elsuhant egy autó. Csak egy pár másodpercen múlott. Mire felfogtam, hogy mi történt – vagy inkább történhetett volna – ismeretlen segítőmet már csak hátulról láttam elsétálni. Nem is tudtam megköszönni neki, hogy helyettem is figyelmes volt. De nem is a köszönetmondás volt a lényeges, hanem a hála, amit ebben a pillanatban éreztem. Az idegen iránt, aki segített, és Isten iránt, aki most is vigyázott rám. A hála mellett pedig teljesen eltörpült a megbeszélés miatti korábbi félelmem. Valamiért már nem érdekelt annyira a végkimenetele. Ez a néhány másodperc, amiről akkor csak én és az ismeretlen segítőm tudott, erőt adott, hogy legyőzzem a félelmeimet. És hitet abban, hogy »az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején« (Zsoltárok 37:39).
Az a kép jutott erről eszembe, ahogyan a sivatagban annyira el vagyunk foglalva egy vízcsap keresésével, hogy észre sem vesszük a segítő kezet, ami az Oázishoz vezetne. Istentől sokszor nem azt, vagy nem úgy kapjuk, ahogy kértük. De az biztos, hogy azt kapjuk, amire éppen a legnagyobb szükségünk van.”
Furcsa megélni, ahogyan a járvány – hasonlóan ehhez a néhány másodperces megtapasztaláshoz – mindent átértékeltet a világgal. Maradj otthon. Most nem az iskola az első. A munka is: jó, ha el van végezve, de fontosabb az, hogy biztonságban, mert az élet védelme mindent felülír.
Használjuk ki mi is az alkalmat, hogy rendet tegyünk a fontossági sorrendünkben.
Molnár-Kovács Dorottya
